Janka0101 olvasólistája
29 stories
A tiltott kívánság by victorianighy
victorianighy
  • WpView
    Reads 6,117
  • WpVote
    Votes 524
  • WpPart
    Parts 17
Létezik egy hely, amelyről senki sem tud semmit. Azok, akik az éjszaka folyamán a megfelelő pillanatban hunyják le a szemüket, ebben a világban találják magukat, zsebükben egy ismeretlen tárggyal. Az ideérkezőket a hely varázslatos képességekkel ruházza fel, ám innen mindenki csak menekülni szeretne, ugyanis, ha lenyugszik a nap rémek járják a környéket és mindenkit könyörtelenül megölnek, aki az útjukba kerül. Emma miután egyik este lehunyta a szemét egy végtelennek tűnő pitypangmezőn találja magát. Zsebében egy csorba ollóval. Alig marad ideje felocsúdni az ámulatból, ugyanis megjelenik egy fegyveres srác előtte, aki az első pillanatban majdnem lelövi, majd ezek után egy faluba rángatja. Emma minden vágya, hogy kijusson erről a pokoli helyről - épp úgy, mint mindenki másé. Emma egyre több időt tölt a különös helyen és furcsaságok sokasága történik vele. Elkezdi megfejteni a rejtélyeket és felgöngyölíteni az összegubancolódott szálakat, hogy mindenkit hazajuttasson. Ám vannak, akik nem nézik jó szemmel Emma ténykedését és nem szeretnék, ha rájönne az igazságra. Ráadásul a lánynak meg kell birkózni az érzéseivel is, amik egyre erősebbek a fiú iránt, aki az első találkozásukkor majdnem lelőtte. Vajon sikerül kijutniuk, mielőtt valamelyik rém felfalná őket?
Fehér, mint a vér by Skira2066
Skira2066
  • WpView
    Reads 144,968
  • WpVote
    Votes 11,737
  • WpPart
    Parts 45
Hewieta Felore fehér: a haja, a bőre, sőt, még a vére is. Ha az apja nem lenne a Felső Erőd neves parancsnoka, az emberek birodalmában már rég halálra ítélték volna a külseje miatt. Attól a pillanattól fogva azonban, hogy megtalálják őt egy határőr hullája mellett, egyre kevesebben bíznak meg benne az erődben. Egyik napról a másikra aztán váratlanul kitör a káosz, a fiatal lánynak pedig menekülnie kell: teljesen magára marad egy olyan világban, ahol minden kizárólagosan vörös vagy fehér. Gyilkos vagy áldozat. Ember vagy vérmágus. Csak rajtad múlik, kiben bízol meg, amikor végül elszabadul a pokol. [2017.11. 05. ~ 2018. 08. 22.] /előzmény: Arctalanok/
Blokkolj, ha tudsz! by P_C_Harris
P_C_Harris
  • WpView
    Reads 108,523
  • WpVote
    Votes 2,360
  • WpPart
    Parts 10
Amikor a szerelem a jégnél is keményebb és a pokolnál is forróbb. Sally Dannison egy vérbeli újságíró, akinek a karrierje az első. Pökhendi főnöke se tántoríthatja el attól, hogy a legjobb legyen a szakmájában. Egy nap azonban olyan feladatot bíz rá, amelyhez semmi kedve nincs. Interjú egy arrogáns hokicsillaggal. Aki mellesleg szintén nem örül ennek a riportnak. Josh Nickerson élsportoló, akinek egyetlen célja és hivatása, hogy újabb Stanley-kupához juttassa csapatát. A hokinak köszönhetően nők ezrei rajonganak érte, de a felkínálkozó ehetőségek közül csupán néhányuk ágyában hajszolja az élvezeteket. Komolysága és keménysége kikezdhetetlen, Sally azonban mégis talál rajta fogást. Találkozásuk olyan sorsszerű robbanás, amely mindkettőjük lelkét felperzseli. Amikor útjaik újra és újra keresztezik egymást, arcpirító szenvedéllyel vesznek elégtételt egymástól, és ez további bonyodalmat okoz mindkettőjük számára. Vajon melyikük ravaszabb játékos a saját maga pályáján?
Gyengeség vagy Erősség by Dolli_endre
Dolli_endre
  • WpView
    Reads 195,954
  • WpVote
    Votes 6,369
  • WpPart
    Parts 58
Vajon mi történik, ha két ellentétes személy, ellentétes véleménye szembe találkozik?Vajon kinek lesz igaza? Ennek a két személynek lehet közös jövője?Ha kíváncsi vagy rá olvasd el Aria és Damiano történetét. ‼️Későbbiekben 18+ részeket is tartalmazhat.‼️
Szeretlek by actphotostudio
actphotostudio
  • WpView
    Reads 403,882
  • WpVote
    Votes 6,999
  • WpPart
    Parts 44
Forrt bennem a düh, mikor felé pillantottam, az a gúnyos, de egyben csábító tekintet. Egyszerre gyűlöltem, és szerettem azt, amit csinált.
