Kawauso_517 olvasólistája
9 Geschichten
Ki a szörnyeteg? von SALocryn
SALocryn
  • WpView
    GELESEN 2,013
  • WpVote
    Stimmen 238
  • WpPart
    Teile 11
Jack híres android pszichológus, mégsincs semmi kedve elvállalni egy hatalmas kihívást jelentő új feladatot, egészen pontosan egy prototípus android kezelését. De a főnöke mégis rá tudja venni, hogy foglalkozzon Alexszel. És ekkor kezdődnek a bonyodalmak. Ez a novella született meg előbb ebben a szupermodern univerzumban, viszont Jack barátja, Lucas annyira népszerű lett, hogy az ő főszereplésével kezdtem el írni a Szépek és szörnyek című előzménytörténet.
Lázár Péter von SALocryn
SALocryn
  • WpView
    GELESEN 629
  • WpVote
    Stimmen 127
  • WpPart
    Teile 32
Lázár Péter tizedes, eltűnt 1945. áprilisában.
De az, hogy valaki eltűnik a föld színéről, nem jelenti azt, hogy mennie kell bárhova is, nem? Így járnak azok, akik nem tudnak Tovább lépni. Elmondani sem tudná mennyire unalmas hetven évig egyhelyben kísérteni. Egészen addig nem változik semmi, míg meg nem ismerkedik Lilivel, egy magányos kislánnyal, aki a sírok közé jár rajzolni.
Gyorsan legjobb barátok lesznek; Péter mesél, Lili pedig rajzol. Lili egyre többet tud meg Péter múltjáról, és ezeket az emlékeit a festményein örökíti meg. A képek pedig egyre gyűlnek... A fejezetek borítóképei minden esetben az Unsplash.com stock-fotó oldalról származnak. A történet borítóját Alysia készítette, amiért örökké hálás leszek neki.
Mo Dao Zu Shi - incorrect quotes von Kaktusz-chan
Kaktusz-chan
  • WpView
    GELESEN 73,213
  • WpVote
    Stimmen 7,174
  • WpPart
    Teile 88
A cím magáért beszél. Jó szórakozást!^^
Sasunaru- be my mate ? UNDER CHANGES  von rose-the-kitsune
rose-the-kitsune
  • WpView
    GELESEN 84,645
  • WpVote
    Stimmen 2,990
  • WpPart
    Teile 18
Sasuke is half human half Wolf demon. Naruto is a half human half fox demon. What's are cute uke Naruto going to do when his brother,kyuubi , takes them too his mates house , Itachi , and his mates little brother, a seme , falls for Naruto.
Titkos hódoló | NaruSasu fanfiction ✔ von SophieB01
SophieB01
  • WpView
    GELESEN 138,201
  • WpVote
    Stimmen 14,095
  • WpPart
    Teile 66
„Szia, Sasu. Most biztosan ezt gondolod: mi a francot keres egy papírrepülő benne egy névtelen üzenettel a könyveid között? [...] Szeretnéd tudni, hogy mit érzek?" ☼ Eredeti fanfiction (Admirador Secreto): https://www.wattpad.com/story/43825265-admirador-secreto-sasunaru ►Bebituh profilja: https://www.wattpad.com/user/Bebituh ☼ Angol fordítás (Secret Admirer): https://www.wattpad.com/story/99120661-secret-admirer-bebituh-%C2%BB-vonlane ►vonlane profilja: https://www.wattpad.com/user/vonlane #79 fanfiction (2018. 12. 25.) #1 NaruSasu (2018. 12. 11.) #1 fordítás (2018. 12. 14.)
Amíg élünk és meghalunk [Mo Dao Zu Shi fanfiction] von VicNikiforov13
VicNikiforov13
  • WpView
    GELESEN 26,062
  • WpVote
    Stimmen 2,004
  • WpPart
    Teile 15
Wei Wuxian egy átlagos 17 éves gimnazista. Egyedül él egy kis lakásban, mivel szülei meghaltak. Ennek ellenére teljes és boldog életet él barátai mellett. Azonban visszatérő álmok gyötrik, amik jelentésére sehogy sem tud rájönni. A legjobban mégis az álmaiban megjelenő férfi foglalkoztatja, akinek az arcára sosem emlékszik. Egy nap új tanár érkezik az iskolába, aki fenekestül felforgatja Wei életét. És emlékeit...
Erdő - The Forest Fic  von kutya620
kutya620
  • WpView
    GELESEN 2,968
  • WpVote
    Stimmen 162
  • WpPart
    Teile 1
TØP fanfiction, magyar fordítás. Csak most, csak neked, Csak azért, hogy te is szenvedj ;) -Zsebkendőt készíts, ha nem ismered a zenét amire épült a fanfiction, érdemesebb előbb azt meghallgatni, úgy nagyobbat üt majd :D-
Reki x Langa-Mɪ Eᴢ A Fᴜʀᴄsᴀ ᴇ́ʀᴢᴇ́s? /Befejezett von anime_fanficfionss
anime_fanficfionss
  • WpView
    GELESEN 43,226
  • WpVote
    Stimmen 3,920
  • WpPart
    Teile 70
•𝘩𝘪𝘳𝘵𝘦𝘭𝘦𝘯 𝘴𝘦́𝘳𝘶̈𝘭𝘦́𝘴, •𝘦𝘨𝘺 𝘶́𝘫 𝘥𝘪𝘢́𝘬 𝘦𝘯𝘯𝘺𝘪 𝘬𝘦𝘭𝘭𝘦𝘵 𝘦𝘩𝘩𝘦𝘻- ☁︎Nem várt vallomás☁︎ Befejezve: 2021.11.27
Afflicted von Stanglass
Stanglass
  • WpView
    GELESEN 12,243
  • WpVote
    Stimmen 388
  • WpPart
    Teile 39
The land of Sanitatum is said to be filled with magic, but it is also plagued by a contagious curse that threatens humanity's survival. It is the purpose of the heir to the throne, Simba Adofo, to inherit his father's crown and find a way to vanquish the curse he hates for corrupting his land. However, when he finds himself caught in a web of lies to prevent his succession, he must team up with a cursed boy named Hari to unravel his kingdom's insidious past to reclaim his crown and cure the curse once and for all. __________________________________________ With regards to friendship, family, love, and expectations, Afflicted offers a commentary on the shortcomings of reality, as well as my own anxieties about life through the lens of a fantasy world. I hope that by its completion it touches all who read it. Every week a chapter is updated, a new chapter illustration is drawn by me to accompany the story. I sincerely hope you enjoy my writing and artwork.