New
35 stories
Against The Law /Jikook ff./ by ItsjustWeasley_
ItsjustWeasley_
  • WpView
    Reads 141,221
  • WpVote
    Votes 12,142
  • WpPart
    Parts 78
Élet egy csecsemővel? Nem sokan vállalnák ezt be tizennyolc évesen, és ami azt illeti, Park Jimin sem egészen így tervezte a dolgokat. A semmiből szakadt a nyakába az óriási felelősség, ami gyökeresen megváltoztatta az egész család életét, különösképpen a fiatal fiúét, aki előtt éppen, hogy csak kezdett kitárulkozni a világ. Rengeteg kihívással kell szembenéznie nap, mint nap, amiket kisebb-nagyobb sikerrel teljesít. Arra viszont még a sokat látott, fiatal apuka sem gondolt, hogy majd pont egy egyetemi tanár miatt vesz ismét 180 fokos fordulatot az élete... /Yaoi, néhol tartalmazhat 16+, és 18+-as részeket is, valamint trágár beszéd is előfordul benne. A történet csak egy fikció, a valósághoz semmi köze nincs, illetve a SAJÁT ötletem alapján íródott. Bármiféle hasonló könyv a platformon a véletlen műve, ha problémád van, KERESS FEL! FELNŐTT tartalmat tartalmaz, így aki ezt nem szívesen olvassa, illetve nem múlt el 18 éves, és szívesen belekötne ebbe, az legyen szíves fáradjon máshová, ugyanis a könyv FELNŐTT TARTALOMKÉNT meg van jelölve, fel van tüntetve!/
I Wanted To Be Yours | Jikook ff. ✔ by KeyJKeyMinxx
KeyJKeyMinxx
  • WpView
    Reads 71,971
  • WpVote
    Votes 4,228
  • WpPart
    Parts 87
"-Nem Jungkook, ne sajnáld! Már lehullt az álarcod. Már tudom milyen vagy, és kösz, de ennyi pont elég volt belőled. -köptem felé a szavakat, majd hirtelen kikaptam a kulcsot a zsebéből és roham tempóban kinyitottam vele az ajtót, aztán már ott sem voltam." "-Jimin... -suttogta a nevemet a kapucnis férfi, mire én eléggé meglepődtem. -Mi a... honnan tudja az én nev... -kezdtem bele, ám ő gyorsan lehúzta magáról a kapucnit, amitől én döbbenten meredtem magam elé, és valahogy nem akartam hinni a szememnek." Jimin élete 180°-os fordulatot vett, mikor anyukája ismerkedni kezdett az egyik munkatársával... Az eddig zárkózott természetű fiú élete kezdett kibontakozni, ám egy hirtelen jött esemény mindent megváltoztatott... Jungkook nehezen tudja kifejezni az érzelmeit, ennek az okát titkolja, mindezek ellenére is folyton próbál normális emberként élni. Jimin viszont egy csupaszív, tiszta, jólelkű fiú, aki a magány elől menekült és aki csak arra várt, hogy valaki felnyissa a szemeit a világ csodái előtt. Mi történik, ha ez a kétféle ember találkozik egymással...? ⚠️figyelem⚠️ ~erősen 18+ ~néhol trágár szavak ~helyenként erőszak ~happy end ~betegség 🥇 (2023. 02. 25.) #jikook 🥇 (2023. 03. 14.) #jisoo 🥇 (2023. 03. 14.) #disease 🥇 (2023. 03. 24.) #sad 🥇 (2023. 05. 07.) #kai 🥇 (2023. 05. 13.) #blackpink 🏅 (2023. 05. 22.) #bl 2023. 02. 13. - 2023. 10. 29.
Ments meg! /TaeKook/ ~Befejezett~ by Aoisenpai01
Aoisenpai01
  • WpView
    Reads 35,734
  • WpVote
    Votes 2,488
  • WpPart
    Parts 12
"-Hogy hívnak? Csak nézzem a mellettem ülő fiút, aki csilló fekete íriszeivel figyel és várja a válaszomat, de én csak csendben figyelem őt. Az ajkaim megmozdulnak, de egy hang sem jön ki belőlük, csak némán tátogok, abban reménykedve, hogy a hangom elér hozzá...de ez lehetetlen, hisz én néma vagyok. Soha nem fogja elérni a hangom. "
The Amanuensis {PJM+JJK} by _sugarcqnes_
_sugarcqnes_
  • WpView
    Reads 23,865
  • WpVote
    Votes 1,723
  • WpPart
    Parts 11
Jeon Jeongguk. Ha az ember meghallja ezt a nevet mindenki tudja, hogy a Jeon's vállalat fejese. Mindenki úgy tudja hogy egy rideg,kemény és bunkó egyed, de igazából egy kedves, törődő, nyuszi mosolyú férfi. Ezt az oldalát csak az anyukája ismeri és a három éves kislánya, DaEun, de mi történik ha a cégéhez jön egy új titkár, Park Jimin és megismeri Jeongguk mosolygós oldalát?
The Black Sheep •Jikook•  //Felfüggesztve...// by Edridi
Edridi
  • WpView
    Reads 2,077
  • WpVote
    Votes 215
  • WpPart
    Parts 8
Jiminre, a nyomozóra hárul a feladat, hogy elhunyt barátnője kislányát elvigye a gyámnak felkért Jeonggukhoz. Már a megérkezésükkor minden tudást latba kell vetnie, nehogy elrabolják a gyereket..
