EvelinBalogh635 olvasólistája
4 stories
Egy örökkön át tartó szerelem by igntr20cpd
igntr20cpd
  • WpView
    Reads 216
  • WpVote
    Votes 2
  • WpPart
    Parts 17
Luna számára az élet maga a gyerekmese. Szüleivel és kisautójával élte boldog és mesebeli életét. A kislány 2007-ben született, ahogy a kisautójukat is akkor vették meg. Luna már az első pillanattól kezdve imádta őt. El is nevezte Dannynek, de pici korában Bubunak becézte. Úgy tekintett rá mint a legjobb barátjára. Persze rajta kívül volt még két legjobb barátnője Reni és Panni is. Luna életében mindig sütött a nap. Szülei nagyon boldogok voltak, hogy ilyen boldog kislányt készítenek az életre fel, ámde mint minden boldogság ez sem tarthatott örökké. A 10 éves Luna éppen egy barátnőjénél Reninél volt, amikor kapták a hírt hogy a szülei autóbalesetet szenvedtek. Bubut megtudták javítani, de a szüleit nem tudták megmenteni. Lunának mivel nem volt senkije így keresztapjához és keresztanyjához került. Bubut pedig magukkal vitték. Ezután már nem úgy tekintett az életre mint azelőtt. Egyetlen egy dolognak volt hálás az életnek, hogy legjobb barátja még mellette van. Viszont nem kellett sok évnek eltelnie ahhoz, hogy az élete forduló ponthoz érjen, és megkapja azt a valamit amire valójában egész életében vágyott.
Új lány. Új érzés.  by TitkosIro
TitkosIro
  • WpView
    Reads 126,551
  • WpVote
    Votes 2,558
  • WpPart
    Parts 31
Ti éreztétek már úgy, hogy akárhány lány is jöhet az életetekbe, akárhányszor estek szerelembe egyszerűen nem az igazi mellett lyukadtok ki? Nos hát én is. Szandi vagyok és az én történetem elég hosszasra sikerült mielőtt megismertem őt.
Szerelem és Fájdalom (lmbtq story) by Buborekhercegno
Buborekhercegno
  • WpView
    Reads 1,694
  • WpVote
    Votes 35
  • WpPart
    Parts 3
Vajon milyen változásokat hoz be a költözés egy 18 éves lány életébe, aki eddig meg volt győződve a szexualitásáról, a szülei jó kapcsolatáról, és a mentális egészségéről is? Kire számíthat ha minden a feje tetejére áll? Ha érdekel, hogy Artemis miként éli meg az élet nehézségeit, akkor itt a helyed.
Save Me ~ Jungkook /BEFEJEZETT/ by NinaCaven
NinaCaven
  • WpView
    Reads 56,242
  • WpVote
    Votes 3,306
  • WpPart
    Parts 14
Mi történik a halál után?