👅
10 stories
Vihar előtti hullámok by daianuh
daianuh
  • WpView
    Reads 52,375
  • WpVote
    Votes 1,142
  • WpPart
    Parts 38
❝ Megfelelő személy - rossz időzítés? ❞ Carmen Maddox Ryder mindig is szilárd elképzelésekkel rendelkezett a jövőjét illetően - apja nyomdokaiba lépve a Wall Street birodalmában szeretett volna elhelyezkedni. Sorra nyerte a különböző gazdasági versenyeket és az eszét is tudta kamatoztatni - már ameddig magánál volt, nem pedig az alkohol hatása alatt. Azonban tizenegyedikben egy olyan férfi tette be a lábát Carmen életébe - és nem mellesleg az osztályterembe -, aki tekintélyt parancsoló megjelenésével, igéző tekintetével, no meg citrusos aromájával már-már talán nevetségesen rövid idő alatt vette el a tinilányok maradék józan eszét is, és akiben Carmen hamar meglátta a lehetőséget, hogy majd talán ő lesz az a férfi, aki megismerteti vele a világ egy másik oldalát. Jackson Blake három éve, az egyetem elvégzése után a média világában találta (meg) magát, de kaliforniai munkaadója egy konfliktus miatt tavaly elbocsájtotta és csak az Államok keleti partján fekvő városban talált részmunkaidős állást. Pénz szűkében és tengernyi idejében múlt nyáron úgy döntött, végre hasznosítja tanári diplomáját és néhány papír aláírása után az igazgatói irodában, felcsapott másodállású spanyoltanárnak. Szélcsendes élete azonban száznyolcvan fokos fordulatot vett, amikor idén megkapta a tizenegyedikes osztályt, ami nem kicsit kavarta fel az állóvizet a férfi karrierjében és magánéletében egyaránt. A két, látszólag teljes ellentét - kiket csupán az köt össze, hogy kénytelenek heti kétszer háromnegyed órát egy légtérben tölteni - találkozása elsőre ugyan tiszta káosznak tűnhet, ám az idő múlásával a kérdés mégis aktuálissá válik: a megfelelő személy - rossz időzítés egy létező jelenség? [ R O M A N T I K U S - E R O T I K U S ] © daianuh | 2023
Ellenséges szobatárs ✅ Megjelent! by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 762,587
  • WpVote
    Votes 7,159
  • WpPart
    Parts 15
Keresd a könyvesboltok polcain! 🥹💜 Amikor beköltöztem az egyetemi kollégiumba, nem gondoltam volna, hogy egy félreértés miatt a fiúk emeletén kapok szobát. Azt meg pláne nem, hogy a szobatársam az első nap belém fut egy szál törülközőben, ami lecsúszik a derekáról, ezzel szemem elé tárva magát anyaszült meztelenül. Adrian nem igazán kedvel, mivel más az életszemléletünk. Én a jövőre gondolok, ő pedig a mának él. Mindemellett folyamatosan bosszant. Míg mások Pamnek szólítanak, addig neki csak Pam-Pam vagyok, és ezzel az őrületbe kerget! Állandóan azon ügyködik, hogy kilökjön a kényelmes kis komfortzónámból, és olyan dolgokba csaljon bele, amikbe önszántamból sose mennék. A motorversenyek és a bulik olyan messze állnak tőlem, mint Adriantől a koránkelés. Mégis van valami ellenállhatatlan benne. Ahogy szép lassan feszegeti a határaimat, egyre nehezebb nemet mondanom neki. Nem szívesen kockáztatnám a céljaimat, vagy azt, hogy megváltoztasson. Nem hagyhatom, hogy ő nyerjen.
