ErikaDurgonics olvasólistája
6 stories
Inside Out || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 456,904
  • WpVote
    Votes 18,468
  • WpPart
    Parts 27
"Új tanév, új kezdet" - mondja ezt az összes olyan amerikai, ikonikussá vált tinifilm, ahol a társadalmi ranglétra alján álló, minden gúny célpontjává váló lányból a nyári hónapok alatt egy teljesen másik ember lesz és hirtelen mindenki vele szeretne jóban lenni, miközben az ősi ellenségét, aki általában a gimi szurkolócsapatának a vezetője, teljesen megsemmisíti. Csakhogy ennek a fele sem igaz, mert varázsütésre nem képes megváltozni semmi sem. Brinley Whitters tölthetné be a glow upon keresztülmenő gimis szerepét, aki bosszút áll azokon, akik kiröhögték a háta mögött és megkeserítették életét, hogyha a filmes univerzumban lennénk, hiszen elvált szülök gyerekeként a teljes nyarát Spanyolországban töltő lány, az anyja hatására kikupálódott. Azonban neki egyetlen cél lebeg a szeme előtt: kibírni a maradék két évét a gimi falai között konfliktus vagy bármiféle botrány nélkül, a háttérbe húzódva. Tökéletesen jól elvan a saját kis világában a barátaival, Maddie és Kyle társaságával. Viszont a látszat néha csal, a barátokról könnyedén kiderülhet, hogy mégsem azok, míg az ellenségnek hitt személyek hamar a szívedbe tudják lopni magukat. Ahhoz pedig, hogy erre rájöjjön Brinley nem kellett más, minthogy az apja új barátnőt szerezzen, valamint regisztráljon a sulis barátszerzős programban. Ez minden, csak nem egy szokásos tanév kezdete a St. Louis High Schoolban.
Gyilkos szenvedély by Fanna__
Fanna__
  • WpView
    Reads 462,535
  • WpVote
    Votes 14,917
  • WpPart
    Parts 48
𝑨𝒅𝒆𝒍𝒚𝒏𝒏 𝑭𝒂𝒊𝒕𝒉 𝑾𝒊𝒍𝒔𝒐𝒏, a nagyszájú,makacs lány, aki nehezen viseli, ha valaki megmondja neki mit csináljon.Barátnőjével egy igazán vad buliba akartak menni, mint minden velük egykorú.Azonban a sors nem ezt dobta a Wilson lánynak. 𝑪𝒐𝒍𝒕𝒐𝒏 𝑬𝒅𝒐𝒂𝒓𝒅𝒐 𝑫𝒊𝑵𝒐𝒛𝒛𝒐, a tipikus mogorva maffia vezér.Csak egy, egyszerű és átlagos behajtást tervezett.Ám egy gyönyörű lány belerondított a mindennapjaiba és fenekestül felforgatta azt. A férfi, akinek esze ágában sincs, hogy elköteleződjön, mégis csak egy személy foglalja le minden gondolatát. A nő, aki ki nem állhatja, ha irányítani pró bálják, pedig ennek az embernek sikerül. Lehet-e két más világból származó, ennyire egymásra hangolva? Az, ami nehezen működni kezd, lassan helyre áll vagy csupán elvesztegetett idő? ~A történet szereplői nem igaziak, de előfordulhatnak valós személyek, helyszínek. Folytatás: 𝐒𝐳𝐞́𝐩𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐬 𝐨̈𝐫𝐨̈𝐤𝐨̈𝐬 #1 love #1 szenvedély #2 kapcsolat #5 erotika
Édes Alku by Natalie_Palmer
Natalie_Palmer
  • WpView
    Reads 393,517
  • WpVote
    Votes 13,112
  • WpPart
    Parts 52
Mit tennél, ha a szüleid össze akarnának hozni az ex legjobb barátoddal? Persze, hogy alkut kötnél vele! Skylar Lynch vállára súlyos teherként nehezedik a tehetős családdal járó elvárások, főleg, amikor 16 éves korában a szülei bele akarják terelgetni egy kapcsolatba a gyermekkori legjobb barátjával, Nicholas Blyeal. Lerombolva a köztük lévő kedves kapcsolatot. A ma már 18 éves, végzős Sky és Nick külön utakon járnak és olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy szinte már egy légtérben sem képesek meglenni együtt. Egészen addig, amíg a helyzet arra nem kényszeríti őket, hogy