Zaun elveszett hercegnője
Csak nem hitted, hogy végleg eltűntem?
Ki mondta, hogy a csajok nem motorozhatnak? A fiúk, mert azt hiszik csak ők lehetnek nagyon menők. Zara vagyok, káosz a családom, de a motorom még mindig hű hozzám, nem úgy mint a pasik. Utolsó évem a gimiben, egy borzalmas szakítás után, de túl teszem magam rajta, csak a jövőm számít és a motorom.
Ebben a könyvemben a Creepypastákról lesz szó. Lesznek ijesztők, amiktől borsódzni fogsz, de lesznek olyanok is, amik után azt fogod kívánni bárcsak el sem olvastad volna. Ahogy mindig, jó szórakozást, jobban mondva borsódzást....
Egy megtört csapat. Egy hátrahagyott bajtárs. Egy széteső világrend. Hiába indultak öten Dōrból, csak négyen tértek vissza. De mégsem roppanhatnak össze veszteségeik súlya alatt. Annak ellenére, hogy a legszorosabb barátság kovácsolódott köztük, ami idáig hozta őket, egyikük sem látja, merre tart majd az életük minda...
Egy százötven éve húzódó konfliktus. Egy emberöltők óta elzárt város. Egy lehetetlen küldetés. A csapat tagjait mélyen megrázták a történések, amik a Régi Kontinens szívében, a Felbomlás előtti főváros falai alatt érték őket. Eközben a kapott feladatuk nem ért véget, nem szakadt félbe. A tragédia ellenére testvéreket...
Egy százötven évvel korábbi háború. Egy küldetés, amit három lépésre terveztek. Egy szupermodern világ, amit mégis a mágia mozgat. Luther négy gyerek apja, de első sorban világa egyik fontos szereplője. Kiszolgálja az aktuális hatalmat, de megszállottsága a régi, dicső múlt visszaállítása, természetesen a saját száj...
Sziasztok! SnowBaz oneshot gyűjtemény lesz. Mivel magyarul alig találtam ilyet, gondoltam írok egyet Nagyrészt csak Simon és Baz lesz benne. Penny is fog majd szerepelni, csak nem kap sok szerepet. Remélem tetszeni fog! Gizda
♡Requests Closed♡ *Old One-Shot Collection- You've Been Warned* ꘎♡━━━━━━━━━━━━━━━♡꘎ So this is my first time making something like this so I will try my best! I will be trying to get a minimum of 2-4 updated per week but tbh it just depends on my schedule with school and all that. Also this is a x male reader one sh...
Felbukkanhat-e az emberség egy hadifogolytáborban? Létezhet-e vonzalom ott, ahol a gyűlölet az úr? A történet LMBTQ tartalommal bír. Eredetileg megjelent a Museliére: Csillagtalan c. novellaantológiában (Book Dreams Kft., 2021)
Mindenkibe bele szerethetett volna. Mindenkibe, kivéve a bátyja legjobb barátjába nem.
A Rogers testvérpár az egész városban híres, hiszen a felmenőik híres és rettegett motorosok voltak. Ez a lány története lesz, aki beleszeret egy olyan fiúba, aki nőcsábász. [ Néhol csúnya beszéd fellelhető. ] Kezdet: 2017. 08.10. Vége: 2017. 09.03.
1942. A japán kémek tudomást szereznek egy amerikai "új bomba" kifejlesztéséről. A németek segítségével kifejlesztik a bombát, megsemmisítik a szövetséges fővárosokat és támadást indítanak ellenük. Egy katona aki hűséges az örök vezérhez. Egy parancsnok, aki saját titkárnőjét szereti. Egy lázadó, aki nem él úgy, ahogy...
AMATŐR MŰ (2019-?) -Lassabb, mint egy orosz regény? -Szinte. Kissé olvashatatlan és fárasztó háborús regény egy átlagember tollaiból, kezdetben 'Hajnalodik' címen. A karakterek kitalált személyek, a főszereplő, Zlata Kovalenko szemszögén keresztül lehet az ember tanúja egy elit egység cselekményének, mi kissé lass...
Melchiort 17 évesen rendelték be katonának és a legmélyebb pokolba. Azaz Auschwitzbe a táborba. Ott a parancsnok mellett segédkezik papírok elintézésében. Egyik nap azt a feladatot bízzák rá, hogy ellenőrizze a neveket a névsorolvasásnál...