𝐈𝐦𝐩𝐮𝐥𝐳𝐮𝐬 | MEGJELENT! by axellewriter
axellewriter
  • WpView
    Reads 530,295
  • WpVote
    Votes 1,992
  • WpPart
    Parts 4
MEGJELENT! Jocelyn Flores, aki magabiztosnak tűnhet, de valójában sosem bízik önmagában; Isaac Wayne, akinek mindig erősnek kellene lennie, de valójában nem mindig az; és az impulzus, ami egymás felé mozgatja a két szenvedélyes embert, de ők nem tudják. Jocelyn Flores nehéz pillanatokat él át, amikor betoppan az életébe egy heterokrómiás szemekkel, és titokzatos aurával rendelkező férfi, akit mintha azért teremtettek volna, hogy meggyengítse a lányt. Csakhogy Mr. Wayne képes bemutatkozni egy ismeretlen lány barátjaként, majd Kislány becenévvel illetni őt... Isaac Wayne pályakezdő egyetemi pszichológusként unalmas életet tudhatna magáénak, csakhogy hamar a mindennapjai részévé válik a szemtelen, pimasz lány, aki azon ügyködik, hogy a férfi mihamarabb kikészüljön, és ő győzzön. Titkos szenvedélyüket, kettejük harcát csak még jobban lángra lobbantja heves természetük, illetve az egyre kezelhetetlenebb ismerősi körük is. Habár kapcsolatuk körül napról napragyarapodnak a vészjelzések, idővel sikerül elmerülniük az impulzus témakörben... Tóth Roxána "Axelle" néven kezdte el 2023-ban publikálni az Impulzust, ami egy év alatt átlépte a félmillió megtekintést a hazai Wattpaden.
Szabályszegők MEGJELENT! by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 304,413
  • WpVote
    Votes 2,858
  • WpPart
    Parts 3
KERESD A KÖNYVESBOLTOK POLCAIN! Lucy Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombéliek legalább egyszer már átéltek. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a szociológia szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam át teljesen. De hát egyszer élünk, nem? Dominic Nincs is annál megdöbbentőbb, mint mikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Már pedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal el is utasítottam. Meg voltam győződve, hogy jó döntést hoztam egészen addig, míg szemet nem vetett Zane-re, a röplabda csapat feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, sokkal inkább taszítottam egy sokkal nagyobb őrültségbe. Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete feltehetőleges legnagyobb hibáját kövesse el vele. Helyettem. © Minden jog fenntartva! 2023 - Vörös Viktória
Tiltott gondolat by Napsugar257
Napsugar257
  • WpView
    Reads 71,657
  • WpVote
    Votes 2,376
  • WpPart
    Parts 28
Mit ér a szó s az írás, ha a szerelem beteljesüléséhez a tiltott gyümölcsbe kell harapni? De vajon mennyit ér a tiltott, ha méreggel és baljós árnyakkal van ízesítve? Nem éri meg kockáztatni egy cseppet sem, kár lenne a nyugodt életet eldobni vagy földbe tiporni és hagyni elveszni...viszont a veszély csábító az ember számára... Ugyanis hiába tudjuk a viselkedésünket uralni, a gondolataink úgyis szabad utat nyernek maguknak. Magyar Hanga az elmúlt két évben azon volt, hogy minél több célját megvalósítsa és önállósodni tudjon...mindezek ellenére hiába volt minden ideje lefoglalva, az Ő gondolataitól nem tudott szabadulni. Mi tagadás Herczeg Márk tanulságos és felejthetetlen lecke volt Hangának. S hogy mi volt az, amit örökre megjegyzett a lány? Hogy hiába lehet minden rendben, amikor egyetlen apró darabka is fenekestül feltudja forgatni az ember addigi életét. Első rész: Tiltott Vonzódás