alkut kössenek. AZ ALKU: Az egyetem megkezdődéséig elkell játszaniuk a szüleik előtt, hogy ők a tökéletes pár. A FELTÉTELEK: nulla érzelem és kötődés, csak és kizárólag színjáték. A CÉL: egy távoli egyetemen szabad élet. Na igen ám, de mivan akkor, ha ebben az utolsó végzős évben minden megváltozik? Ha egy különös idegen bukkan fel, megváltoznak az érzelmek és átrendeződnek az alku szabályai? Olvass bele ha többet megakarsz tudni, erről az őrült kapcsolatról. #1.ellenségbőlszerelem | 2023.09.14. #1.élet | 2023.09.16. #1.barátok | 2023.11.19. #1.ifjúságiirodalom | 2023.12.05. #1.lány | 2023.12.09. #1.hungary | 2023.12.17. #1.love | 2023.12.18. #1.hungarian | 2024.02.15. #3.szerelem | 2024.03.12. #1.iskola | 2024.03.29. #1.ifjúsági | 2024.06.03. #1.gimi | 2024.06.11. (A könyv kizárólag 16 éven felülieknek ajánlott❗)
A Maffia Őrangyala: Dirty Dance - duológia második kötet ✔️ by ditikonyvek
ditikonyvek
  • WpView
    Reads 50,838
  • WpVote
    Votes 1,411
  • WpPart
    Parts 35
Huszonhárom év telt el azóta, hogy Luna Manson-t rossz döntéseinek sorozata a halálba kergette. Nem szabadulhatott a zsarnoki fogságból, élő láncok kényszerítették Dario Torres-hez. Egyetlen módon lehetett szabad... Az élő láncok, a szerelemnek hitt birtokvágy gyümölcsei voltak. Egy újszülött ikerpár. Liam és Louis. Az AMŐ - Deadly Kiss - folytatása, amely Dirty Dance - Mocskos Tánc névre hallgat. A két testvér biológiai anya nélkül cseperedett férfivá, egy zárkózott és magának való apával. A két testvérben különböző érzelmek kavarognak az anyjuk halálát illetően, de abban egyetértenek, hogy az apjuk nagy szerepet játszott benne. Amíg Louis egyéjszakás kalandokkal próbálja meg betölteni az életéből hiányos női példát, és megpróbálja kideríteni az anyjuk halálának igazi körülményeit, addig Liam képtelen akár egy éjszakára is közel engedni magához egy nőt, képtelen megnyitni a szívét a szerelemre, hiszen már életének első nője is hátrahagyta, és ráhagyta a nevelését egy kegyetlen maffia vezérre. Beryl Monet pontosan az a nő, akit Louis egy éjszakára felfalna, Liam pedig messziről elkerülne. Tüzes, erős, ravasz, és elképesztően vonzó. Csak magára számíthat, és csak magára hagyatkozik. Imádja a figyelmet, az intim dolgokat többre tartja az érzelmi kapcsolatoknál, hisz sosem volt egy férfi sem az életében, aki ne a testéért szerette volna. Egy karórával és egy mocskos tánccal kezdődik minden, az utak kereszteződnek, a lavina elindul. ~~~~~~~~~~~~~~~~És a tűz éget~~~~~~~~~~~~~~
Enemy Love - Ellenséges Szerelem (Befejezett) by VrgSznja
VrgSznja
  • WpView
    Reads 219,853
  • WpVote
    Votes 6,553
  • WpPart
    Parts 39
Sophie élete korántsem könnyű. Az édesanyja az egész családot elhagyja, ezért édesapja, és bátyja neveli őt. Mindent megtesznek azért hogy hogy a lány ne érezze az anyai szeretet hiányát, és ez sikerül is. A csendes, visszahúzodó, bár néha dühkitöréses lány életében eljön az a pillanat amikor végre elkezdhet az egyetemen tanulni, és már az nap éjjel kezdetét veszi valami... valami ami egy beavatással kezdődik. Telis tele romantikával, haraggal, titkokkal és... erotikus az az, +18 és néhol trágár szavakkal. Ha érdekel titeket Sophie, és Noah története akkor tartsatok velem. A történetet én talàltam ki! Bàrmi féle megegyzés a véletlen műve. Minden jog fenntartva! © 2024 júli-nov ifjúságiregény: 2.🥈