Fehér Holló (Jikook) by _BarbaraWhite_
_BarbaraWhite_
  • WpView
    Reads 33,523
  • WpVote
    Votes 2,312
  • WpPart
    Parts 35
Szervezett bűnözés... Ahol a rosszfiúk tényleg rosszak. Kinek mi jut eszébe ezekről a szavakról? Biztos vagyok benne, hogy nem az, ami nekem. Barátság, kitartás, bátorság, hűség, ösztön, becsületesség, büszkeség, fáradhatatlanság, boldogság és... szerelem. Egy csoport vezetése rengeteg stresszel és munkával jár, arról nem is beszélve, hogy mi történik akkor, amikor egy láthatatlan ellenség elkezd munkálkodni, hogy tönkretegyen mindent. Az örökséget, a belefektetett időt, a kapcsolatokat és a közben kialakult barátságokat is. Csak tovább súlyosbítja a helyzetet, ha nem tudod eldönteni, hogy ki is a valódi ellenség, és amikor a szerelem is olyan formában kopogtat az ajtón, ami teljesen legyengít, de egyben erőt is ad a túléléshez. Árulás, gyilkosság, kínzás, gyanakvás, üldözés, alattomosság, bosszúvágy, félelem és aggódás veszi át a mindennapok irányítását, csak azért, hogy megvédjék azt, ami számukra mindennél fontosabb. A családjukat.
Nem lehetünk barátok(Jikook)  by justgirl2005
justgirl2005
  • WpView
    Reads 18,169
  • WpVote
    Votes 1,243
  • WpPart
    Parts 17
Park Jimin már lassan 1 éve szerelmes a bandatársába Jeon JungKookba. Jiminnek fájdalmas élete még fájdalmasabb lesz mikor megtudja hogy JungKooknak barátnője van. Mikor megjelenik a barátnő Jimin magányosan érzi magát hisz lényegében a lány elveszi a "családját" Vajon minden megoldódik vagy Jimin élete marad úgy ahogy van?
Elrejtett érzelmek(Jikook) by justgirl2005
justgirl2005
  • WpView
    Reads 21,297
  • WpVote
    Votes 1,777
  • WpPart
    Parts 22
-Te hogy éreznéd magad ha szerelmet vallanál és elutasítanának majd hozzád vágnák azt hogy "Rejtsd el az érzéseid"? -Nem tudom! - Épp ez a baj! Úgy vágtad hozzám azt a mondatot hogy nem tudtad mekkora fájdalmat okozol vele. - Sajnálom. - Ezen a sajnálat nem segít.
A mi véres szerelmünk  by lalissakim419
lalissakim419
  • WpView
    Reads 85,277
  • WpVote
    Votes 4,306
  • WpPart
    Parts 33
Az emberek és vámpírok között mindig is egy nagy szakadék tátong. Vajon egy ember és vámpír szerelme be tudja gyógyitani ezt a szakadékot.? Vagy még mélyebb lesz? Ki tart a szerelmük még ha az egyik fiú nem is tudja ki igazából?
EXIT Jikook ff. by mindenemazene
mindenemazene
  • WpView
    Reads 56,327
  • WpVote
    Votes 3,837
  • WpPart
    Parts 47
Ahogy ajkai habozva, félve és teljesen bizonytalanul az enyémhez értek, éreztem, amint megremeg egész testében. Éreztem tenyerét tarkóm felett, de csak egy pillanat elteltével csúsztatta bőrömre. Szemeim a döbbenet hatására nyitva voltak, így láttam, ahogy könnyei arcára száradtak, miközben szemeit lágyan lehunyva tartja, s csak most kezdtem el felfogni a helyzetet, hogy ő valóban megcsókolt engem. ~~~~ Unalmamban dúdolni kezdtem, ami átváltott halk éneklésbe, minek végén nem is olyan messze tőlem, füttyszót hallottam, mire kissé megugorva kaptam fejemet a hang irányábá. - Nem tudtam, hogy a szemtelen kis hercegnőnek ilyen szép a hangja. - Az eddig megszokott félmosolyával, karjait maga előtt összefonva közeledett felém, én pedig azon gondolkoztam, hogy miért van mindig ott, ahol én. - Nem vagyok szemtelen. - Nem-e ? Úgy gondolod, hogy nem voltak kissé pofátlanok a játékaid ? - Fejét oldalra biccentette, egyik szemöldökét felvonta, s mosolya kötekedő lett. Megrántottam vállaimat, majd elfordultam tőle, újból a korlátnak támaszkodva. - Nem tudom, miről beszélsz. - Pont erről, hercegnőm. - Dünnyögte. ~~~~ - Megbántad ? - Szólalt meg hirtelen. Suttogott, de hangja az éjj csendjében, tisztán hallatszott. - Mit ? - Fordítottam felé fejemet, de ő nem nézett rám, csak a kissé hullámzó vizet leste. - Hogy akkor ott találkoztunk. - Hmm...egy kicsit sem. - Feleltem elgondolkodva, s ekkor fejét már felém fordította, így egyenesen a szemembe nézett. - Miért ? - Mert megtudtam, milyen érzés szeretni téged. A történt trágár szavakat tartalmaz Esetlegesen +16/+18-as részeket Boyxboy szerelem van jelen Tehát aki nem kedveli az ilyen témákat, lapozzon tovább, vagy saját felelősségre olvassa A történet az F4 Thailand című sorozat ötlete alapján készült, nagyrészt átírva