ofhorse olvasólistája
11 stories
Háborgó Mélység [BEFEJEZETT] by nappali
nappali
  • WpView
    Reads 366,333
  • WpVote
    Votes 14,758
  • WpPart
    Parts 38
A Fell's Church-i gimnáziumnak évek óta egyetlen igazgatója volt, aki hosszú pályafutása után visszavonult, így az iskolának új igazgatót kellett választania. Így került a képbe Christian Vance, a frissen diplomázott, ambiciózus, született vezéralak. A diákok vegyes érzelmekkel fogadták az új igazgatót a szabályváltoztatások, és az új légkör miatt. Ennek leginkább a végzős osztály adott hangot, amelynek Isabella Jones is a tagja. Isabella Jones egy vadóc, nagyszájú, ámbár jó lelkű lány, aki előszeretettel húzza ki a gyufát minden létező tanárnál, akárcsak a bátyja. A végzős életét megbélyegezte a szülei csúnya válása, ami miatt Isabella szeretett apjával maradt. Mikor már az első napon sikerül a lánynak az új igazgató irodájában találnia magát, Christian Vance felfigyelt a lány lázongó, forrófejű stílusára, és nem utolsó sorban a szépségére. Az igazgató minden figyelme innentől kezdve végig Bellára irányul, és a végzős diáklánynak sem lesz könnyű távoltartania magát a fiatal, és jóképű Christian-től. [A HÁBORGÓ MÉLYSÉG SOROZAT I. RÉSZE] 2020, ©️nappali
Botrányosan belédzúgva by LittleBAdison
LittleBAdison
  • WpView
    Reads 137,590
  • WpVote
    Votes 4,950
  • WpPart
    Parts 20
Cassandra Quitt elhatározta, hogy kezébe veszi sorsa alakulását és sikeres üzletasszony lesz. Megnyitja saját üzletét melybe minden energiáját beleöli. Nem akar semmi mással törődni csak a munkával. Majd megismeri Daniel Thompsont, a dúsgazdag vállalkozót és szállodaigazgatót, aki nem mellesleg egyetlen mosolyával és átható zöld szemével leolvasztja Cassy bugyiját. Az egyetlen probléma, hogy ő megígérte magának apja halála után, hogy sosem fog gazdag férfiakkal kezdeni. Ezt a leckét már megtanulta anyja hibáján. Daniel elhatározza, mindenképpen ágyba viszi a határozott üzletasszonyt. Már megszokta, hogy mindent megkap, amit a fejébe vesz. Cassy viszont másképp vélekedik. FIGYELEM: a történet trágár beszédet és +18-os részeket is tartalmaz!
Stupid Love by WillLoveIt
WillLoveIt
  • WpView
    Reads 781
  • WpVote
    Votes 21
  • WpPart
    Parts 6
Sziasztok! Alessia Ferraro vagyok 17 éves roncshalmaz. érdekes évet tudhatok magam mögött, engedjétek meg hogy elmeséljem!🙈
Mr Tomlinson /Befejezett/ by EsztyTomlinson
EsztyTomlinson
  • WpView
    Reads 66,131
  • WpVote
    Votes 2,565
  • WpPart
    Parts 43
Louis Tomlinson fanfiction :) Biztos te is elképzelted már unalmas tanórákon, hogy az egyik 1D srác a tanárod... Emily Green a szülei válása miatt Doncaster-be kerül, ahol beiratkozik az ottani iskolába. Már rögtön első nap remek barátokra lel, de vajon ki az a különleges személy még, aki felkelti az érdeklődését? Aki tiltott számára, mégis minden pillanatban róla ábrándozik? Ha tudni szeretnéd kövesd nyomon a történetet! ;)
A szerelem képlete ✔️ by -Greti-
-Greti-
  • WpView
    Reads 649,491
  • WpVote
    Votes 35,179
  • WpPart
    Parts 35
𝙰𝚖𝚎𝚕𝚒𝚊 𝙿𝚛𝚎𝚜𝚌𝚘𝚝𝚝 szerencsés lány : érti és szereti is a matekot. Főleg a valószínűség számítást. Ennek tetejébe pedig nagy népszerűségnek örvend - tanárjai és a matlétacsapat körében. Azonban ki tudja számolni, mennyi arra az esély, hogy a nőcsábász, bunkó Jeremiaht megmentse a bukástól, és közben ne zúgjon bele az észvesztően jóképű fiúba? @- Greti - Minden jog fenntartva.©️ ♡2017 - 2018.07.04.
