T
34 stories
Szabályaim megszegője {+18} by Blili05
Blili05
  • WpView
    Reads 17,427
  • WpVote
    Votes 844
  • WpPart
    Parts 9
Raven White már külső hatások és saját hibái miatt is megjárta a poklot, amik a jövőjére is hatással voltak és amiket sosem fog tudni elfelejteni. Most kijavítva ezeket, új tanulóként érkezik a Brighton Egyetemre és az évek során hozott szabályai által vezényelve, célja, hogy többet ne is kerüljön le a jó útról, amire rákerült. Ezzel nem is lenne baj, ha egy bosszantóan jóképű kis ördög nem emlékeztetné folyton arra, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket. Ace Newman egyetlen szabálya, hogy nem lehetnek szabályok, hiszen azok csak korlátoznak és úgy már nem lehet az életet élvezni. A hoki karrierjén kívül nem is érdekli sokminden, de az, hogy élvezhesse az időt, amit kapott, az egyértelműen a rövid listán szerepel. Ezzel általában nincs is problémája, hiszen mindig megkapja, amit és akit csak akar, legyen szó bulikról, csajokról, jó jegyekről, vagy a hokiról. De amikor a legújabb kiszemeltje, akivel nem is a leghétköznapibb módon találkoznak, visszautasítja egy rakat szabályra hivatkozva, rá kell jönnie, hogy néha muszáj azok szerint játszania, ha célt akar érni, még akkor is, ha szerinte a szabályok csak arra jók, hogy legyen mit megszegni. Figyelem! 18+, káromkodás, illegális dolgok előfordulhatnak!
Érzelmek és életek by blackrose0316
blackrose0316
  • WpView
    Reads 113,330
  • WpVote
    Votes 5,758
  • WpPart
    Parts 40
𝐎𝐥𝐢𝐯𝐢𝐚 𝐑𝐨𝐲 képtelen kifejezni az érzéseit 𝐃𝐚𝐥𝐭𝐨𝐧 𝐖𝐞𝐬𝐭 úgy érzi, nem tud szerelemből szeretni 𝐉𝐨𝐬𝐡 𝐁𝐫𝐨𝐰𝐧t nem érdeklik az érzelmek, de szeretné, hogy szeretnék 𝐀𝐧𝐣𝐚𝐰𝐨𝐧 𝐆𝐢𝐛𝐬𝐨𝐧ban túl sok érzelem tengődik Folyamatosan jegyzőkönyvet felvenni az eltűnt macskáról, a felszívódott tejesüvegről, nem éppen az a feladat, amit Olivia szeretne átélni rendőrként. Nem csak ezzel, hanem a beilleszkedéssel is nehezen boldogul, köszönhetően ritka problémájának: az emberek érzéseit - köztük a sajátját - képtelen átlátni. Bonyolítja a helyzetét a kiképzőtisztje, Dalton West, aki szuperszexi, mégis olyan savanyú, mintha egész életét egy cellába zárva töltötte volna. Olivia akcióra vágyik, ahol nem gondolkodik a kapcsolatán, merthogy párjával döntést hoznak: szakítanak. Pár nap múlva Olivia élete az összeomlás szélére sodródik. Egy számára fontos személy haldoklik egy bandalincselés miatt. Oliviát bűntudat gyötri és bosszúra vágyik. Mindezek tetejében élete ellenségét is megpillantja egy kávézóban: Josh Brown sütteti a hasát, miután jó magaviseletért kiengedték a börtönből. Megváltozott. Halkabb lett. Alig él. Vagy csak színjáték, amit olyan jól kitanult? Segít a lánynak az ügy felderítésében. De miért? Csökönyösen akarja, hogy az elkövetők kezén bilincs kattanjon. Olivia hamarosan szembenéz az igazsággal, ami érzelmi analfabétaként is megtörheti az embert. Egy rossz mozdulat és feje tetejére állít mindent - ha eddig nem lett volna világos, hogy eddig is úgy állt. Minden szétesik. Már azt sem tudja, normális-e az az érzés ott bent a szívénél, ami gyerekkora óta ott lebeg. A borítót @Abeth tervezte. 😊
Vanished by rileybakerauthor
rileybakerauthor
  • WpView
    Reads 89,760
  • WpVote
    Votes 3,914
  • WpPart
    Parts 13
Hárman voltunk legjobb barátok. Az egyikük összetörte a szívem, a másik pedig próbálja összeragasztani a darabokat. Az egyikkel tökéletesek voltunk együtt. Egymás sebeit hordoztuk és ha kellett a tűzbe is besétáltunk a másik miatt. Ő volt az én kicseszett 911-em. A mindenem. Egy álom volt, amiből sosem akartam felébredni. A másikkal pedig totálisan egymás ellentétei vagyunk és nem bírjuk elviselni a másikat egy óránál tovább.
