( ˘ ³˘)♥︎
9 stories
A hartfordi bébiszitter by Zimmregina
Zimmregina
  • WpView
    Reads 20,616
  • WpVote
    Votes 788
  • WpPart
    Parts 48
„Sosem szerettem kifejezetten a gyerekeket. A húgommal három év van köztünk, gyakorlatilag együtt nőttünk fel, a családban nem volt soha kisgyerek, a szomszédok pedig egyszer sem kértek meg, hogy ugyan vigyázzak már a kislányukra egy estét, amíg ők moziba mennek. Most mégis arra készülök, hogy egy csecsemő nevelését vállaljam át." - Emilia családja romokban hever, ezért kénytelen halasztani az egyetemen és teljes munkaidős állást keresni. A legjobb barátnője azzal a hírrel érkezik egy reggelen, hogy az ismerősének szüksége lenne egy megbízható lányra, mielőbb. A gond csak annyi, hogy bébiszitterként. Emiliának nagyon nem fűlik a foga hozzá, de Mrs. Harlowot cserben hagyta az előző bébiszittere, kétszer annyit fizetne, mint bármelyik másik munkaadó, ráadásul lakhelyet is biztosítana, hiszen neki is legalább annyira szüksége lenne Emiliának, mint neki munkára. Végül beleegyezik, de hamar rá kell ébrednie, hogy még a vagyonos családoknál sem minden fenékig tejfel, és hogy éppen a gyerek lesz a legkisebb baja. A házaspár végtelenül sznob, néha igazságtalan, és nem mindig bánnak jól vele. Ráadásul nem sokkal munkába állása után, hazaérkezik Harlowék idősebb fia, Henry, aki ha lehet, még rosszabb, mint a szülei. Innentől kezdve Emilia élete fenekestől felfordul, és ő nem tehet ellene a világon semmit...
Crossing Lines - Bolla Bendegúz by dsophie11
dsophie11
  • WpView
    Reads 22,959
  • WpVote
    Votes 652
  • WpPart
    Parts 13
Az első Bolla Bendegúz ff. itt Wattpadon, remélem olyan szívesen olvassátok, mint ahogyan írtam. Nyomokban Szoboszlai Dominikot tartalmaz.
Mikor rád nézek | Priskin Tamás | by HeemsE
HeemsE
  • WpView
    Reads 81,899
  • WpVote
    Votes 2,444
  • WpPart
    Parts 28
Első Priskin Tamás fanfiction. "Elkezdtem lesétálni a pályáról, de Priskin elkezdett körülöttem focizgatni. - Szeretnék leülni, mert fáj a lábam, úgyhogy kérlek, focizz arrébb. - El ne felejtsem, hogy ötször vettem el tőled a labdát, viszont ahhoz képest, hogy milyen csinibe vágtad magad elég jól tolod. - mondta mikor megállt előttem. - Te most flörtölsz velem? Mert akkor legközelebb ne a negatívummal kezdd. - adtam neki a tanácsot egy kisebb fintor kíséretével. - A mosoly jobban áll. - rázta meg a fejét. - Priskin Tamás, személyesen. - nyújtotta a kezét, amit elfogadtam és jól megszorítottam. - Kőműves Petra és nem fogok tőled elolvadni." #51 in fanfiction - 2017.05.17. #37 in fanfiction - 2017.06.10. #20 in fanfiction - 2017.06.15.
az amerikai lány (shawn mendes f.f.) by elliebaker98
elliebaker98
  • WpView
    Reads 94,359
  • WpVote
    Votes 3,039
  • WpPart
    Parts 22
Ellie Baker egy 18 éves lány, aki kénytelen maga mögött hagyni a napsütötte Los Angelest apukája új munkája miatt. Ellie imadta a helyet, ahol eddig élt, de édesapja iránt érzett imádata miatt egy percig nem gondolkodott, hogy kövesse Torontóba és ott kezdjenek új életet. Kérdés mi vár rá ebben a kedves canadai városban. Vajon megérte neki maga mögött hagyni az eddigi életét, holott maradhatott is volna?
Vágyaink || Lando Norris || by harcos11
harcos11
  • WpView
    Reads 27,839
  • WpVote
    Votes 907
  • WpPart
    Parts 19
Lando Norris a kezdetektől vonzódik a lányhoz aki apja üzleti partnerének az egyetlen gyermeke. Ő azonban teljesen elhidegülten viselkedik a McLaren sztárjával szemben, még nem történik egy fogadás és ígéret is. És egy nem várt esemény ami végleg pontot tehet a két fiatal életére. Lando Norris fanfiction Kitalált történet!
