🫧 szimpatikus
9 stories
Ha túléljük, akkor majd találkozunk. by bekashaa
bekashaa
  • WpView
    Reads 707
  • WpVote
    Votes 198
  • WpPart
    Parts 4
Hat fiatal. Egy elmegyógyintézet. Mayer Renáta úgy érzi, elárulják a nagyszülei, amikor beleegyeznek abba, hogy a lányt önszántán kívül beutalják a Vasréti Elmegyógyintézetbe. Azt mondják, csak pár hét, kivizsgálásra. De Renáta tudja: innen nem szokás csak úgy kisétálni. Az intézet falai között öt másik fiatallal hozza össze a sors, mindegyikük saját démonaival küzd, saját történetekkel, amelyek vagy összetartanak, vagy darabokra szaggatnak mindent. Ahogy egyre mélyebbre ásnak a múltban, és a saját elméjükben, a hat fiatal rájön: talán nem is ők a betegek. Hanem az, ami körülveszi őket.
Koronára ítélve by bekashaa
bekashaa
  • WpView
    Reads 92
  • WpVote
    Votes 43
  • WpPart
    Parts 2
Kostas a Paxerna trónöröklési listájának élén áll. Papíron legalábbis. A valóságban ugyanis nincs felesége, gyereke pedig még annyira sincs, így a királyi család egyre komolyabban fontolgatja, hogy inkább az unokatestvérét ülteti a trónra. Miközben a sajtó esküvői dátumokat találgat, Kostas kétségbeesett lépésre szánja el magát: megkéri a legjobb barátját, hogy legyen az álvőlegénye. A terv egyszerű: eljátszani a tökéletes párt, örökbefogadni egy gyereket, és meggyőzni mindenkit arról, hogy Paxerna jövője biztos kezekben van. Csakhogy egy álvőlegényt találni talán könnyű, egy gyereket már kevésbé, arról nem is beszélve, hogy a szerelemnek hitt színjáték veszélyesen kezd valóságossá válni. Kostasnak pedig hamarosan döntenie kell: meddig hajlandó elmenni a koronáért, ha közben éppen azt kockáztatja, ami talán fontosabb nála?
Girl Wonder by foszereplo
foszereplo
  • WpView
    Reads 53
  • WpVote
    Votes 29
  • WpPart
    Parts 1
Raquel bátran vág bele az új kezdetbe, amikor a szülei munkát kapnak Magyarországon és a családnak költöznie kell. Csakhogy az új iskola gyorsan emlékezteti arra, miért volt olyan nehéz az előző: beszólások, gonosz lányok és srácok, zaklatások és egyre rosszabb jegyek. Raquel azonban nem az a lány, aki csendben meghúzza magát, ugyanis nem hajlandó elhinni, hogy attól kevesebbet érne, amiért nem fér bele mások szépségideáljába. Ezért előveszi a How to Take Revenge on the Patriarchy blogját, és elhatározza, hogy nemcsak angolul, hanem magyarul is segítséget és tanácsokat ad azoknak, akiknek elegük van abból, hogy a testük, a külsejük vagy egyszerűen csak az, hogy lánynak születtek, elég ok legyen a megalázásukra.
