PUF❤💚
9 stories
Ha elég, hát elég by dagdrivare
dagdrivare
  • WpView
    Reads 30,437
  • WpVote
    Votes 2,855
  • WpPart
    Parts 23
A Pál utcai Fiúknak, a Lónyay utcai Református Gimnázium legmenőbb fiúbandájának nincsen énekese, Nemecsek Ernőnek pedig nincsen jövője. Ha részt akarnak venni az X-faktor szeptemberi válogatóján, egymásra vannak utalva, de az együttműködés nem megy zökkenőmentesen. Miközben Boka kétségbeesetten igyekszik egyben tartani a csapatát, és megírni végre egy önálló dalt, addig Nemecsek azért küzd, hogy megérhesse a húszat, Barabás nyelvvizsgázik, Csónakos és Csele tengerimalacot mentenek, Kolnaynak röplabdabajnoksága van, a Vörösingesek rivális bandája pedig sorra dobja ki a Youtube-ra a jobbnál jobb önálló dalokat. Ez a nyár mozgalmasabbnak ígérkezik, mint bármelyikük várta volna. Avagy az elkerülhetetlen boyband AU, amit senki sem kért, de mindenki kap. A történet futott már egy kört az internet egy másik sarkában, de gondoltam itt is futtatom egy kicsit, mert miért ne. Feltöltés minden kedden. Ajánlom pinetre3-nak, akinek egy elszólása adta az inspirációt ahhoz, hogy belekezdjek a történetbe, a borítót pedig köszönöm Tia Marshnak.
\\Pál utcai fiúk horoszkópok És Egyéb Baromságok// by KittiCatTheAUlover
KittiCatTheAUlover
  • WpView
    Reads 138,780
  • WpVote
    Votes 3,929
  • WpPart
    Parts 200
//BEFEJEZETT// 【Update】 So, hi! Mielőtt még beleolvasnál, szeretném felhívni arra figyelmedet, hogy ez egy régi "könyv", tehát rengeteg helyesírási hiba és nyomi megfogalmazás szerepel! •-• A kommentekre már annyira nem válaszolok, de nyugodtan oszd meg a gondolataidat a "könyvvel" kapcsolatosan! ^^ 【Régi leírása a könyvnek】 Ebben a könyvben nem csak horoszkópok lesznek! Helyesírási hibákért elnézést kérek! ^^"
Aki téged óv, és vigyáz rád- Pál utcai fiúk (Befejezett)  by Gbr_uwuu
Gbr_uwuu
  • WpView
    Reads 42,276
  • WpVote
    Votes 2,338
  • WpPart
    Parts 14
Egy történet, amiben Nemecsek nem hal meg, és Boka onnantól fogva próbálja mindentől óvni a fiút. De előfordulhat, hogy Boka ez után még közelebb akar kerülni Nemecsekhez? Egy iskolai kirándulás talán mindent megváltoztat köztük? Ha elolvasod meg fogod tudni! Jó olvasást! ❤️
A Pál utcai fiúk ~ Horoszkóp by DorinaVgh
DorinaVgh
  • WpView
    Reads 23,621
  • WpVote
    Votes 1,024
  • WpPart
    Parts 10
Nagyon kevés Pál utcai fiúk Horoszkópos könyvet találtam, így gondoltam én is csinálok egyet!😅❤ Karakterek akiket használok: ❁Boka ❁Nemecsek ❁Áts Feri ❁Csónakos ❁Geréb ❁Csele ❁a két Pásztor
Történetek a dobozból (PUF) by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 5,626
  • WpVote
    Votes 532
  • WpPart
    Parts 6
A padlások és a pincék leghátsó zugai mindig érdekes dolgokat rejtenek. Az egyik szekrény mélyéről ázott, kopott és kissé penészes doboz kerül elő, tele rengeteg régen elfeledett történettel. Avagy a Pál utcai fiúk egyperceseim, amik túl rövidek ahhoz, hogy önálló könyvet kapjanak, ellenben túl kedvesek (legalábbis nekem) ahhoz, hogy egy virtuális dobozban porosodjanak.
Pál utcai fiúk horoszkópok by Mira_Haikyuu
Mira_Haikyuu
  • WpView
    Reads 609
  • WpVote
    Votes 66
  • WpPart
    Parts 7
Remélem tetszeni fog
Üdv, a Pál utcában! //Pál utcaias csoport chat// by KittiCatTheAUlover
KittiCatTheAUlover
  • WpView
    Reads 114,471
  • WpVote
    Votes 6,753
  • WpPart
    Parts 200
【❢BEFEJEZETT❢】 Egy kicsi leírás módosítás: Sziasztok! Mint ahogy a címben is benne van, ebben a két fiú csapat beszélgetéseit lehet majd látni. Az elején lévő 10-20 rész nagyon cringe lett, úgy hogy, ha nem akarsz szenvedni (már pedig én nem akarom, hogy szenvedj :c ), akkor kérlek ne olvasd azokat. Viszont szerintem a többi már nem olyan veszélyes. :D • Figyelmeztetés • - Csónakos perverz humora - Bl (Fiú x fiú) - "Gyönyörű" szavak - Vannak originalok, de vannak olyanok is, amiket a netről leszedtem, majd lefordítottam :D - Az első néhány rész eléggé cringe lett, ami azt illeti...
Pál utcai fiúk | Horoszkópok by LillyTheTurtleLover
LillyTheTurtleLover
  • WpView
    Reads 7,035
  • WpVote
    Votes 357
  • WpPart
    Parts 35
Pál utcai fiúk horoszkópok, de arra is számíthattok, hogy mások is kerülnek bele
Pál utcai Képözön✌ by PUF-999
PUF-999
  • WpView
    Reads 10,022
  • WpVote
    Votes 338
  • WpPart
    Parts 7
A Pál Utcai Fiúk-ról szóló képek, rajzok, tények, érdekességek lesznek eme szépséges kis könyvben😂😍 👑ÉLJEN A GRUND👑