a csoda itt kezdődik
8 stories
Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅ by RyuuAn
RyuuAn
  • WpView
    Reads 231,000
  • WpVote
    Votes 18,881
  • WpPart
    Parts 47
A történet eleje akár átlagosnak is tűnhet: Adott egy lány, név szerint Kitayama Machiko, aki igencsak magának való és távolságtartó mindenkivel. Ennek oka nagy részt talán az, hogy első szerelme, Kojima Seiji is abba a gimnáziumba jár, amibe ő és nem elég, hogy a fiú nem fogja fel, kapcsolatuknak már rég vége, folyamatosan zaklatja a lányt az iskolán belül és kívül is. Machiko szerencsére talál maga mellé egy remek testőrt az új fiú, Shirokawa Kazuma személyében, aki nem csak, hogy titokzatos és lehengerlően jóképű, de figyelemfelkeltő, ezüstös haja mellett furcsa szemszínnel rendelkezik. Kazuma már az első napján megkedveli a csendes lányt, ami szinte elkerülhetetlen, lévén, hogy a későbbiekben padtársak lesznek, túltengő buzgósága miatt pedig egyből kiharcolja magának Seiji riválisának címét. Ezek után Machiko természetesen kénytelen a fiúra támaszkodni, akinek alig néhány nap alatt sikerül bevergődnie magát valahogyan a lány életébe és lakótársakká válnak. Később azonban lehull a lepel, és a titokzatos fiúról kiderül, hogy valójában egy emberhússal táplálkozó démon, aki Machiko felfalásával tervezte elérni az örök életet. Figyelem! Előfordulhatnak trágár szavak és intimebb jelenetek! (Ajánlott: 16+) https://demonaszobamban.blogspot.com I. Story of the Silver Demon ✅ II. Story of the Black Demon (Ongoing) Legjobb helyezés: #6 in Fantasy ❤❤❤ #1 in Thriller #1 in Kaland
Áldozat - KiriBaku by Zenia-chan
Zenia-chan
  • WpView
    Reads 11,369
  • WpVote
    Votes 978
  • WpPart
    Parts 18
A keze remegett, görcsösen szorította a táskáját. Kiverte a víz, tekintete ide-oda cikázott a metrón. Mintha mindenki tekintete rátapadna. Pedig honnan is tudták volna... pont ezért ment el egyenesen egy másik városba. Nem kockáztathatta meg, hogy bárki ismerős meglássa. Az eladó a kisboltban biztatóan rámosolygott, mikor fizetett; az is sok volt az idegeinek. Katsuki alig várta, hogy hazaérjen. A szíve úgy vert, mintha egész nap kávét ivott volna, pedig a biztonság kedvéért már vagy egy hete nem vitt be koffeint a szervezetébe. AKI NEM OLVASSA A MANGÁT, ANNAK SPOILERT TARTALMAZ! BL, azaz boyxboy történet, +18-as részekkel, szóval aki nem bírja az ilyesmit, az bele se kezdjen!
Üzeneteken át - 𝐁𝐍𝐇𝐀 by szivarvanyhal
szivarvanyhal
  • WpView
    Reads 62,816
  • WpVote
    Votes 4,284
  • WpPart
    Parts 17
𝐁𝐧𝐡𝐚 𝐜𝐡𝐚𝐭 𝐬𝐭𝐨𝐫𝐲~ ☁︎ 𝔹𝕒𝕜𝕦𝔻𝕖𝕜𝕦 [főszál] ☂︎ 𝕄𝕚𝕟𝕒𝕆𝕔𝕙𝕒 ☃︎ 𝕋𝕠𝕕𝕠𝕄𝕠𝕞𝕠 ♔︎ 𝕂𝕒𝕞𝕚𝕁𝕚𝕣𝕠𝕦 ✈︎ 𝕋𝕠𝕜𝕠𝕋𝕤𝕦𝕪𝕦 🏳️‍🌈 𝐅𝐢𝐠𝐲𝐞𝐥𝐞𝐦! 𝔾𝕒𝕪 𝕣𝕖𝕝𝕒𝕥𝕚𝕠𝕟𝕤𝕙𝕚𝕡𝕤! [A részek, amelyeknek csak száma van, nem chat beszélgetések, hanem normális írások, de természetesen a kétféle típus ugyanazt a sztorit teszi ki.]
