nagyjazmin33 olvasólistája
14 stories
Szabályszegők MEGJELENT! by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 304,375
  • WpVote
    Votes 2,857
  • WpPart
    Parts 3
KERESD A KÖNYVESBOLTOK POLCAIN! Lucy Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombéliek legalább egyszer már átéltek. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a szociológia szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam át teljesen. De hát egyszer élünk, nem? Dominic Nincs is annál megdöbbentőbb, mint mikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Már pedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal el is utasítottam. Meg voltam győződve, hogy jó döntést hoztam egészen addig, míg szemet nem vetett Zane-re, a röplabda csapat feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, sokkal inkább taszítottam egy sokkal nagyobb őrültségbe. Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete feltehetőleges legnagyobb hibáját kövesse el vele. Helyettem. © Minden jog fenntartva! 2023 - Vörös Viktória
Más az igazi - novella ✅ by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 3,704
  • WpVote
    Votes 232
  • WpPart
    Parts 8
Ha gondolod, szívesen veszem az értékelésed Moly.hu-n! ❤ Az elmúlt húsz évem alatt rengeteg csalódás ért, viszont ekkora pofont még nem kaptam az élettől. Hiába hittem azt, hogy már minden fájdalmat megismertem, ez felülmúlt mindent. Selena Benington a véletlennek köszönheti, hogy megismerte David Clare-t. A kapcsolatuk szinte azonnal szárnyra kap, azonban egy váratlan és megdöbbentő hírtől minden romba dől. Selena legjobb egyetemi barátja mindvégig kitart mellette és próbálja egyben tartani őt. Vajon Selena képes lesz túllépni Daviden és megtalálja azt a személyt, aki végül boldoggá teszi? Miképp hat a hír Selena és David kapcsolatára? Illetve sikerül Kyle-nak közelebb kerülnie a lányhoz?
A főnököd főnöke - 𝑪𝒉𝒂𝒓𝒍𝒆𝒔 𝑳𝒆𝒄𝒍𝒆𝒓𝒄 | ✓ by szukanyandiii
szukanyandiii
  • WpView
    Reads 117,349
  • WpVote
    Votes 4,324
  • WpPart
    Parts 28
❝𝗪𝗲 𝗻𝗲𝗲𝗱 𝘁𝗼 𝗸𝗲𝗲𝗽 𝘄𝗼𝗿𝗸𝗶𝗻𝗴 𝗮𝗻𝗱 𝗜 𝗮𝗺 𝗽𝗿𝗲𝘁𝘁𝘆 𝘀𝘂𝗿𝗲 𝘁𝗵𝗲 𝗿𝗲𝘀𝘂𝗹𝘁𝘀 𝘄𝗶𝗹𝗹 𝗰𝗼𝗺𝗲.❞ 𝑪𝒉𝒂𝒓𝒍𝒆𝒔 𝑳𝒆𝒄𝒍𝒆𝒓𝒄 "Kála: Ez a virág az eleganciát és szépséget foglalja magába, ám egy mérgező növénycsalád tagja. Káros, de gyönyörű, mint a legtöbb okos nő." A történet a 2020-as szezont veszi alapul, így próbálok ezen szezon helyezéseihez és eseményeihez mérten alakítani a történetet. Minden jog fenntartva! (Kérem szépen már!!!) Bármiféle hasonlóság a valósággal össze nem egyeztethető. A pilóták és a könyvben feltűnő személyek tulajdonságai, tettei az agyam szüleménye. Káromkodást, és esetenként 16, 18+-os jeleneteket nyomokban tartalmaz!!! ➋⓪➋➊. ⓪➊. ➋➏ -
Gyűlöllek és szeretlek - novella ✅ by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 5,999
  • WpVote
    Votes 311
  • WpPart
    Parts 3
Grace és Will története. Miként lesznek barátokból ellenségek utána pedig még annál is több? Olvasói vélemények: "Will alakítása tökéletesen romantikus egyszerre féltékeny és flegma is." "Azt tudod, hogy minden könyved valamilyen hatással van rám, hisz ezt több százszor leírtam már neked. De az, hogy ez a könyv már az elején összenyomta a mellkasom, s sírásra késztetett.... Gyönyörűen írod le a történetet, és az érzelmeket!" "Nekem kifejezetten nagyon tetszett a novellád, jól át adtad a szereplők érzéseit tetszett hogy nem egy sablonos story volt az egész és érdekes is volt olvasni hogy mennyire máshogy élnek meg egyes szituációkat a szereplők."
Karácsonyi csók - novella ✅ by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 6,818
  • WpVote
    Votes 332
  • WpPart
    Parts 8
Hazel és Easton története Karácsonyi novella ©2020-VörösViktória Minden jog fenttartva!
A szívtelen fiú by kollarbettiofficial
kollarbettiofficial
  • WpView
    Reads 406,321
  • WpVote
    Votes 23,450
  • WpPart
    Parts 52
A szegény családból származó Fidelia életét elsős kora óta, immáron 10 éve megkeseríti a gazdag felmenőkkel rendelkező Chester Cutland. A helyzet pedig csak rosszabbodik, mikor Fidelia kénytelen a Cutland házba költözni és reggeltől estig elviselni az elkényeztetett fiú örökös szívtelenségét. "Hat évesen tanultam meg, hogy milyen igazságtalan a világ. Hat éves voltam, mikor Chester Cutland megmutatta, milyen igazságtalan és gonosz hely a világ és azóta, az elmúlt tíz év minden egyes pillanatában, amikor alkalma nyílt rá, emlékeztetett is erre." #1 szerelem (2021. 10. 11.) #1 youngadult (2021. 10. 11.)
