TOP
43 stories
Lassú víz by hajnalarianakitti
hajnalarianakitti
  • WpView
    Reads 6,791
  • WpVote
    Votes 936
  • WpPart
    Parts 19
Melegregény, szigorúan 18 éven felülieknek, a tartalma ugyanis nem épp sétagalopp. Emmettet hónapokkal ezelőtt öten támadták meg csak azért, mert meleg. A fiúnak hónapokra volt szüksége, hogy összeszedje magát, de amikor végre kezdi kiheverni, felbukkan rémálmai egyik arca. Csakhogy az ő számára Emmett a maga módján szintén egy kísértő démon... A történet kihívásra készült, az ötletet Tirától kaptam, így hangzott: A fiatal melegjogi aktivistát egy nap megtámadják, és hónapokig tart, míg sikerül felépülnie. De azt mondják, a legnagyobb homofóbok sokszor látens melegek. Erre egy csúnya eset után az egyik támadó is rádöbben, és terápiára jelentkezik, hogy tisztába jöjjön önmagával, és rendezni tudja az érzéseit. Csakhogy a tanácsadó, akihez bejelentkezett, éppen az egykori áldozata. Az első találkozásra lennék kíváncsi. Mi történik, amikor felismerik egymást? Mit tesz a tanácsadó? Máshoz küldi a támadóját? Megpróbál segíteni? Vagy a maga módján bosszút állni? A bűntudat milyen érzéseket vált ki a támadóból, szemtől szemben az áldozatával, viszont egy teljesen más nézőponttal?
Elveszett Lelkek 1. (BL) by _BarbaraWhite_
_BarbaraWhite_
  • WpView
    Reads 40,552
  • WpVote
    Votes 2,356
  • WpPart
    Parts 27
Noah egy átlagos egyetemista, aki kívülről teljesen hétköznapi életet él, legalábbis mások előtt. De van benne egy óriási seb, amit nem tud maga mögött hagyni, miközben kétségbeesetten igyekszik megteremteni a húgának és magának is, azt a környezetet, ami gyerekként csak egy álom volt számukra, és reméli, hogy ezzel jóváteheti a múltban elkövetett hibáját. Ehhez viszont nem feltétlenül jó módszert választ. Mark egy jóképű és feltörekvő fotós, és nem mellesleg egy jól működő klub tulajdonosa, ahol mindenki szeretne a közelébe férkőzni. Egy tökéletes élet is lehetne az övé, ha nem használná ki élete szerelme, és ejtene rajta egyre több és több sebet, míg végül össze nem töri teljesen. Vajon egy rosszul elsült éjszaka és egy sorsszerű találkozás képes megváltoztatni mindent, képes átformálni az embereket, és begyógyítani a sebeket, vagy csak még mélyebbre lökik egymást a szenvedés viharos tengerében? Ezt próbálják kideríteni ők is.
PlayBoysLove by riri_with_coffee
riri_with_coffee
  • WpView
    Reads 10,739
  • WpVote
    Votes 1,128
  • WpPart
    Parts 33
Alex Plure bárkit megkaphat, akit csak akar, és ezt ki is használja. Azonban úgy érzi, képtelen akár egyetlen lányba is beleszeretni. Mindent megtenne, hogy a szülei büszkék legyenek rá, és soha többé ne közösítsék ki a többiek. A bűntudata, a hazugságai és a volt legjobb barátja után maradt űr viszont kezdi felemészteni. Elijah Husten egy célt tűzött ki maga elé, amíg el nem megy egyetemre: távol fogja tartani magát Alextől. A fiú elárulta a barátságukat, és Elinek esze ágában sincs megbocsájtani neki. Ráadásul úgy látszik, a húga sem kér már a védelméből. Az érzelmeit illetően sajnos ő is tehetetlen, de gyűlöli ezt a tényt. Amikor egy különös lány, Harper feltűnik az életükben és felnyitja a fiúk szemét, rá kell döbbenniük, hogy bonyolultabbak azok az érzések, amiket a másik felé táplálnak, mint valaha gondolták volna. Mi fontosabb, a valódi énünk, vagy a kép, amit mutatunk magunkról? Mekkora az a hazugság, ami még megbocsájtható? Mennyire merünk őszinték lenni saját magunkkal? [BL regény, olyan 14-16 karikásnak mondanám.] [Minden jog fenntartva, a karakterek, a fő helyszín és a történet is teljes mértékben az enyém.] [íródott: 2021. 04. 01. - 2021. 06. 17.] [publikálás: 2021. 12. 04. - ? ] [heti egy fejezet várható] [jó olvasást :))]
