"- Mit akar tőlem? - kérdeztem elfúló hangon. - Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, el kellene nekünk rabolnia egy idegent." Hála az idegeneknek, az emberiség messzire jutott a Naprendszerben. Meghódították a Marsot és egyre terjeszkednek az aszteroida övben. Megannek mégis a Hold lehangoló állomásán kell élnie. Anyja túlfélti, a barátja kidobta, alig várja, hogy végre maga mögött hagyhassa ezt az átkozott helyet. Kikényszeríti az apjából, hogy vigye el magával a Marsra, de arra nem számít, hogy a szökési kísérlete túszdrámába fordul. Hobel két éve halott, de mégsem. Vagy csak félig? Társával úgy döntenek, hogy a gazdagság reményében eltérítenek egy hajót. A váratlan potyautassal viszont nem számolnak. Pengeélen táncol a jó viszony az emberek és idegenek között, Sura most mégis arra készül, hogy belepiszkítson ebbe a törékeny békébe. Ugyanis el kell rabolnia egy capreidet. De nincs más választása, csak így nyerheti vissza a hőn áhított szabadságát. Megan új életre vágyik. Sura vissza akarja kapni a régit. Míg Hobel? Ő csak élni akar. 120 ezer szó, 68 fejezet, és befejezett regény!

"- Maradhatunk így mindig? Csak feküdj itt mellettem és mesélj a könyveidről, és teljen el így az életünk, jó? - Tudom, hogy valójában te sem erre vágysz, te drága lány. Csak most elkeseredett vagy és szomorú, és kell egy kis idő, amíg visszatalálsz önmagadba. De a jelent addig sem lehetséges befagyasztani. - A történelem rossz oldalán állok akkor. - Ezt épp rólad nehezen tudom elképzelni." Trish nem feltétlen álmodozik arról, hogy a gimi utolsó félévében találjon rá a szerelem. De ha mégis így alakulna, csakis olyan jelölt jöhetne szóba nála, aki legalább annyira vágja a deriválást és az objektumorientált programozást, mint ő. Aki megtalálja a közös hangot a kocka baráti körével. És természetesen aki megérti, hogy Trish szeptemberben garantáltan el fogja hagyni az elmaradott kisvárosát, hogy beteljesítse szülei félbeszakadt karrierjét, és az MIT-n váljon a legkeresettebb informatikai szakértők egyikévé. Mondani se kell, hogy nem ilyen fiú akad az útjába. Gilbert úgy öltözködik, akár egy törikönyv illusztrációja a századeleji divatról. Kereken száz évvel ezelőtti zenéket hallgat, az elveszett nemzedék íróinak kifejezéseit használva beszél, és nem viccel, amikor azt mondja, igazi, tárcsázós telefonja van. Továbbtanulás helyett egy feltörekvő jazzbandát szeretne sikerre vinni, és Boglárkának nevezi el idegen lányok gumikacsáját. Kettejük közt egyből szikrázni kezd a levegő, az időzítésük azonban rosszabb nem is lehetne. Az egy dolog, hogy Trishnek mennyi előítéletét kell felülvizsgálnia, vagy hogyan kell szembenéznie az érzelmi lavinával, amit a baráti körében elkerülhetetlenül elindít. De hamarosan utoléri az a felismerés is, hogy eddig biztosnak hitt jövőképe is mennyire ingatag lábakon áll valójában. A felnőtté válás pedig ritkán megy olyan tempóban és irányban, ahogy azt az ember előre elképzeli...

Picks up four months after the events of my first story, "Solace & Taproots". Rebecca has settled in with those dear to her, and their little settlement learns of some surprising ways to grow. This will involve increasing ventures into the world around them. This seems to be kinda turning into an ongoing serial, I guess?