SHE ~ Lando Norris |✔️| by itsbabyyoda
itsbabyyoda
  • WpView
    Reads 80,840
  • WpVote
    Votes 3,637
  • WpPart
    Parts 25
Lando Norris fanfiction Azt mondják idővel átrendeződnek az értékrendjei az embernek. Juliette Océane Morin megjárta ezt a rögös utat, és rá kellett jönnie, hogy hiába rúgta fel az életét valakiért, az egész akár, mint mikor a tükörsima vízbe követ dobunk, zavaros lett. Eldobta magától azt, ami éltette, valami olyanért, ami igazából csak megmérgezte és földbe tiporta. Nem fogjuk finanszírozni, ha nem is ezzel foglalkozol, mondták. Jót fog neked is tenni a környezetváltás, mondták. Amúgy is újra akartad kezdeni, mondták. És igazuk volt, az egészet újra akarta kezdeni. Juliette élete új fejezetébe lép, de ezt a fejezetet ő maga szeretné megírni. Hosszú idő óta újra azt szeretné, hogy a szálak kezébe kerüljenek, hogy ő legyen újra az élete irányítója, és nem más. De hiába minden, mikor felbukkan valaki, aki nem hagyja, hogy ez a fejezet nyugodtan íródjon. A lány, aki menekül toxikus múltja elől, és a fiú, aki megmutatja neki, hogy az élet nem teljesen fekete fehér. ! A történet teljes egészében az én találmányom, és teljes egészében kitaláció ! A képek nem az én tulajdonomat képzik ! Előfordulhatnak egy-két helyen káromkodások a történetben Cover by: @szukanyandiii
Utálom Hogy Szeretlek ✔ by naplementee
naplementee
  • WpView
    Reads 226,430
  • WpVote
    Votes 6,303
  • WpPart
    Parts 40
"-Nem úgy értem.-rázta meg a fejét. -Akkor áruld el nekem hogy hogyan érted. -Hogy csak te és én legyünk a világ ellen. Igaz, még nem szereztelek meg, de hidd el, egyszer még az oltárnál mondjuk ki az igent. -És hidd el, én várom azt a pillanatot." Ezt a könyvet még 2021-ben írtam, nagyon fiatal koromban. Telis-tele van hibákkal és értelmetlen részekkel de remélem, hogy élvezhető és megtaláljátok benne a szépséget. Nagyon köszönöm, ha elolvastad. Isten áldjon!❤️
Szeretni nem bűn by unikornis66
unikornis66
  • WpView
    Reads 512,928
  • WpVote
    Votes 14,179
  • WpPart
    Parts 39
Victoria terve egyszerű volt: túlélni a gimnáziumot, lehetőleg dráma nélkül. Ehelyett jött a szülei válása, a családiház eladása, és egy új lakás - pontosabban egy új élet - az anyja főnökének vendégszobájában, akinek fia, Nick, az a srác, akit Victoria legszívesebben nagy ívben elkerülne. Kezdés: 2021.05.16 Befejezés: 2021.09.08
Ellenségbe szeretve/JAVÍTÁS ALATT/ by csillagok_leszunk
csillagok_leszunk
  • WpView
    Reads 3,013,223
  • WpVote
    Votes 94,393
  • WpPart
    Parts 73
Mit tennétek a helyemben ha egyik napról a másikra minden megváltozna? Én kiakadtam. Elég durván. Édesanyám egyedül nevelt fel ezért örülnöm kellene, hogy végre újra rátalált a boldogság és szerelem. Viszont ez a kapcsolat rákényszerít engem, hogy az egész eddigi életem fenekestül felforduljon. A barátaim, az iskolám, az otthonom.. Mindent fel kell adnom, hiszen költözünk. Ha valaki ezt végiggondolja, akkor hamar rájön, hogy én vagyok ennek a történetnek az elszenvedője. A költözésünk előtt pár nappal a legjobb barátnőm elrángat egy buliba, ahol elég gyorsan végetér a jókedvünk egy neveletlen tuskó miatt, akit azzal a tudattal hagyok faképnél, hogy először és utoljára látom. Akkor még nem tudtam, hogy ennél jobban nem is tévedhettem volna nagyobbat mert ott, akkor kezdődött el csak igazán az én saját történetem. "A szívem szerelmes belé,az agyam utálja őt."