Miért kell, hogy szeresselek? ~Befejezett~
Jungkook szerelmes az egyik banda tagjába és egyben legjobb barátjába Taehyungba. Az érzéseit nem meri bevallani, ezért csak úgy tesz, mint ha nem is érezne semmit. Közben belül, majd összetörik.
Jungkook szerelmes az egyik banda tagjába és egyben legjobb barátjába Taehyungba. Az érzéseit nem meri bevallani, ezért csak úgy tesz, mint ha nem is érezne semmit. Közben belül, majd összetörik.
A fiatal rendőr Jeon jeongguk, aki még, csak 25 éves, de már elégranggal rendelkezik. Egy nap megkapja a legnehezebb bűnügyét, amiben egy maffia csoportot kell elkapni, de ez egyáltalán nem egyszerű meló. Semmi bizonyíték nincs, amitől sikerülhetne elkapni a csapat fejét. Vagyis, csak egy. Egy gyilkosság után sikerül...
Yeji, és Taehyung szinte ikreknek számítanak, pedig semmi genetikai kapcsolat sincs köztuk. Egy napon születtek, mindössze tíz perc eltèrèssel.Minden együtt tesznek, csinàlnak. Aztán ott van Yeji báttya Jungkook. Aki úgy védi Taehyung-ot, mint a saját öccsèt . De biztos csak ez van a hàttèrbe?
❝ ─ ne hülyéskedj taehyung, fantasztikus hangod van. és biztos vagyok benne hogy a színpadon is tökéletes leszel ─ fogtam kezeim közé arcát, majd tökéletes ajkaira tapadtam ❞ - 𝙟𝙚𝙤𝙣 𝙟𝙚𝙤𝙣𝙜𝙜𝙪𝙠, 𝙠𝙞𝙢 𝙩𝙖𝙚𝙝𝙮𝙪𝙣𝙜 - ©boomersonyeondan - 𝘽𝙀𝙁𝙀𝙅𝙀𝙕𝙀𝙏𝙏
¶Ő más mint a többi, benne van valami tűz, ami a szívemben lángot kellt. Ő különleges.¶ Figyelem, rengeteg erotika!!
Mi történik akkor, ha egy vad, pimasz,ès felelőtlen alfa jelöltet, összerakunk egy hatalmas, ès komoly alfàval. Vèrontás, vagy más?. Èpp ez történik Kim Taehyung-al, akit szülei küldenek el a testvèr falkához. Hogy fiuk tanuljon valamit. Ha már nekik nem sikerült semmit se a fiúra ragasztaniuk. De mi lesz az amit...
"...- Azt hittem te más vagy, mint a többi. - mondtam csalódottan, miközben pulcsim alját gyűrögettem. - Sajnálom, hogy így kellett történnie..- simított végig piros orcámon hosszú csontos ujjaival. - Én sajnálom hogy megbíztam benned..- néztem fel rá, miközben egy kövér könnycsepp gördült le arcomon, majd elvettem...
|| TAEKOOK♡ || "- Miért érdekli az embereket, hogy kivel vagy..? - értetlenkedett egy kis idő után, majd lehuppant egy puhának tűnő szalmakockára. - Csak nem..? - gondolkodott el. - NEM! - vágta rá szinte azonnal a feszült fiú. Nagyon nem akarta, hogy Taehyung rájöjjön, hogy ő valójában a királyi család sarja, a trónö...
Kim Taehyung és Jeon Jeong Guk fogadott tesvérek, tehát nem vérszerintiek, ők viszont úgy kezelik ezt a dolgot. Jeong Guk-ot örökbe fogadták, így fiatalabb Taehyungnál 2 évvel. A fiúk nagyon szeretik egymást... sőt... lehet, hogy jobban is, mint azt kéne. Figyelem! Yaoi! Testvér szerelem! +16! Erős +18! Trágár szavak...
Csak egy rajz. Csak egy átlagos iskolai beadandónak indult az egész. Park Jimin nem hitt a varázslatokban, de amint megpillantotta gondosan megtervezett ideálját a saját osztályában, hirtelen nem tudott mit reagálni rá. Ugyanaz a nevetés, stílus, és hang, amiről mindig is álmodott. Életre kelt volna? Nem tudta becsukn...
otthon - vmin au - | befejezett ✔︎ amelyben jimin utálja a szomszédját, aki egy olyan egyetemi hallgató, aki folyton bulikat rendez. de jimin szerencsétlenségére, lánya megszereti taehyungot, ezért kiáll a lánya érdekében. később pedig kiderül, hogy taehyung nem csak apuci ideál, de férj ideál is. könyv borító: illeun...
Jeon Jungkook egy 20 éves férfi, aki Japánból tér vissza hazájába, Koreába. Barátnője Kawashima Natsumi egy igazi ulzzang, így nem kérdés, hogy egy kicsit el van szállva magától, viszont Jungkook-ot ez nem izgatja. Park Jimin egy 22 éves férfi, aki barátjával él, aki egy elég erős és magabiztos személyiség. Lassan eg...
amikor a magának való kisfiú szobatársat kap az árvaházban, még nem is sejti, összetartva mennyivel szebbek lehetnek a mindennapok. ❝ a bizsergető napfény és a nyári levegő, a szürke utcák oly rideg hangjai; nagy levegőt veszek, és bekopogok az ajtódon; meg fogunk változni ❞ 2020 © -AMATAE
love drunk - vmin au - | befejezett ✔︎ amiben a kocka kim taehyungnak el kell mennie egy gimis buliba, ahol végül a népszerű park jiminről kell gondoskodnia, mert rosszul van. könyv borító: illeunnie 🥇Story Rankings: #1 in "vmin" ( 21.08.29 ) 🗓 2020. Okt. 27. - 2020. Dec. 22.
Kim Taehyung anyja össze ismerkedik a kertváros egyik nagy arcával, talán túl közelről is. Ebből kifolyólag, pár hónappal később Taehyung két mostoha tesóval, és egy mostoha apával kezdi a szeptembert #53 in Fanfiction 2018.02.06 #31 in Fanfiction 2018.02.10 #21 in Fanfiction 2018.02.11 #20 in Fanfiction 2018.02.13 #1...
A cím mindent elárul! Remélem tetszeni fog :D Ez egy BL fanfic, aki nem szereti, ne olvassa! (Vagy olvassa el és szeresse meg ;)) Köszönjük, hogy Leiner Laura megalkotta ezt a könyvet, minden jog őt illeti! Jó olvasást! #1 - bl (2020.11.06.) #1 - szjg (2021.06.04.) #1 - arnold (2021.12.27.)