Utolsó percek (Befejezett)  by BlankaSzcs1
BlankaSzcs1
  • WpView
    Reads 80,600
  • WpVote
    Votes 5,401
  • WpPart
    Parts 34
Kirishima Eijirou vagyok. Ránézésre egy átlagos visszahúzódó srác. Pedig az életemnek akár a következő percben is vége lehet. Anyától örököltem egy szörnyű betegséget. Amibe bármelyik pillanatban bele halhatok. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább nem kötök szoros barátságokat. Csak fájdalmat okoznék az embereknek. De ez a véleményem egyik napról a másikra megváltozott. Egy gyerek kori ismerősöm miatt. Bakugou Katsuki miatt. -bnha fanfiction -yaoi!! -depresszió -18!
•Szünetel• Engedd, hogy segítsek! (KiriBaku ff.) by Miraculousrabbit05
Miraculousrabbit05
  • WpView
    Reads 2,596
  • WpVote
    Votes 166
  • WpPart
    Parts 12
Kirishima Eijiro, egy börtönőr napjai átlagosan telnek, amíg egy bizonyos estén meg nem tudja, hogy Tokióban gyilkosság történt. Az elkövető pedig nem más, mint Bakugo Katsuki. Kirishima jó ideje nem kapott megbízást, egy múltbeli baklövés miatt. Bakugo pedig egy bűntett miatt került Eijiróhoz. A két férfi nem is gondolná, milyen sokat segíthetnek egymásnak. Trágár szavak! 16+
Amíg élünk és meghalunk [Mo Dao Zu Shi fanfiction] by VicNikiforov13
VicNikiforov13
  • WpView
    Reads 26,028
  • WpVote
    Votes 1,989
  • WpPart
    Parts 15
Wei Wuxian egy átlagos 17 éves gimnazista. Egyedül él egy kis lakásban, mivel szülei meghaltak. Ennek ellenére teljes és boldog életet él barátai mellett. Azonban visszatérő álmok gyötrik, amik jelentésére sehogy sem tud rájönni. A legjobban mégis az álmaiban megjelenő férfi foglalkoztatja, akinek az arcára sosem emlékszik. Egy nap új tanár érkezik az iskolába, aki fenekestül felforgatja Wei életét. És emlékeit...
Sing for me Darling - Bakudeku [BEFEJEZETT] by lattetejnelkul
lattetejnelkul
  • WpView
    Reads 59,156
  • WpVote
    Votes 3,890
  • WpPart
    Parts 20
Nehéz az életed egy világsikerű együttes menedzsereként. Oké, ez így nem teljesen igaz. Nehéz az életed egy világsikerű együttes menedzsereként, miközben beleszerettél az énekesbe. Midoriya Izuku pont ebbe a helyzetbe csöppent bele, ugyanis beleszeretett a híres Bakugou Katsukiba. "Nem tudom, hogy mi van köztünk, de helyre kell hoznom amit elrontottam." "Ha viszont szeretnél az lenne a legjobb számomra." ×lattetejnelkul×
2 Maffia fiú by virzo8
virzo8
  • WpView
    Reads 361,125
  • WpVote
    Votes 21,429
  • WpPart
    Parts 44
Az élet úgy döntött hogy az alvilág egyik Királyának leszek a fia. Nem.. nem az az alvilág, hanem az emberi. Csakhogy a békéért és a hatalom megtartásáért az alivilág másik királyának a fiához kell hozzámennem. Ezzel még nincs is baj mert meleg vagyok.... de vele aztán van baj.... 2020.03.02.-2020.11.18. 1# gay-2020.07.30. 1# boylove-2020.12.15.