Méreg by colorfulies
colorfulies
  • WpView
    Reads 324,048
  • WpVote
    Votes 6,981
  • WpPart
    Parts 29
Alexandra Davis kicsit sem számított a végzős évében a szerelemre, arra meg főleg nem, hogy kiben találja meg. Sebastian Miller nemrég szabadult az egyetemről, a költözés miatt a második munkahelyére jelentkezik, ahol sikeresen fel is veszik testnevelés és történelem tanárnak a St. Johnson középiskolába. Csak nem igazán gondolt arra, hogy mi fog várni rá. tops: #1 iskola #1 diák #1 student #1 tiltott #3 szerelem #1 tanár
Itt kezdődik minden by doreszke
doreszke
  • WpView
    Reads 2,589
  • WpVote
    Votes 149
  • WpPart
    Parts 11
April Jones öt éves kora óta küzd pánikbetegséggel, emiatt sokat hiányzik az iskolából illetve sokat jár haza. A betegségéről csak legjobb barátnője Alice tud. Viszont az egyik rohama után indult haza az iskolából de, véletlen össze találkozott Connor James Cooperel az iskola rossz fiújával.
𝙵𝚊𝚐𝚢𝚘𝚜 𝚝𝚎𝚔𝚒𝚗𝚝𝚎𝚝 - 𝚂𝚣𝚘𝚋𝚘𝚜𝚣𝚕𝚊𝚒 𝙳𝚘𝚖𝚒𝚗𝚒𝚔  by _mentaszorp_
_mentaszorp_
  • WpView
    Reads 4,111
  • WpVote
    Votes 121
  • WpPart
    Parts 6
„- I'm sorry, what's your name? - kérdezte Szalai Ádám [...] - Tudok magyarul. - nevettem fel. - Egyébként Hajdu Victoria. - mutatkoztam be mire a mögötte álló összes ember meghökkent. - Szalai Ádám. - nyújtotta a kezét amit elfogadtam. - Tudom, úgyan úgy mint mindenkiét aki itt van. - mondtam." ‼️a főszereplő kitalált az egész történettel együtt, ha esetleg bármi hasonlóság fellelhető az mind a véletlen műve‼️
Több mint barátság by ddorcii
ddorcii
  • WpView
    Reads 315,212
  • WpVote
    Votes 9,284
  • WpPart
    Parts 57
.· 𝙬𝙚 𝙘𝙖𝙣'𝙩 𝙗𝙚 𝙛𝙧𝙞𝙚𝙣𝙙𝙨 𝙗𝙪𝙩 𝙄'𝙙 𝙡𝙞𝙠𝙚 𝙩𝙤 𝙟𝙪𝙨𝙩 𝙥𝙧𝙚𝙩𝙚𝙣𝙙 ·. Delilah Blaine és Noah Clark óvodás koruk óta barátok, sok időt töltenek együtt, és úgy tűnik, mindig megtalálják a közös hangot. Azonban az idei tanévben valahogy minden kissé megváltozik, és kapcsolatuk szétesni látszik. Bár megmentésén fáradoznak, a szívük mélyén, a kimondatlan gondolatok alá temetve mindkettejükben ott motoszkál az érzés, miszerint az, amit ők akarnak, talán több lenne puszta barátságnál... ❝ - Na gyere ide - hívott magához, és mosolyogva átölelt. Átkaroltam a derekát, és a mellkasába fúrva a fejem mélyen beszívtam az illatát, miközben a hajamat simogatta. - Utállak - motyogtam halkan, mire felnevetett. - Ne aggódj, az érzés kölcsönös - felelte még mindig nevetve, mire halványan én is elmosolyodtam. ❞ © ddorcii / 2022
Haláltábor by _cham_p_
_cham_p_
  • WpView
    Reads 262,068
  • WpVote
    Votes 12,284
  • WpPart
    Parts 28
"Szívem a torkomban dobog. Egyszecsak felsikoltok. -Neeee! - és zokogni kezdek. A többiek értetlenül néznek rám. De én tudom mi történik. Egy barátnőm mesélte, hogy a nagyapja kiszökött Auswitz-ból. Ő látott ilyet." Borító: just_a_bitch_13