Elkapni egy hullócsillagot by YoruneLyn
YoruneLyn
  • WpView
    Reads 706
  • WpVote
    Votes 50
  • WpPart
    Parts 7
Losonczy Leila benne van minden őrültségben. Féktelen bulizások, egyéjszakás kalandok, csak hogy eltompítsa a lelkében ordító démonokat. Ezekbe és a művészetekbe menekül a traumái elől, amik sötét árnyékként követik. Összesodorja az élet Jázminnal, aki valami végzetest és visszafordíthatatlant indít el benne. Otthonra talál benne a lelke, együtt rezdülnek, együtt dobog a szívük. Szerelmes lesz. Halálosan. De a szerelemnek ára van. Mercédesz tipikus apuci kislánya, a világ a lábai előtt hever. Egy budai luxusvillában lakik a szüleivel, ragyogó jövő áll előtte. De ő más életre vágyik. Ki akar törni a fojtó elvárásokból, és amikor találkozik Leilával, végre úgy érzi, hogy él. És ő élni fog, ha belehal is. Leilával együtt egy negatív spirálba kerülnek, ami egyre mélyebbre és mélyebbre taszítja őket az önpusztítás poklába, ahol nem vár rájuk más, csak a totális megsemmisülés... De egy apró fénysugár világít be egy résen át. Vajon elég fényes, hogy elpusztítsa a sötétséget? 🌠 "A szívem óceán, vihar dúl azon Abban ülsz te egy lyukas csónakon A szívem egy folyó, gyilkos áradat Gát vagy ott, ami lassan átszakad Mégse hagysz egyedül" (Esti Kornél: Óceán) 🔞!! Ez a regény nem olvasósafe ;) itt nincsenek megúszós karakterek és jelenetek, mindent a maga nyers, explicit valóságában mutatok be, szóval ha tökéletes szereplőkre vágysz, akik mindig erkölcsileg helyes döntéseket hoznak, ez nem a te regényed.
ELLENZÉKI VISZONYOK by csipkerzsa
csipkerzsa
  • WpView
    Reads 970
  • WpVote
    Votes 68
  • WpPart
    Parts 7
ELLENZÉKI VISZONYOK - ​A kamerák előtt esküdt ellenségek. A szavazólapokon riválisok. A színfalak mögött azonban egy sokkal veszélyesebb játékot játszanak. ​Vértes Félix a kormánypárt aranyifjúja. A konzervatív párt frakcióvezető-helyettese, a miniszterelnök, Kollár Zsigmond legfőbb reménysége, akinek az élete a fegyelemre és a megalkuvást nem tűrő kontrollra épül. Neki makulátlannak kell lennie, mert az apja elvárásai és az ország szeme mind rá szegeződik. Egyetlen apró botrány, és a fényes politikai karrierje kártyavárként omlik össze. ​Lénárd Iván a liberális ellenzék zseniális, pimasz kampányfőnöke. Ő a háttérből rángatja a szálakat, nem kér az öltönyökből, és semmit sem élvez jobban, mint a kormány elitjének módszeres kivéreztetését. Amikor Iván megszerez egy kiszivárogtatott hangfelvételt, ami egyetlen éjszaka alatt romba döntheti Félix jövőjét, gátlástalanul indít totális lejárató kampányt. ​A Parlament folyosóin és az élő tévéviták kereszttüzében a verbális gladiátorharc mindennapos. De amikor egy olyan közös, sötét titok kerül a felszínre, ami mindkét pártot a politikai temetőbe küldheti, a két esküdt ellenség kénytelen zárt ajtók mögött, a sötétben szövetséget kötni. ​A fojtogató budapesti éjszakában, a hatalmi harcok és a kölcsönös gyűlölet közepette azonban a gátak felszakadnak. A politikai sakkjátszma hirtelen egy olyan fülledt, veszélyes megszállottságba csap át, ahol már nem csak a mandátum a tét. Dönthetnek; feláldozzák a másikat a politikáért, vagy feláldozzák a politikát a másikért.
Blame It On My Youth by Chrisstixx
Chrisstixx
  • WpView
    Reads 1,103
  • WpVote
    Votes 90
  • WpPart
    Parts 4
Jude megfigyel: ki mikor húzódik vissza, ki mikor lép közelebb, hol törik meg a hang, milyen mozdulatok ismétlődnek. Ösztönök, reakciók, tanult viselkedésminták - így próbálja kézben tartani a dolgokat, mielőtt kicsúsznának az irányítása alól. Holden eközben leginkább a dobozba zárt Schrödinger-macskára hasonlít: egykor minden a pillanat töredékén múlt, most a kémiai egyensúlyok szorításában se élő, se halott, csak egy megrekedt állapot. Nem akar megmenekülni, és azt sem, hogy bárki más döntse el helyette, mi lesz vele. Amikor a kollégium dohányzójának félhomályában egymás mellé sodródnak, mindkettejük rendszere megbicsaklik - Jude kontrollja és Holden tehetetlensége egyaránt elmozdul a helyéről. Mert ha a doboz egyszer kinyílik, a valóságot onnantól egyikük sem tudja visszazárni.