Az egyezség l Befejezett ✔️ l by __bdora__
__bdora__
  • WpView
    Reads 75,526
  • WpVote
    Votes 2,610
  • WpPart
    Parts 31
"-Nem válaszoltál a kérdésemre - suttogta a számra mélyen búgó hangjával. Ez a mondat kissé kirángatott a már jól ismert rózsaszín ködből. [...] A levegőt szaporán vettem résnyire elnyílt ajkaimon majd összeszedtem minden értelmes és még életképes agysejtemet és megszólaltam. Mondjuk az túlzás, hogy megszólaltam. Inkább hívnám nyekergésnek, mintsem beszédnek. -Mert nem tudok rá választ adni - erre rátapasztotta ajkait az enyémekre." Samantha Davisnek, egy teljesen átlagos 10.-es gimis lánynak az életét egy egyáltalán nem mindennapi kapcsolat és egy nem rég érkezett fiú teljesen felfordítja. A lánynak csak szerelmes könyvekből és filmekből van elképzelése a szerelemről. Tini sorozatok, filmek és könyvek kitalált hősei (antihősei) iránt táplált eddig érzelmeket, viszont ez teljesen megváltozik, mikor megismeri Daniel Kellert. Azonban a fiú és a tervei merőben eltérnek a szerelemről alkotott képétől. Erre csak rá tesz egy lapáttal a szülei üzleti élete, ami elszólítja őket egy időre más országba. Sőt még legjobb barátnője is kihátrál az óvodában köttetett barátságukból egy fiú miatt. Ezek mellett Danielnek van néhány problémája, rossz szokása és függősége. Tehát nem egy egyszerű eset. Samnek vagy meg kell tanulnia együtt élnie ezekkel az idegesítő gondokkal vagy leszoktatja róluk. Az együtt élést vegyétek a szó szoros értelmében. A könyv a saját elmém szüleménye és az én tulajdonom. Bármi, ami a valósággal összeegyeztethető a véletlen műve. A könyvet másolni vagy az engedélyem nélkül terjeszteni SZIGORÚAN TILOS! Jó szórakozást!
Szent Benjamin Akadémia by Natalie_Palmer
Natalie_Palmer
  • WpView
    Reads 124,722
  • WpVote
    Votes 7,145
  • WpPart
    Parts 42
Kristen Keller váratlan gratulációt kap, hogy felvették egy olyan iskolába, ami az internet alapján még csak nem is létezik. Normál körülmények között az emberek egy ilyen levelet egyből a kukába dobnak, de Kristent megfogja a levél sorai között húzódó üzenet, miszerint az apukája, aki egyébként évekkel ezelőtt meghalt, pont ebben az iskolában végezte tanulmányait. Kristen szeretne többet megtudni a múltjáról, ezért beköltözik a Szent Benjamin Akadémiára, ami nem véletlenül maradt rejtve a kíváncsi tekintetektől. Az akadémia tele van különleges diákokkal, és egyéniségekkel, amikről Kristen azelőtt sose gondolta volna, hogy léteznek. Rá kell döbbennie, hogy eddigi életét hazugságok szőtték át és nem élhetett valódi önmagának. #1. akadémia | 2022.01.30. #1. bukottangyal | 2022.05.07. #1. vámpír | 2022.06.12. #1. természetfeletti | 2022.08.02. #1. angyal | 2022.08.13. #1. magyar | 2022.08.14. #1. élet | 2022.09.20. #1. ifjúságiirodalom | 2022.10.12. #1. fantasy | 2022.12.08. #6. szerelem | 2023.01.17. #1. vérfarkas | 2023.03.29.