Hogyan juss el A-ból C-be by turosgomboc
turosgomboc
  • WpView
    Reads 132,830
  • WpVote
    Votes 4,628
  • WpPart
    Parts 34
•BEFEJEZVE• •••••••• Mit tennél, ha álmaid hercegének nem te lennél az egyetlen hercegnője? Lelöknéd a fehér lováról? Leütnéd a másik hercegnő fejéről a koronát? Vagy átpártolnál a herceg testvéréhez? Brooklyn Roberts fiatal létére már-már esküvőjét tervezte Austin Clarkkal, miszerint számára Ő az igazi és százszázalékosan megvolt győződve arról, hogy ez fordítva is igaz. Biztos, hogy minden az aminek látszik? Miután Austin üzleti útra ment, másnap telefonált a lánynak, hogy családjára és friss, ügyvédi karrierjére kell koncentrálnia, ami egy kapcsolat mellett neki nem megy. A lány meglepődve fogadta a hírt, de megértette, hisz a fiú elvesztette szüleit és csak egy testvére van akivel amúgy se jó a kapcsolata. Elhitte minden egyes szavát, nem kételkedett benne. Miért tenné, hisz egy kapcsolatban az egyik legfontosabb a bizalom, nem igaz? Talán ezért is érte, akkor sokként a hír, miszerint tegnap, Austin Clark és Brianna Atkin eljegyezte egymást egy puccos szigeten. Ilyenkor mi a teendő? Vedd fel a legszexibb ruhád, bájos mosolyodat és játszd el a testvérével, hogy ti vagytok a világon a legboldogabb pár. Brooklyn Roberts és Clayton Clark személyesen garantálják a sikert. Hisz mi tud legjobban összehozni két idegent? Egy azonos ember iránt érzett gyűlölet.
Ziccerek és életek by blackrose0316
blackrose0316
  • WpView
    Reads 429,205
  • WpVote
    Votes 15,855
  • WpPart
    Parts 48
𝐃𝐫. 𝐂𝐨𝐫𝐚 𝐌𝐨𝐬𝐬 beletörődött az életébe. 𝐃𝐞𝐜𝐥𝐚𝐧 𝐑𝐨𝐲 mindig is küzdött az igazságért. NEM FANFICTION! Cora Moss tehetséges orvos a Griffin Egészségközpont baleseti osztályán, ám még mindig mint híres és gazdag sportoló feleségként tartja őt számon környezete, nem pedig elismert orvosként. Cora bár eljátssza, magánélete maga a csoda, mégis órákig kínlódik a tükör előtt, hogy elfedje tökéletesnek álcázott életének valóságát; a foltokat, melyek nem csak a szívén, de testén is látszanak. Egy balhéba fulladt jégkorongmérkőzés azonban az ő életét is felbolygatja. Az NHL legjobb játékosát, Declan Royt súlyos sérülésekkel szállítják kórházba, akinek Cora a kezelőorvosa lesz. Az egymás iránt érzett ellenszenv már az első napokon megnyilvánul. Egyikőjük sem érti, a másiknak mi baja vele. Olaj a tűzre, hogy Corának gyanús a meccsen kitört balhé, ürügy helyett, okot vár, de mindenki gyanúsan hallgat. A Declannel eltöltött hosszú órák, a folyamatosan mélyebbre vájt beszélgetések, a múltból feltörekvő sérelmek közelebb hozzák egymáshoz a titkokat rejtegető lelkeket. Kezdeti félreértésből adódó ellenszenv szép lassan barátsággá, majd valami olyanná formálódik, amiről a házasságában súlyosan bántalmazott Cora utoljára gyerekként reménykedett. Vajon Declan lehet a kulcs, akivel Cora kiléphet mérgező házasságából? Mit titkolnak egymás elől? A mindenhol ott lebzselő sajtó mit fog belelátni Cora és Declan, - orvos és páciens - barátságába? FONTOS: Slow burn romantikus történet; kérlek, ne várd, hogy az első pillanatban egymásnak esnek a szereplők. Ez egy nagyon lassan kiépített szerelmi szál, ezzel is bemutatva, hogy egy bántalmazó kapcsolat után nem olyan könnyű megtalálni az utat. Persze, romantikus is szexi jelenetekből így sincs benne hiány.