Ellenséges szobatárs ✅ Megjelent! by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 762,293
  • WpVote
    Votes 7,158
  • WpPart
    Parts 15
Keresd a könyvesboltok polcain! 🥹💜 Amikor beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúk emeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy szál törülközőben, ami lecsúszik a derekáról, ezzel szemem elé tárva magát anyaszült meztelenül. Adrian nem igazán kedvel, mivel más az életszemléletünk. Én a jövőre gondolok, ő pedig a mának él. Mindemellett folyamatosan bosszant. Míg mások Pamnek szólítanak, addig neki csak Pam-Pam vagyok, és ezzel az őrületbe kerget! Állandóan azon ügyködik, hogy kilökjön a kényelmes kis komfortzónámból, és olyan dolgokba csaljon bele, amikbe önszántamból sose mennék. A motorversenyek és a bulik olyan messze állnak tőlem, mint Adriantől a koránkelés. Mégis van valami ellenállhatatlan benne. Ahogy szép lassan feszegeti a határaimat, egyre nehezebb nemet mondanom neki. Nem szívesen kockáztatnám a céljaimat, vagy azt, hogy megváltoztasson. Nem hagyhatom, hogy ő nyerjen.
Idegen érintés L.N | Befejezett by kamillamihalik
kamillamihalik
  • WpView
    Reads 114,340
  • WpVote
    Votes 6,515
  • WpPart
    Parts 29
Alina Parker átlagosabb, mint bárki, de minden megváltozik, amikor pletykák kereszttűzébe kerül. Míg ő hárít mindent, pár héttel később már Lando Norrisal randizik. Boldogabb, mint valaha és a rózsaszín köd miatt nem is veszi észre egy kis ideig, hogy valami nagyon nincs rendben Lando és közte. De mi az, amit Lando titkol? És miért rideg azzal a lánnyal, akit megakart kapni? Mi lesz, ha az igazság kiderül? Ki fog legjobban sérülni? 2021.08.04
𝐓𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 𝐬𝐭𝐫𝐨𝐧𝐠𝐞𝐫  /𝐃𝐚𝐧𝐢𝐞𝐥 𝐑𝐢𝐜𝐜𝐢𝐚𝐫𝐝𝐨/ ² by Mesi-Lorincz
Mesi-Lorincz
  • WpView
    Reads 40,609
  • WpVote
    Votes 2,328
  • WpPart
    Parts 28
𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ folytatása! " - Kicsit döcögős volt Wokingból az út, de megígértem, hogy itt leszek. - mondta az utolsó felét már rám nézve, mire nekem is egy hatalmas kúszott az ajkaimra. " " - Ha már otthon leszel akkor ugye Sydneybe mész és nem Perthbe? - kérdeztem. - Miért mennék Sydneybe? - ráncolta a homlokát. " " - Mi a baj? - kérdezte aggódva. - Nem kapok levegőt. - mondtam nehezen, miközben a kezem a torkomnál volt, hogy enyhíthessem a szorítást. " " - Liv, van kedved elmenni valahova ma este? - kérdezte csillogó szemekkel Daniel. - Hogy a viharba ne lenne kedvem? - nevettem. " " - Daniel, van egy kis baj. - mondta Michael. " " - Itt vagyok, nem lesz semmi baj, oké? - kérdezte, miközben szorosan fogta a kezem és a szemeibe könnyek szöktek. - Oké. - suttogtam. " Saját ötlet! Csak egy része valós a szereplőknek! Minden jog fenntartva! AU!
𝐈𝐟 𝐘𝐨𝐮 𝐖𝐚𝐧𝐭 𝐋𝐨𝐯𝐞 /𝐷𝑎𝑛𝑖𝑒𝑙 𝑅𝑖𝑐𝑐𝑖𝑎𝑟𝑑𝑜/ ¹ by Mesi-Lorincz
Mesi-Lorincz
  • WpView
    Reads 194,497
  • WpVote
    Votes 9,401
  • WpPart
    Parts 73
Folytatás: 𝐓𝐨𝐠𝐞𝐭𝐡𝐞𝐫 𝐬𝐭𝐫𝐨𝐧𝐠𝐞𝐫  /𝐃𝐚𝐧𝐢𝐞𝐥 𝐑𝐢𝐜𝐜𝐢𝐚𝐫𝐝𝐨/ " - Játszunk valamit. - mondtam. - És mit? - hajolt le hozzám Daniel. " " - Amúgy. - kezdte egy hosszabb csend után, de elhallgatott egy pillanatra, majd folytatta. - Mi van most köztünk? " " - Jó így látni. Mármint sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb vagy mióta Olival vagy. Jobban koncentrálsz és sokkal összeszedettebb vagy. Örülök, hogy ilyen jó hatással van rád. " Saját ötlet! Csak egy része valós a szereplőknek! Minden jog fenntartva! AU!