Beantown (Shownu x Kihyun Monsta X ff.) by kittimxmbb
kittimxmbb
  • WpView
    Reads 42,168
  • WpVote
    Votes 2,269
  • WpPart
    Parts 36
Boston. Egy amerikai metropolisz. Két koreai fiatal. Akik egy véletlennek köszönhetően egymásra találnak a tengerentúli messzeségben. Két fiatal. Az egyikük gazdag és tanult, a másikuk nem. Találkozásukkor a sorsuk összefonódott, ám szerelmük egy borzalmas titok sokáig láthatatlan árnyékában virágzik. Son Hyunwoo vajon meddig lesz képes kitartani az imádott fiú mellett, ha megtudja, hogy mást is rejteget, nem csak azt, hogy éjjelente egy sztriptízbárban férfiak szórakoztatásával biztosítja a megélhetését? BEFEJEZETT Szereplők: Monsta X tagok, kitalált karakterek Figyelmeztetés: boyxboy, !felnőtt tartalom! Nagyon köszönök minden megtekintést, vote-ot és kommentet!! Aki szereti a Monsta X shipeket, ajánlom korábbi, befejezett fanfictionjeimet: My Precious Jewel (Showki) Eyes on You (Wonhyuk) Another Him •
Boldogság?Ne is álmodj róla..[Befejezett] by Denblack02
Denblack02
  • WpView
    Reads 20,489
  • WpVote
    Votes 1,545
  • WpPart
    Parts 20
Demian Paw egy 22 éves srác akit az ég is ver.Kapott jót és rosszat is az sorsától,na jó főleg rosszat:a főnöke egy pénzéhes rabszolgahajcsár ,az édesapja elhagyta 14 évessen,az édesanyja gyógyíthatatlan beteg. Mentségére szóljon, hogy próbál mindent meg tenni, hogy teljes életet élhessen mint más átlagos fiatal. Viszont túl gyorsan kellett felnőnie ami rányomta a komorság bélyegét a személyiségére. Sok toxikus párkapcsolat után inkább a barátaival töltött idővel pótolja a másik fele hiánya okozta űrt. Egy hosszú nap után néhány gazdag kölyök miatt verekedésebe került,végül az ütésváltás után tajtékzó dühvel hagyta maga mögött a sötétszemű magas srácot akit egy kanál vízbe meg tudott volna fojtani. Sosem gondolta volna, hogy a sors rövid időn belül újra keresztezni fogja az útjaikat. Az meg pláne eszébe sem jutott, hogy a kapcsolatuk mérlege át billen a másik irányba. Nem mentegetni akarom magam, de ez a wattys életem legelső botladozásai😗😅 kérlek légy elnéző velem ☺️
A kosaras srác || 2jae by KENOPSI-A
KENOPSI-A
  • WpView
    Reads 58,886
  • WpVote
    Votes 6,544
  • WpPart
    Parts 54
❝ Csak szerettem nézni, ahogy pattogtatta azt a nyomorult labdát. Nem mikor Sungjae miatt kellett maradnom, vagy Hyeji ráncigált el magával, hanem mikor arra sétáltam haza a kis kitérőmmel és megálltam a kerítés előtt. S láttam, hogy örül nekem. ❞ -------- 「 jaebum ✗ youngjae 」 180712
Gyönyörű sorscsapás ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓] by Min_Yun_Seo
Min_Yun_Seo
  • WpView
    Reads 103,843
  • WpVote
    Votes 9,024
  • WpPart
    Parts 33