Sitter of my heart {+18} by Blili05
Blili05
  • WpView
    Reads 96,773
  • WpVote
    Votes 4,303
  • WpPart
    Parts 27
Teljesen ellentétek, még a családi hátterük is más, mégis ez az ellentét vonzza oda a lányt, s változtatja meg teljesen mindkét fél felfogását és mutatja meg mi is az igazi veszteség és fájdalom. Faith Montgomery csak szeretne jól teljesíteni az egyetemen és segíteni a családjának, továbbá megalapozni a jövőjét. Éppen ezért mer bevállalni egy olyan munkát, amiről tudja, hogy már többeket kicsinált, bevállalva ezzel egy nem kívánt személy esetleges társaságát. Nathan O'Brien a tökéletes sorból kikerült, bármire nyitott fiú, akit mindenki úgy ismer az egyetemen, mint az éjszaka királya. A hoki király azonban sokkal több ennél, de ezt még ő sem sejti, egészen addig, amíg valaki nemet nem mond neki szembesítve a démonjaival. "Nem kérdés, hogy milyen is ő. Egy igazi seggfej, rengeteg érzelemmel. Pontosan ezért vonz magához jobban, mint kellene." "Folyton dacol velem és szívja a vérem. Olyanokat tesz, amit senki más nem mer és basszus... azt hiszem, hogy beleszerettem." [A történetben nem kizárt erotikus jelenet, alkohol, drog, vagy erőszak. Csakis saját felelősségre olvasd el.]
A lencse mögött {Befejezett} by SkylerD1
SkylerD1
  • WpView
    Reads 371,866
  • WpVote
    Votes 23,781
  • WpPart
    Parts 61
Megváltozhat egy egész élet pusztán egy nap leforgása alatt? Vicky Milton, a saját bőrén tapasztalta meg hogy a válasz igen. Nem volt másra szükség, mint egy találkozásra egy közel se hétköznapi személlyel, egy telefonra és néhány félreérthető pillanatban elkapott képre melyek nyilvánosságra kerültek. Vicky nevét napok leforgása alatt ismerte meg az egész világ, viszont legnagyobb sajnálatára nem úgy és nem abban az értelemben, mint eredetileg szerette volna. És ezután már nem volt megállás, belekeveredett a hírnév körhintájába melyből nem lehet menetközben kiszállni és az ismertséggel járó gondok, nélkülözések mellett még saját érzelmei is aljasan hátba szúrták. „És hogy mi a legbosszantóbb ebben az egészben?! Hogy mindez egy hülye telefon miatt történt!"
A lista {+18} (✔️) by Blili05
Blili05
  • WpView
    Reads 604,646
  • WpVote
    Votes 17,279
  • WpPart
    Parts 43
A sport mindkettőjüket megtanította bizonyos dolgokra. A fiút például arra, hogy sose adja fel, viszont arra is, hogy neki senki sem mond nemet. A lányt a komoly küzdésre nevelte és arra, hogy egy pillanat alatt megváltozhat az élete, ő mégsem tanul a hibájából. A hokicsapat kapitánya és az egyetem maximalista évfolyamelsője valószínűleg sosem kerültek volna beszélőviszonyba, ha a suli nagymenőjének nem lenne szüksége a tornász segítségére. Azonban az a találkozás nem úgy sül el, ahogy azt a fiú tervezte és be kell látnia, hogy most nehezebb ellenféllel áll szemben, akit csak úgy győzhet le, ha bedobja azt, amire a lány kicsit sem számít. "Bukott angyal lettem, mert üzletet kötöttem egy angyal bőrébe bújt ördöggel." "Át kellett mennem a poklon, hogy a kapuban a megváltásért felelős angyal várjon rám: Cassie White."
Drogbáró | ✓ by PCStefany
PCStefany
  • WpView
    Reads 854,942
  • WpVote
    Votes 47,839
  • WpPart
    Parts 36
Mit is vár egy átlagos rendőr egy átlagos hétköznaptól? Tekintettel arra, hogy nemrég esett ki a suliból, nem sokat. Egy újabb tíz órás műszakot az irodában, telefonbetyárokkal és öreg nénikkel, akiknek ellopták a pénztárcáját. Ha szerencséje van az embernek, a kollégák megkínálják fánkkal, vagy kávéval. Ha nincs, akkor unottan ücsörög a székében, míg ki nem küldik az utcára. Pandora Nolan az első éles bevetésén már rögtön bajba keveredik. Elég nagy meglepetés éri, amikor egy sötét szobában ébred, megbilincselve. "Azon kaptam magamat, hogy füves cigi szaga terjeng a házban, maffiózók sörözgetnek a konyhaasztalnál és egy idióta, idegesítő, bunkó, zsémbes... Khm, szóval egy drogbáró horkol a folyosó végén lévő hálószobában. " A Törvényen kívüliek-sorozat része. (c) 2016 - 2017 @PCStefany