Olvassssssssss
171 stories
Mosolyod után by barack__virag
barack__virag
  • WpView
    Reads 34,043
  • WpVote
    Votes 682
  • WpPart
    Parts 30
A velem szemben levő házban lakott, csak egy keskeny utca választott el minket. Csak, hogy azaz utca, ami ketté szelte Toulousét az a vagyoni különbségeket is ketté választotta. Még Daniel szegény afroamerikai fiú volt, én Nesrine Royer a szüleim milliárdjainak hála gazdag, tehetős lány voltam. Azonban én sosem apám elvárásai szerint éltem, nem a szerinte velem egyrangú gyerekekkel játszottam, és főleg nem az elkényeztetett francia arisztokrata fiúkba voltam szerelmes. Én a házunkkal szemben lakó Daniel Verdierbe voltam szerelmes. Akivel utolsó kapcsolat tartási lehetőségként az ablakból figyeltük egymást. A velem szemben levő ház csak egy álom volt, de a benne lakó lány még távolabbi vágyam. Gyerekkorom óta szeretem Nest, de sajnos Mr. Royer a kapcsolatunkat megtudva tönkretette a családomat és az érzéseimet is. Így kénytelen voltam Nesrinét tárgyként használni a bosszúmhoz. Elvettem feleségül, de csak azért, hogy az apjának fájdalmat okozzak, olyat amilyet ő okozott nekem még gyerekként. Miután évekre elhagytam a várost és vele együtt a szerelmemet is, meggazdagodtam. De még én az egyik leggazdagabb francia férfi lettem, addig Mr. Royer csak süllyedt lefelé a sok adósság miatt, ami a nyakába szakadt. Tehát Mr. Royer úgy adta nekem el a lányát, hogy tudta évekkel később én vagyok az egyetlen mentőöve. Ezzel pedig megkaptam a Royer család egyetlen, legszebb és legfényesebben csillogó ékkövét, a gyerekkori szerelmemet Nesrine Royert. Minden jog fenntartva! Írta: barack__virag | Wattpad 🌸 Ez az első könyv ami megjelent az interneten ezzel a címmel! A KÖNYV BEFEJEZETT!
Egy gimis szerelem története by SkylerBrooks26
SkylerBrooks26
  • WpView
    Reads 54,886
  • WpVote
    Votes 1,986
  • WpPart
    Parts 29
http://egygimisszerelem-skyb.blogspot.hu/ című blogon is aktív vagyok! :) Fodor Annabella, vagyis Bella a Szent Margit Gimnázium kilencedikes tanulója, aki beleszeretett az iskola ügyeletes szépfiújába, Andrisba. Csak hát a sors furán rendezi életük történetét, hiszen a lány kezd másba is beleszeretni. Mégpedig a szépfiú legjobb barátjába, Bálintba. Vajon végül, kit választ? És lesz esélye arra, hogy teljesüljön az álma és énekesnő lehessen? Tartsatok velem és megtudjátok! Thank you!❤ 2016. 08. 03. #24 in Ifjúsági irodalom 2018. 07. 26. #2 in befejezett 2020. 05. 02. #3 in gimi 2020. 05. 02. #1 in szerelem
Megbújt a hó alatt by Holdacska_16
Holdacska_16
  • WpView
    Reads 83
  • WpVote
    Votes 9
  • WpPart
    Parts 3
Egy kis téliesebb történet egy lányról, egy fiúról és egy kutyáról, hogy hogyan kapcsolódik össze az életük rövid időn belül. (Nem terveztem hosszúnak, de majd lesz, ami lesz. Remélem élvezni fogjátok❤️)
Véletlenek by d00rka
d00rka
  • WpView
    Reads 4,403
  • WpVote
    Votes 273
  • WpPart
    Parts 9
Alice Shaw. Nataniel Ross. És a véletlen egybeesések. Hiszen ki tudja, hogy mi fog történni a világ másik felén.
𝓒𝓸𝓯𝓯𝓮𝓮 𝓚𝓲𝓼𝓼𝓮𝓼  by coffee_____girl
coffee_____girl
  • WpView
    Reads 8,457
  • WpVote
    Votes 435
  • WpPart
    Parts 8
Van a kávé... A fekete. Olyan mint az élet. Sötét és keserű. És van A Kávézó. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél és a kávé egy napon más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is amikor nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És akkor már nem sötét és nem keserű lesz... ☕ /2019/ Saját képzeletem szüleménye. Minden jog fenntartva
Fekete gyémánt | ✓ by szamocavirag
szamocavirag
  • WpView
    Reads 420,130
  • WpVote
    Votes 18,462
  • WpPart
    Parts 76
"-Ha most megcsókolnálak... -Nem engedném.-vágtam közbe,holott fogalmam sem volt,honnan ez a nagy magabiztosság,mikor minden porcikám erőtlenné vált a vágytól. Kirázott a hideg az öblös nevetésétől,amivel megajándékozott hitetlenkedve és csillogó szemekkel még közelebb húzott magához. Már csak milliméterek választottak el minket egymástól. -Nagyon is engednéd kislány.-vigyorgott rám a hófehér fogait kivillantva." MINDEN JOG FENNTARTVA!