Régi Új Diák (SM ff.) 1-2 évad ÁTÍRÁS ALATT  by rMads19
rMads19
  • WpView
    Reads 44,095
  • WpVote
    Votes 1,269
  • WpPart
    Parts 61
Tudjátok hogy néznek ki a Victoria's Secret modellek ,igaz ?Azonban hogy milyenek is valóban a magán életben, fotósok és a kifutó mögött ,sose tudjuk meg külső szemmel igazán. Képzeld el hogy 17 évesen belecsöppensz egy ilyen életbe és rengeteg sikert érsz el, számtalan helyen jársz , azonban mégis hiányzik valami, ami egy tini számára a legfontosabb . A barátok, akiket sajnos tengernyi időre magukra hagysz. Így tett Brook Ruby Willson is azonban 1 év után újra vissza tér az iskolába ,hogy a barátaival töltse éveit . Vissza térni az iskolai teendőkhöz nem is olyan nehéz, de egy tantárgy gondot okoz ,a történelem . Az igazgató nagyon lekesen ajánlja ,hogy a történelem tanár segítse őt aki nem más , mint Shawn Mendes . Shawn azonban nem tudja ki is a ,,régi új diák" akit tanítani fog . Mikor megismeri enyhén heves érzelmeit már nem tudja visszafolytani iránta így számos bonyodalomba sodorja önmagát és ,,tanítványát". (Aki most kezdi el olvasni ezt az egész könyv féleséget,előre is sorry a hibák miatt. 14 évesen kezdtem el írni és telis tele van szépséghibákkal,amiket tervezek kijavítani már benőtt fejjel(19 évesen). Azóta kicsit megváltozott a stílusom,és igyekszem átírni olvashatóbbá ezt az egész szituációt. A másik sztorim minőségibb ha netán kedvet kapnál egy Hp ff-hez.)
Csókolj meg főnök 💋/SZÜNETEL/ by BodoniXenia
BodoniXenia
  • WpView
    Reads 3,302
  • WpVote
    Votes 121
  • WpPart
    Parts 13
Elena Clarck egy világhírű modell és Jared Baker a Vogue magazin főnöke története Párszor csúnya beszed meg 18+ jelenetek nem vállalok felelősséget mindenki saját felelőséggel olvassa
A főnök ágyában by Mary_Grint
Mary_Grint
  • WpView
    Reads 201,711
  • WpVote
    Votes 5,976
  • WpPart
    Parts 26
Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen befolyásos ember mellett dolgozhatok. És sosem gondoltam volna, hogy ebbe a férfiba bele is szeretek. Ha egyedül lettem volna az érzéseimmel, még meg is bírtam volna küzdeni velük, de aztán rájöttem, hogy a vonzalom kölcsönös. És a helyzet ezzel elkezdett bonyolódni.
Domenico! ✔ by Szisztina
Szisztina
  • WpView
    Reads 684,512
  • WpVote
    Votes 22,422
  • WpPart
    Parts 48
/B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T./ Az igaz szerelem mindenki életébe csak egyszer jön el! Én azt hittem, hogy a kényszer házasságba nem tapasztalhatom meg! Hozzáadtak a következő maffia főnökhöz pedig ez akár az életembe is kerülhet. Ugyanis van egy titkom! Olyat láttam amit soha nem lett volna szabad.... - My Maffia Family 1. - - 18+ részeket tartalmazhat! - Trágár kifejezéseket tartalmazhat! - Erőszakos és Erotikus jelenetek előfordulhatnak! Felelősséget NEM vállalok!