hyun_jie olvasólistája
32 stories
Half Century - Öt év, egy titok(TO fanfiction) by MissWhitmore
MissWhitmore
  • WpView
    Reads 4,996
  • WpVote
    Votes 228
  • WpPart
    Parts 18
Amelia St. Jaques úgy hitte, boldogan élheti az életét egy halandó testben a férfi mellett, akit szeret. A Mikaelsonok eltűntek New Orleans-ból, és a felkavart állóvíz lenyugodni látszott. De az élet soha nem ilyen egyszerű, ha természetfeletti erővel áldott meg a sors, és egy egész koven számít a védelemre, amit csak a vezetők adhatnak meg. Míg Amelia immár a halandó léttel küzd, a háttérben valami sokkal rosszabb munkálkodik, amit senki nem vesz észre. Vincent Griffith és Davina Claire utolsó tette megbosszulja önmagát, és csak évekkel később mutatkozik meg. Öt évvel a Mikaelsonok bukása után gyerekek tűnnek el New Orleans majdnem békés utcáiról, felelevenítve ezzel egy olyan titkot, mely talán a semmibe veszett volna. Öt év majdnem felhőtlen boldogság után Amelia ismét döntés elé kényszerül. Megmenti a gyermekeket és a várost, és ismét a régi testében ébred, vagy halandóként küzd a rég elfeledett árnnyal kockáztatva ezzel születendő gyermekei jövőjét. Vajon ez milyen hatással lesz rá, tudván, hogy a Mikaelsonok is felébrednek, magukkal hozva ismét a halál ígéretét? Hátrahagyja azt, amiért eddig harcolt, vagy a végsőkig harcol érte? Tarts velem, és mindenre fény derül, vagy éppen az árnyék martalékává lesz!
BOUND•Klaus Mikaelson ✓ by rileyowrites
rileyowrites
  • WpView
    Reads 331,147
  • WpVote
    Votes 5,602
  • WpPart
    Parts 57
"𝐖𝐄 𝐀𝐑𝐄 𝐁𝐎𝐔𝐍𝐃 𝐓𝐎 𝐁𝐄 𝐄𝐓𝐄𝐑𝐍𝐀𝐋, 𝐋𝐎𝐕𝐄." When Klaus Mikaelson discovered Farrah Havelock during his vengeful search for Katherine Pierce, he didn't expect to fall in love with her. Despite their initial hatred for each other, the Original vowed to never let her go from his grasp. They spent years and years in a game of ambivalence, and Farrah escaped one day, believing that he was too cruel for her. Klaus never stopped searching for her, and it seemed impossible that his chase would ever end. That was until he discovered her whereabouts in Mystic Falls, returning to complete his ritual but most importantly to capture Farrah's heart again.
Kék és bronz (BEFEJEZETT - Harry Potter fanfiction) by LinLinsStories
LinLinsStories
  • WpView
    Reads 18,450
  • WpVote
    Votes 1,393
  • WpPart
    Parts 30
„Egy gonosz teremtmény, amely az éjszakában barangolva élők vérén lakmározik." Bár a Mágiaügyi Minisztérium kiadott egy rendeletet a részben emberi teremtmények védelmére, még sokan tartanak a vámpíroktól, sőt vadásszák őket. Shirina Whitewood az évek során remekül alkalmazkodott a titkolózáshoz, éjszakai kalandozásokhoz és a leplezett vérfogyasztáshoz. Azonban álmában sem gondolta volna, hogy az 1990-es tanév és egy új professzor érkezése fenekestül felforgathatja nyugodt, rejtőzködő életét... ... J. K. Rowling sem könyveiben, sem interjúiban nem árul el sokat a vámpírokról. Ha szeretnél megismerkedni ezzel a különleges fajjal a Harry Potter világában, és újra átélnéd a Roxfort, a varázslatok, a teremtmények és szörnyetegek világát, egy olyan korban, amely éppen csak egy évvel előzi meg a kis Harry érkezését az iskolába, akkor adj egy esélyt ennek a fanfictionnak!
Barátság extrákkal [Harry Potter fanfiction] (+18) by _Black_stars__
_Black_stars__
  • WpView
    Reads 104,241
  • WpVote
    Votes 2,789
  • WpPart
    Parts 57
[befejezett] !a történet nem követi a könyv eseményeit! A nevem Amy Scott és híres vagyok a szerencsétlenségemről. A varázsló iskola legelcseszetebb porontya vagyok. Az életem különböző emberek tartják össze. Igaz nem a Malfoy család gyereke vagyok de miután meghaltak a szüleim a Malfoyok vettek magukhoz és sajátjukként neveltek fel. Innen származik a legjobb barátom Draco Malfoy is. Nagyon jól megvoltunk míg nem kezdtünk többet érezni egymás iránt puszta barátságnál.
