Prológus Ismeretlen kezek gyújtottak tüzet. Nem egy ellenséges hadsereg, nem is nyílt zendülés vetett véget a királyok korának - hanem suttogások, rejtett pecsétek és éjszakai látogatók. A palota porig égett, a trónterem csarnokából hamu maradt, és a vér, amely ott csordult, egy egész kor végét jelentette. A központi hatalom összeomlott. A birodalom egykor egységes volt - most darabokra tört. Tartományurak vették kezükbe az irányítást, mind saját törvényeik szerint uralkodtak, mind más zászló, más érdek mentén. A hűség szava kiveszett a szótárból, helyette jött a haszon, a bosszú, a hatalomvágy. Tizenkét külön pénznem került forgalomba, tizenkétféle adórendszer és törvénykönyv. Az utazókat minden városban más vám sújtotta, a kereskedők vérrel fizettek az ismeretlen pecsétekért. A tanácsok megszűntek, az égi törvényeket elnémították. A nép elfeledte, ki volt király, és ki lehetett volna. A káosz nem egyszerre jött - hanem lassan, alattomosan. Mint a mérgezett víz: mire megízlelték, már nem volt visszaút. És mégis... valahol a romok alatt egy gyermek túlélte a vért és tüzet. Egy névtelen, száműzött örökös. Testvérei árnyékában, múlt nélkül, de mégsem üresen. Mert a vér emlékezik. És a hamu alatt valami új születik.