Nyáréjszaka by epertea
epertea
  • WpView
    Reads 67
  • WpVote
    Votes 11
  • WpPart
    Parts 1
Angyal Boglárka mindig is tudta, hogy nem lenne szabad beleszeretnie a bátyja barátjába, de a szívet nem lehet irányítani, ugye? Ám amikor a dolog balul sül el, mielőtt igazán szoros kapcsolat alakulhatna ki köztük, Bogi megfogadja, hogy nem fog többé ebbe a hibába esni. Arra viszont nem számított, hogy két hetet kell töltenie a bátyával, egy csapat őrült egyetemistával, és nem mellesleg a volt szerelmével és annak új barátnőjével, a nagyszüleik balatoni nyaralójában. Lélekben felkészül a kínos szituációkra, de arra, ami ott várrá, nem lehet igazán felkészülni. Keszthelyi Áron egy olyan kapcsolaton van túl, ami teljesen kimerítette: lelkileg és fizikailag is. Így hát, amikor barátja, Sádi felajánlja neki, hogy töltsenek két hetet a fiú nagyszüleinek házában, távol Budapesttől és teljesen feszültségmentesen, rögtön beleegyezik. Két dolgot akar: pihenni és kerülni a lányokat. Azonban van, amivel ő sem számol. Vagyis valaki. Egy lány, aki szintén szívproblémákkal küzd. És miután megtalálják a közös hangot, veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy valaki ismét összetörje a szívét. . .
Persze, figyelek rád! by YoruneLyn
YoruneLyn
  • WpView
    Reads 7,461
  • WpVote
    Votes 482
  • WpPart
    Parts 24
Egy derékba tört, művészi karrier, toxikus szülők, és a világ legaranyosabb, leghűségesebb barátnője. Luca és Flóra kiskoruk óta össze vannak nőve, mindent sülve-főve együtt csinálnak. Együtt élnek, alszanak, és közösen tervezik a jövőjüket, úgyhogy nem csoda, hogy mindenki össze akarja hozni őket. Luca viszont egyvalakit vesz csak észre. Sonja egy igazi őrült, bulizós csaj, aki lazán veszi az életet. Túlságosan is lazán. A felszín alatt viszont egy érzékeny, sérült nő lakozik, aki csak szeretetre szomjazik. Luca egy vad és kalandos együtt töltött hét után Horvátországban úgy dönt, hozzáköltözik Norvégiába Flórával együtt. Mert miért is ne. Mi baj lehetne abból, ha együtt él három, totál ellentétes csaj, akik full féltékenyek egymásra, és akik folyamatosan titkolóznak, még saját maguk előtt is? Figyelmeztetések: 🔞 explicit, nők közötti erotikus jelenetek 🤬 káromkodás 💔 traumák 🫂 önbántalmazás Jó tanács: Ne olvasd tömegközlekedési eszközön. Én szóltam! 🤭
tüske.  ❜ by teazsak
teazsak
  • WpView
    Reads 330
  • WpVote
    Votes 31
  • WpPart
    Parts 4
⠀ ⠀ ° ׅ ۫ ✥ " mindenki azt hitte, hogy a nyolcadik évük nyugodtan fog elkezdődni, azonban nem számoltak azzal az esettel, hogy az egész tanévet egymás társaságában kell majd végigszenvedniük " ━ ✶ fantasy, varázslóiskola. ⠀ ⠀ kérlek, ha inspirációt merítesz a könyvemből, ⠀ ⠀ adj credit-et! (természetesen az ötleteim teljes ⠀ ⠀ lemásolását NEM tolerálom.) ⠀⠀ ⠀ ⠀ ⠀❪⠀ harry potter által inspirált au. ⠀❫ ⠀ ⠀ ⠀ ⠀figyelmeztetés! ezeket fogja ⠀ ⠀tartalmazni majd a történet: -sh! -káromkodás -erőszak ⠀⠀ ⊱ csak akkor olvasd, ha ezek a témák ⠀ ⠀számodra nem felkavaróak! ⊰