Jisung az osztály ranglétrájának legalsó fokán foglalt helyet. Senki sem bírta őt. Egyenesen utálták minden ok nélkül. Kivéve egy személyt. Egy személyt, aki semlegesen viszonyult hozzá. És ez a semlegesség Jisung számára egy igazi áldás volt. -Minho... Te nem is utálsz? - kérdeztem meglepetten. -Nincs okom arra, hogy utáljalak. De arra sincs, hogy szeresselek. - közölte. /Lee Minho... Te teszed gyönyörűvé ezt az élet adta sorscsapást. Melletted minden fájdalmat elviselek./ [2020]
blow the whistle | jikook  by SanKookRiVane
SanKookRiVane
  • WpView
    Reads 262,532
  • WpVote
    Votes 23,499
  • WpPart
    Parts 83
,,- Mégis honnan veszed, hogy belemegyek a kis játékodba, huh? Nem fogom ilyen könnyedén beadni a derekam egy Amerikában nevelkedett gazdag ficsúrnak. - Látom nem érted a lényeget, Jimin. - rázta a fejét, mire idegesen szusszantottam egyet. - Itt én vagyok a játékvezető és én fogom a sípot fújni, nem te. - lengette meg a kezében lévő telefonját, mire nyeltem egyet. Rá kellett jönnöm, hogy ez a srác tényleg nem viccel velem és mindenre képes a célja elérése érdekében, én pedig nem kockáztathattam. Ez az ő játéka volt, én pedig csak egy bábként szerepeltem, s a szabályokat, melyeket ő írt, követnem kellett, ha nem akartam kiesni és vesztesként végezni. - Rendben. - egyeztem bele pár perc gondolkodás után." Park Jimin sportgimnáziumba jár, ahol a röplabdacsapat szerves tagja, egy libero. Teljesen nyugodt és átlagos élete volt mindaddig, amíg a másik osztályba új tanuló nem érkezik, Jeon Jungkook. A fiú Amerikában élt sokáig, nemrég költöztek vissza. Az úszó és Jimin nem ápolnak jó kapcsolatot eleinte, viszont egy idő után muszáj lesz a röplabdás fiúnak változtatnia, hiszen készül róla egy fotó, amit nem szeretne, hogy mások is lássanak. Egy kisebb alkut kötnek; Jungkook letörli a képet, de cserébe Jiminnek meg kell tennie valamit. •Jikook •Trágár beszéd jellemző •Helyenként felnőtt tartalom •Yaoi fanfiction •Story by: SanKook 2020.07.25. - 2021.05.29.
+22 more
who are you? ~ jikook | ✔ by SeoBona
SeoBona
  • WpView
    Reads 191,251
  • WpVote
    Votes 19,671
  • WpPart
    Parts 63
" - És... Jól csókol? - Tessék? - pislogtam nagyokat és éreztem, hogy arcom vörös színre változik - Jól csókol Jimin? - kérdezte Jihyun mosolyogva, mert gondolom észrevette, hogy mennyire zavarba jöttem. - Hát... igen - sütöttem le a szemeimet és nyertem egy aprót. - Túl jól. " /Yaoi, tartalmazhat 16+, illetve 18+-as részeket. Mindenki saját felelősségre olvassa! A történet saját kitaláció. Minden jog fenntartva./ ✎ 𝗝𝗜𝗞𝗢𝗢𝗞 [2018.12.01 - 2019.04.11]
it's just a drawing ~ jikook | ✔ by SeoBona
SeoBona
  • WpView
    Reads 311,362
  • WpVote
    Votes 37,024
  • WpPart
    Parts 72
Csak egy rajz. Csak egy átlagos iskolai beadandónak indult az egész. Park Jimin nem hitt a varázslatokban, de amint megpillantotta gondosan megtervezett ideálját a saját osztályában, hirtelen nem tudott mit reagálni rá. Ugyanaz a nevetés, stílus, és hang, amiről mindig is álmodott. Életre kelt volna? Nem tudta becsukni a száját ahogyan az is ismeretlen, mégis olyan jól ismert fiút bámulta. Csak egy rajz? Nem ez már nem az. /Yaoi, tartalmazhat 16+, illetve 18+-as részeket. Mindenki saját felelősségre olvassa! A történet saját kitaláció. Minden jog fenntartva./ ✎ 𝗝𝗜𝗞𝗢𝗢𝗞 [2018.02.04 - 2018.07.02]