𝙏𝙃𝙀 𝙎𝙏𝙊𝙍𝙔 𝙊𝙁 𝘾𝘼𝙈𝙄𝙇𝙇𝘼 𝙁𝙊𝙍𝘽𝙀𝙎 | 𝙇𝙀𝙂𝘼𝘾𝙄𝙀𝙎 by Roslynmadyson
Roslynmadyson
  • WpView
    Reads 1,871,145
  • WpVote
    Votes 47,912
  • WpPart
    Parts 74
17 years ago Camilla Forbes found out that she was pregnant with Niklaus Mikaelsons baby. He leaves Mystic Falls once he hears news that there were witches conspiring against him in New Orleans with out the knowledge that she was carrying his child. The Mikaelsons come back to the tragic town of Mystic falls to enroll Hope into the Salvatore boarding school. How will everyone react? Will Camilla still be the same girl she was 17 years prior? [I DO NOT OWN ANY RIGHTS TO ANY CHARACTERS BESIDES MY OWN AND CAMILLA FORBES PLOT STORY]
𝙘𝙡𝙤𝙨𝙚 𝙩𝙤 𝙮𝙤𝙪 • 𝙧𝙖𝙛𝙚 𝙘𝙖𝙢𝙚𝙧𝙤𝙣 by delicatessss
delicatessss
  • WpView
    Reads 814,546
  • WpVote
    Votes 14,196
  • WpPart
    Parts 77
A Maybank and A Cameron? It's almost like a modern Romeo and Juliet. It's forbidden for them to be together. Could be the end of the world. The stolen glances, the hidden feelings, the unspoken words, the secret meetings and the obvious hatred towards each other followed by constant conflicts and some hidden past that threatened them but there are always invisible strings tied and pulling them together no matter how hard the tides trying to pull and part them away from each other.
A család hatalom✔️[Derek Hale ] by szintii-
szintii-
  • WpView
    Reads 51,886
  • WpVote
    Votes 2,264
  • WpPart
    Parts 40
ELIZABETH OLIVIA MIKAELSON az első a fajtájából. A világon sosem létezett ilyen erővel rendelkező, lény... Mostmár kettő is van. Elizabeth és Hope ikrek. S a világ legerősebb teremtményei. Tribridek. Biztonságuk érdekében nem sokat lehettek otthon, New Orleans-ban. Ám az élet úgy hozta, Hope előbb visszamehetett szülővárosába mint nővére, akinek legközelebbi úticélja Beacon Hills volt Keelin és Freya Mikaelson-nal.
The Vampire DiariesxThe Originals|HUN| Válassz by nouser4556
nouser4556
  • WpView
    Reads 52,073
  • WpVote
    Votes 1,844
  • WpPart
    Parts 33
The Originals The Vampire Diaries
A család hatalom✔️[Derek Hale ] by szintii-
szintii-
  • WpView
    Reads 11,715
  • WpVote
    Votes 927
  • WpPart
    Parts 29
1. rész: A család hatalom 2. rész: A család hatalom 2 -ideje hazatérni ELIZABETH OLIVIA MIKAELSON nyugodtan fekszik hét éve a neki szánt koporsóban. Az elméjében még mindig jelen van a Sivár, de álmában nem bánthatja. Gondolta ő... Gondolta a családja... Mi történik ha egy rég elveszett páros megjelenik a New Orleans-i Mikaelson kúria kapujában és felajánlják a segítségüket?
Egy Szerelmes Élete (Kol Mikaelson). VÉGE by Csipcsip12
Csipcsip12
  • WpView
    Reads 3,017
  • WpVote
    Votes 109
  • WpPart
    Parts 21
Hello! Dóra Benett/Lokwood vagyok. Pontosan anyám Bonnie anyának a leszármazotja, apám pedig Tayler apjának egy leszármazotja. Éppen ezért örököltem a boszorkány és vérfarkas gént de még 1090-ben átváltoztam vámpirá. Mivel én 1073-ban születtem. Mivel mind a három természetfeletti lény vagyok csak úgy említenek mint a doktor aki tibrid. Igen doktor vagyok, tudom ez a szakma egy vámpírnak nem a legtökéletesebb a vér miatt de én egész jól bírom még soha nem jött ki a ripper énem. Mivel ilyen rég élek mindig máshol dolgoztam doktorként így szinte minden nyelven tudok. És most eljött az idelye hogy új helyen kezdjek el dolgozni. Virginia pontosabban Mystik Fallsra esett a választásom. Innen kezdődik a történet! Ha lesz/van benne helyesírási hiba bocsánat előre is.