hpark1305
" - ...Néha úgy érzem, mintha minden körülöttem csak díszlet lenne. Mintha ez az egész élet... csak egy szerep lenne, amit valaki rám osztott. - Jimin halkan beszélt, a földre szegezve a tekintetét.
- És te nem kérted ezt a szerepet. - Yaejin szavaiban nem volt sajnálat, csak megértés.
- Nem. Én akartam ezt, de olyan régóta játszom már, hogy néha elfelejtem, ki is vagyok nélküle.
Csend telepedett közéjük, de nem volt kellemetlen. Csak nehéz. Mély. Valódi.
- Én... én látlak. A szerepen túl is. - mondta Yaejin végül halkan, de határozottan.
Jimin felnézett rá, és egy pillanatra mintha elfelejtett volna levegőt venni.
- És amit látsz, az nagyon zavaros, nem? - próbálta elütni egy félmosollyal, de a hangja bizonytalanságról árulkodott.
- Talán igen. De mégis... valahogy szebb, mint bármi más. - Yaejin hangja megremegett az őszinteségtől, ahogyan Jimin szemébe nézett."
Egy világban, ahol minden érzést el kell rejteni, és minden mosolyt meg kell játszani, vajon van helye az őszinteségnek? Egyáltalán van helye a szerelemnek egy olyan bizonytalan világban, ahol Jimin maga sem tudja meddig mehet el, amíg a munka, a nyomás és a reflektorfény vissza nem rántják őt a zord valóságba?