Figyelem: helyenként +18-as tartalom!! 16 voltam mikor utoljára láttam. Igazi gyerek szerelem volt. Sosem felejtem el a 16 éves Harry szemében a könnyeket, amik sietve jelentek meg, amiért kitaszítottam őt az életemből. Bántottam és én is bántódtam, de nem akartam őt hosszú távon az én megtörtségem kereszttüzében tartani. Boldog életet kívántam neki, egy egészséges, nem rákos lányt, aki megadja neki azt a boldogságot és megérdemelt életet, amit én nem tudtam bármikor megadhatok-e. Tudom, hogy szerelmesek voltunk nagyon fiatal korunk ellenére is és éppúgy fájt neki az elválás, ahogyan nekem, de hálás voltam, amiért tiszteletben tartotta a kérésem, miszerint, lépje át a küszöböm és ne keressen. Akkoriban még hagyott egy levelet az ajtóm előtt búcsú gyanánt, amit mai napig őrzök, akár egy féltett kincset egy embertől, aki még ma is magának tudhatja a szívem. Azóta 10 év telt el. 10 hússzú év, sok fájdalom és siker. A rákon túl vagyok, 4 éve leküzdöttem és nem újult ki azóta sem. Sok volt a fájdalom, de ezért a sikerért sokat küzdöttem és hittem. Nem tudom miben vagy kiben, de a reménytelenség ellenére is kitartottam, magam miatt biztosan, hogy egyszer úgy álljak a tükör elé, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, kitartottam a legnehezebb napokon is és nekem sikerült. Aztán ott van Harry. Amióta nem láttam, annál többet hallottam róla. A sikerek amiket elért csodálatosak. Egy egész generáció szerelme lett és én olyan büszke voltam rá. Nyomon követtem a karrierjét és naponta imádkoztam, hogy az élete boldog és teljes legyen. Most 26 évesek vagyunk. Sokat megéltünk, átéltünk, buktunk és elértünk. Titkon büszke voltam magunkra, amiért sikerült, még ha külön utakat is szánt nekünk a sors.

Egy pillanat. Csupán egyetlen nagyon figyelmetlen pillanat elég, hogy megtörténjen a baj. Egyetlen szétszórt pillanat elég ahhoz, hogy egy végzetes baleset történjen, ahol egy ártatlan ember olyan sérüléseket szenved, hogy fel kelljen hagynia régi életével és kiszolgáltatva, segítséggel újra tanulni azokat a dolgokat, amik eddig természetesek voltak a hétköznapok során. Aztán jön valaki, aki a mankó lesz a gyógyulás folyamatában, mikor a másik már szinte túl van a nehezén. Végül lehet csak annyira van szüksége, hogy az életébe lépő személy már csak a lelkét gyógyítsa meg.