Jaj, mért kiabál testemből a lélek? Nem hiszek én már semmi csodában, földindulás és szellemidézés nem hozza nekem koldusi reményét. Üres az égbolt és a szivemre rácsaptam én rég, szürke csokorként, a nihilizmust. Üres a föld is, mászunk a kérgén elhagyatottan és tudom azt, hogy lenn a halottak nem többek, azok sem, mint amaz "érték- nélküli minták", félrelöketve, vagy mint kabátok a ruhatárban, míg valahol még zajdul a dráma, hullik a könny és porzik a színpad.

Egy csúnya fiú, egy kitalált barát, egy levágott fej, egy lány meg a gyönyörű és tökéletes világ, amely őket körbeveszi. Az itt következő szöveg helyenként erőszakos és kegyetlen, de sosem céltalan.

Először is azt szeretném tisztázni, hogy mit is tekintünk földönkívüli, vagy pontosabb irodalmi szakszóval posztterresztriális irodalomnak. Nehéz ugyanis elválasztani a földi ember Föld nevű bolygón írt szövegeitől a földi ember nem a Föld nevű bolygón írt szövegeit, nem különben a nem földi ember által, de a Földön írt szövegeket. Pláne, ha azok a földi nyelvek valamelyikén születtek. A legegyszerűbb a nem földi ember által nem a Földön írott szövegek esete. De az se mindig.