Ziccerek és életek by blackrose0316
blackrose0316
  • WpView
    Reads 429,379
  • WpVote
    Votes 15,855
  • WpPart
    Parts 48
𝐃𝐫. 𝐂𝐨𝐫𝐚 𝐌𝐨𝐬𝐬 beletörődött az életébe. 𝐃𝐞𝐜𝐥𝐚𝐧 𝐑𝐨𝐲 mindig is küzdött az igazságért. NEM FANFICTION! Cora Moss tehetséges orvos a Griffin Egészségközpont baleseti osztályán, ám még mindig mint híres és gazdag sportoló feleségként tartja őt számon környezete, nem pedig elismert orvosként. Cora bár eljátssza, magánélete maga a csoda, mégis órákig kínlódik a tükör előtt, hogy elfedje tökéletesnek álcázott életének valóságát; a foltokat, melyek nem csak a szívén, de testén is látszanak. Egy balhéba fulladt jégkorongmérkőzés azonban az ő életét is felbolygatja. Az NHL legjobb játékosát, Declan Royt súlyos sérülésekkel szállítják kórházba, akinek Cora a kezelőorvosa lesz. Az egymás iránt érzett ellenszenv már az első napokon megnyilvánul. Egyikőjük sem érti, a másiknak mi baja vele. Olaj a tűzre, hogy Corának gyanús a meccsen kitört balhé, ürügy helyett, okot vár, de mindenki gyanúsan hallgat. A Declannel eltöltött hosszú órák, a folyamatosan mélyebbre vájt beszélgetések, a múltból feltörekvő sérelmek közelebb hozzák egymáshoz a titkokat rejtegető lelkeket. Kezdeti félreértésből adódó ellenszenv szép lassan barátsággá, majd valami olyanná formálódik, amiről a házasságában súlyosan bántalmazott Cora utoljára gyerekként reménykedett. Vajon Declan lehet a kulcs, akivel Cora kiléphet mérgező házasságából? Mit titkolnak egymás elől? A mindenhol ott lebzselő sajtó mit fog belelátni Cora és Declan, - orvos és páciens - barátságába? FONTOS: Slow burn romantikus történet; kérlek, ne várd, hogy az első pillanatban egymásnak esnek a szereplők. Ez egy nagyon lassan kiépített szerelmi szál, ezzel is bemutatva, hogy egy bántalmazó kapcsolat után nem olyan könnyű megtalálni az utat. Persze, romantikus is szexi jelenetekből így sincs benne hiány.
Szívzűr a gimiben ✅ by pipacsvirag
pipacsvirag
  • WpView
    Reads 658,994
  • WpVote
    Votes 16,333
  • WpPart
    Parts 64
"Egy jó tanács: Sose zúgjatok bele a focicsapat kapitányába! Főleg akkor ne, ha az a testvéretek legjobb barátja is egyben, akit amúgy már ezer éve ismertek.. 😏" Charlie Parker egy átlagos lány, aki a középiskolás éveit leginkább olvasással, sorozatozással és a barátaival tölti. Nem bulizik, nem fiúzik és nem is használja ki szép külsejének adottságait úgy, ahogy a barátnője, Piper. Humorral és iróniával szemlél mindent, nem tartja magát igazi pomponlánynak sem. Ebben az évben azonban minden megváltozik. Charlie gyengéd érzéseket kezd táplálni a bátyja legjobb barátja, Weston irányába, ez viszont nem kevés bonyodalmat szül. Kiderül, hogy a fiú már réges-rég szemet vetett a lányra, ám a lány első bulis élményéig teljesen megközelíthetetlennek gondolta. Az egymásra tálalás könnyű is lehetne, de nem az. A suli keszekusza akadálypálya, ahol a szívek mindennap összetörnek, naponta fogadások köttetnek, és ahol egy nap sem telik el izgalom nélkül... Csapatkapitányt szeretni nehéz. De talán még nehezebb egy harapós, akaratos, nem-igazi pomponlányt. A történetet elmeséli: Charlie Parker és (olykor) Weston Everett.
Tiltott vonzódás by Napsugar257
Napsugar257
  • WpView
    Reads 893,897
  • WpVote
    Votes 27,833
  • WpPart
    Parts 118
Magyar Hanga az a tipikus lány, aki tökéletesen tanul és a felmerülő problémákra próbál megoldást találni mindig...vagyis egy bizonyos napig azt hitte, hogy a problémamegoldó képessége magas szinten van. Addig a napig, amíg maga a legnagyobb probléma be nem sétált az életébe... [...] - Szánalmasan lehangoltnak néz ki, valami gond van? - érdeklődött. - Nincs semmi. - Akkor vegye le a csuklószorítóját! - parancsolt rám. [A TÖRTÉNET NEM VALÓS ESEMÉNYEKEN ALAPSZIK!!] Most Impressive Ranking: 🏅#1 gimi 🥇#1 tanárdiák