Egy 8 éves kisfiú és családja története az orosz-ukrán háborúban. Tele kalanddal és akcióval, bűnüggyel és az élet igazságtalanságaival, tele meneküléssel és háborúzással. 1. szövegem és elnézést kérek, ha valami érthetetlen vagy hibás. :) Jó szórakozást!
1890 Azt gondoljuk, hogy mindent tudunk erről az évről. Pedig közel sincs így. Egy férfi, egy cikk, egy ötlet és egy másik férfi. Okozhatnak ezek egy jobb világot halálos áldozatok nélkül?
Ebben az alternatív idősíkon a 2. Világháborút Németország megnyeri.
Itt a rövidebb sztorikat olvashatod, amiket gyakorlásképp írok. Legfőképp, hogy egy helyen legyenek, de ha érdekel bele olvashatsz. Terv szerint, az összes fiúk közti szerelemről szól. Még nem befejezett történetek. Ha érdekel jó olvasást! Szívesen fogadok építő kritikákat, ötleteket, a fejlődésem érdekében, és a tört...
- Milessz most velünk, a családunkkal, Az életünkkel?-Trixi már kiabál az nővel . A nő csak nevet , majd azt mondja: - Emberevő élőholtak koborolnak odakint , a vílág pusztalásban , és már csak néhányan maradtak meg az élők közül , te pedig a nevetséges életedről papolsz . Mi lessz a táborral?-kérdezem...
További három fejezetben meséli el ez a könyv a Death Note anime alternatív, sötét befejezését amiben Yagami Light, Kira kerül ki győztesen. Miután a terve Január 28.-án sikerült Light, Missa és az X-Kira elhozzák az új világot mindenki számára. Lezárást kap minden és Lightban Kira felemésztette a könyörületet a kegye...
❝ 𝑆𝑧𝑒𝑟𝑒𝑡𝑛𝑖 𝑒́𝑠 𝑠𝑧𝑒𝑟𝑒𝑡𝑣𝑒 𝑙𝑒𝑛𝑛𝑖 ❞ A történet két főszereplője Kasuke Ayato (Bluesky karaktere) és Aaron Taylor (woliix karaktere), akik sok közös dolgon osztoznak, noha sokáig nem tudnak egymás létezéséről sem, hiszen egyikük otthona a Japán Birodalom, míg másikuk az USA-ban él. Hogy néhány példát...
"- Félnek, mert valami olyasmit teremtettek, ami okosabb náluk..."
𝐗𝐚𝐯𝐢𝐞𝐫 𝐌𝐨𝐫𝐠𝐚𝐧 élete egyszer, s mindenkorra megváltozik, amikor nővérét és az édesanyját 𝐞𝐥𝐫𝐚𝐛𝐨𝐥𝐣𝐚́𝐤. A végzős egyetemista srác válaszút elé érkezik : vagy hagyja,hogy tovább szívassa őt a 𝐦𝐚𝐟𝐟𝐢𝐚, vagy a sarkára áll, és szembe megy a 𝐂𝐨𝐬𝐚 𝐍𝐨𝐬𝐭𝐫𝐚 𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫𝐞𝐢𝐯𝐞𝐥. A fiúnak azonb...
Egy inkubusz nyomozó démoni drogok után szaglászik egy bárban, és meglepő jelenetnek lesz szemtanúja... Humoros, rövid agymenés; kicsit régi, de még mindig szórakoztató, úgyhogy a célját (remélem) betölti :) Megjelent az Aranymosás Irodalmi Magazinban (online), 2019. augusztus 28-án. Jó szórakozást!
Én is égek a TLoU lázban (ahogy valószínűleg sokan mások is) és úgy döntöttem, hogy itt az ideje nekem is írni valamit a témában :) Legyetek elnézőek, ez az első írásom itt, de igyekszem. A sztori nagyjából követi a játékokat és a sorozatot, de saját karakteres szemszögből :)
Egy rejtelmes vírus során az emberek előhalottakká kezdtek változni. A vírusra egyenlőre nincs ellenszer. A kormányság kiválasztott pár tinédzsert, hogy megfigyeljék és tanulmányozzák a reakcióikat. Chipeket helyeztek el a kiválasztottak nyakában. Minden lépésüket figyelik az elejétől a végéig, ugyanis az a cél,hogy a...
Ki szereti a zombikat? Nos... Én régen szerettem őket... De aztán megjelentek a valóságban is, és felfalták a tanáraimat, meg az ismerősöket. Hirtelen már nem is voltak mókásak. Szóval eljött a világvége, de mi viszonylag békésen éldegéltünk. Igaz veszteségek mindig voltak, de viszonylag nyugodt volt mi...