Történetem, egy forró nyári napon kezdődött..a dátum 06.09.az év nem is számít. Izgatott voltam, mert ma kiszakadok kicsit a komfort zónámból.Ugyanis, fiamat és osztályát kísérem el Veszprémbe kirándulni.Három busszal mentünk.Az egyiknek a vezetését rám bízták.A suli előtt volt a gyülekező, elsők között értünk oda. Örültem a napnak, nem csak azért mert nem kellett dolgoznom, hanem mert szeretek a fiammal lenni, és amúgy is rég kirándultunk már. -izgulsz? Kérdeztem- nem, miért izgulnék.Mondta Éden - így hívják a fiam - nem vagyunk nagyon bőbeszédűek, de nekünk nem is kell..érezzük egymást..kiskora óta egyedül nevelem, és kapcsolatunk nagyon szorossá vált.Egy pillantásból le tudjuk olvasni egymásról mit gondol a másik vagy épp milyen véleménnyel van egy adott dologról.Lassan szálingóznak a többiek is, egyre nagyobb a zsivaj a sok gyerek miatt.Mi elvagyunk a szülőkkel, és előkészítik a kisbuszokat is..-az lesz az enyém?Mutatok rá egy újszerűbbre- nem-mefeleli az egyik szülő- azt a feleségem fogja vezeti.Azt ott viheted.- a legöregebb leg rozogábbnak tűnő buszra mutatott..hát kösz..gondoltam..nem baj, a lényeg hogy jól érezzük magunkat!Feltettem erre a mondatra a napom,és amíg a gyerekek kisakkozták ki kivel melyik busszal fognak menni, én belemerengtem a tömegbe és elgondolkoztam mi lesz a mai napban olyan különleges amit már hetekkel az indulás előtt éreztem.Attól a pillanattól kezdve,amikor Éden először megkérdezte hogy lennék e a kirándulásukon sofőr és kísérő szülő?Nem tudom a választ, de azt igen,hogy ma történni fog valami ami kihat majd az életemre.Jó kedvem volt,nyugodt voltam.Így és nagy lárma közepette,megbeszéltük a sofőrökkel hogy ki kit követ, mi a szabály.Természetesen én mentem középen, mert tudták rólam,hogy szeretek száguldozni, és így előröl és hátulról is figyelemmel tarthattak engem is.Elindultunk.