Obsession - Vágy {+18} (✔️) by Blili05
Blili05
  • WpView
    Reads 77,329
  • WpVote
    Votes 3,128
  • WpPart
    Parts 40
Ha az ember nagyon vágyik a szerelemre és könnyen beleesik abba, akkor bizony könnyen arcra is eshet és nem veszi észre az igazi szerelmet. Sage, az igazi álmodozó hasonló helyzetben van, ezzel folyamatos sebeket szerezve magának és folyton elhaladva az egyetlen ember mellett, aki igazán szeretné, mert az bizony túl közel van hozzá. Nathanial legjobb barátnője összes sebét megpróbálja begyógyítani, de cserébe magának okoz egyre többet, miközben végignézi, hogy a lány minden alkalommal újabb és újabb kapcsolatokba rohan. Az egyetemi focicsapat szexi csapatkapitánya pedig be kell, hogy lássa, hogy ez egyszer a barát zónában kell ragadnia, ha csak nem rukkol elő valami nagy dologgal. [Lover sorozat első része. Minden jog fenntartva] 《A következő rész már olvasható: Fear - Félelem.》 Figyelem!!! 18+, erőszak, alkohol és esetleg drogok előfordulhatnak a történetben.
Imperfect - Tökéletlen by noemi_tasteless
noemi_tasteless
  • WpView
    Reads 14,614
  • WpVote
    Votes 489
  • WpPart
    Parts 16
"-Ne várj egy tökéletes testre-mondtam, lehajtva a fejem. Féltem, hogy nem leszek neki elég jó. Újjait az arcomhoz emelve gyengéden megsimított. - Senki sem tökéletes, mindenki tökéletlen. Nekem te vagy az életem tökéletlenje." "A test nem olyan fontos, ha a lelkébe vagy szerelmes." Most elmesélem Emily és Ryan történetét és a tökéletes falak leomlását. (16+ részek)
Egy Új Élet - Átverve by goodbook5
goodbook5
  • WpView
    Reads 316
  • WpVote
    Votes 9
  • WpPart
    Parts 9
Lorena egy átlagos lány, átlagos életet él, addig a pillanatig amíg a húga balesetet nem szenved. Ettől kezdve a stressz folyamatos szereplő az életében. A rosszabbnál rosszabb dolgok amikről nem is gondolta volna hogy megtörténhetnek vele, bizony megtörténnek. A magán élete romokban. A szerelemtől már szinte menekül. De ha csak egyszer engedsz a kísértésnek: -"Teljesen megőrjítesz Lorena! - zúgta a fülembe és végig futott a testemen a libabőr." Legjobb helyezes: #1 bad boys 2020.02.13. 2019.12.18- #23 bad boys 2019.12.23-#712 romance 2019.12.28.-#7 happy 2020.01.26-#78 newlife 2020.02.02-#6 forever
Fagyos Páros by lampa_feny
lampa_feny
  • WpView
    Reads 817,836
  • WpVote
    Votes 33,919
  • WpPart
    Parts 85
Anne Carter a lány aki egyetlen egy ballövés miatt megnehezíti a saját sikerének útját. Amúgy sincs egyszerű sorsa nehezen kezelhető húgával és a családja apró darabokra hullásaval, de úgy tűnik sose kedvelte őt a végzet, vagy mégis ? Az álmához vezető ösvényt, hogy a campus legjobb jégtáncosa lehessen ezzel mindenkinek és legfőképpen magának bizonyítva, hogy több mint egy üres fejű Barbie baba. Ryan Mccold akiről mindenki azt hiresztelik, hogy egy szívtipró miközben 22 éve alatt alig volt lány akihez bármilyen szinten közel került volna, bár az tény hogy módora okot ad imidzséhez. A hoki csapat kapitánya és keményen küzd helye megtartásához. Mindketten az álmaira koncentrálnak és azon kívül, hogy egy jeget szelnek nagyon nincs közük egymáshoz. Mégis egy szerencsétlen baleset csupán egy rossz mozdulat miatt közel kerülnek egymáshoz és séredelmeik ellenére megkedvelik a másikat. "Az egyetem jégkirálynője és a hoki csapat kapitánya, fagyos egy páros én mondom!" Így emlegetik a merev lány a félre ismert fiú álltal alkotott párost. Köszönöm ha erre tévedtél és belekezdtél remélem élvezni fogod!🤍