LiziCsandi olvasólistája
187 قصة
It's a trap! {JiKook ff} ~Befejezett بقلم bettinakuksi
bettinakuksi
  • WpView
    مقروء 56,703
  • WpVote
    صوت 5,698
  • WpPart
    فصول 27
A történet egy olyan világban játszódik, ahol az embereknek rendes táplálékon kívül mások érzelmeiből is kell fogyasztaniuk a teljes, egészséges életért. Jimin tinédzserkorához érve még mindig nem tudja, melyik az az érzelem, ami segíthetné a teljes feltöltődésben, így sokat betegeskedik. Mivel sem az öröm, sem a szeretet vagy bármely hasonló ártatlan érzelmek nem segítik a jóllakásban, a sokévi próbálkozás után szülei arra a következtetésre jutottak, hogy csak valamiféle borzalmas érzés tudná eltelíteni a fiukat... mint például gyilkolás, vagy mások kínzása. A szörnyű sejtelem elfajzott korccsá teszi Jimint mások szemében, így olyanok közé küldik, akiket be kell törni vagy kordában kell tartani. Azaz a Saint Kookabella Katolikus Bentlakásos Iskolába. Jungkook sötét titkokat rejteget. Ő már rájött, mely érzelem tölti fel és tartja távol a betegségektől... azonban ezt igyekszik titokban tartani, hogy ne tudják, mi is ő valójában. Így kerül az intézetbe, ahol meglátja Jimint és azonnal meg akarja szerezni magának, bármi áron. Azonban van egy kis bökkenő... Jiminnek barátnője van. DonaTaea. [DonaTaea (ejtsd: Donatea, a Donatellából) Taehyung, csak lányként. Jimin néha Taequilának (ejtsd: Tekila, az ital után) becézi.] Ez egy Jikook sztori helyenként felnőtt tartalommal, erőszakos jelenetekkel és erős nyelvezettel, így nem ajánlom kiskorúaknak.
golden rabbit ~ jikook | ✔ بقلم SeoBona
SeoBona
  • WpView
    مقروء 278,515
  • WpVote
    صوت 33,002
  • WpPart
    فصول 81
Sokan nem tudnak a maffiákról egészen addig, amíg bele nem csöppenek. Én ebbe nőttem bele, apám halála után tőle örököltem a Bong Rabbitet. Mondhatni könnyű dolgom volt. Sorozatra ölettem és öltem meg az embereket egészen addig, amíg meg nem láttam Park Jimint. Hogy ő miben volt más? Én magam sem tudom, de kezembe pottyant a lehetőség, miszerint váltságdíjként magammal vihetem és bandatagot faraghatok belőle. Ki ne használta volna ki ezt a remek alkalmat a helyemben? /Yaoi, tartalmazhat 16+, illetve 18+-as részeket. Mindenki saját felelősségre olvassa! A történet saját kitaláció. Minden jog fenntartva./ ✎ 𝗝𝗜𝗞𝗢𝗢𝗞 [ 2018.06.13 - 2018.10.28]
I Could Be Your Love Again /Jikook ff./  Befejezett بقلم powerfulprincess_
powerfulprincess_
  • WpView
    مقروء 125,115
  • WpVote
    صوت 11,232
  • WpPart
    فصول 58
"Mondják azt, hogy az életben az első szerelem tökéletes, hiszen nincs mihez hasonlítani. Mindent akkor tapasztal meg az ember először és még ha időnként meg is szólalnak a vészcsengők, a hangjukat elnyomja a kapcsolat varázsának érzése, ami felülmúlhatatlan olyanok számára, mint amilyen én voltam." Park Jimin és Jeon Jungkook váratlan találkozását a sorsnak is lehetne nevezni. Komplikált szakításuk után öt évvel, újra összefutnak, ezzel a két fiút ismét felizzítva érzelmekkel egymás iránt. ~ 2019.06.07. - 2020.05.10
+12 أكثر
Álarc {Jikook} /BEFEJEZETT/ بقلم Whytho001
Whytho001
  • WpView
    مقروء 56,156
  • WpVote
    صوت 3,863
  • WpPart
    فصول 44
Vajon tényleg létezik a természetfeletti...? "-Mit szeretnél, Kookie? - hangjától csak még jobban beindulok. Halkan belekuncog a végébe, de a szoba csendjében angyalian cseng. Hajába túrok erőszakosan és ugyanilyen erővel visszanyomom fejét farkammal egy magasságba. -Szopj le, Jiminie..." Besorolás: • 16+, 18+, 21+ • Homoszexuális (melegek, boyxboy) • BTS ff. • Jikook (Park Jimin x Jeon Jungkook) • Supernatural • Trágár szavak • A BTS-en kívűl más banda tagjai is feltűnhetnek.
+20 أكثر
Rossz út |Jikook ~ BTS| بقلم evilb0ss
evilb0ss
  • WpView
    مقروء 250
  • WpVote
    صوت 26
  • WpPart
    فصول 1
Párosítás: /BTS\ Jimin × Jungkook (Jikook) Műfaj: Dráma, Yaoi, Romantikus, Sötét Korhatár: 16+ - 18+ Figyelmeztetés: Trágár szavak, erősen 18+-os jelenetek, depresszió. Jó olvasást! [2018.05.20 - ¿?]
𝑴𝒐𝒅𝒆𝒍 ×𝐽𝑖𝑘𝑜𝑜𝑘 ×  بقلم Kiyozumi_Yuji
Kiyozumi_Yuji
  • WpView
    مقروء 14,998
  • WpVote
    صوت 1,104
  • WpPart
    فصول 11
Jimin egy sikeres modell akinek új fotósra van szüksége, mert az előző szexuálisan zaklata. Jungkook egy frissen végzet fotós nagyon meg lepődik mikor Jimin öt választja. De el vállalja és így indul kis kalandjuk...
+6 أكثر
𝙰 𝙱𝙾𝚇𝙾𝙻𝚘́ ( 𝕁 𝕀 𝕂 𝕆 𝕆 𝕂 ) بقلم nam_min_kook_94_97
nam_min_kook_94_97
  • WpView
    مقروء 5,917
  • WpVote
    صوت 279
  • WpPart
    فصول 11
Jeon JeongGuk egy 24 éves híres boxoló aki titokban meleg. Erről csak legjobb barátja tud. Az egyik meccse után ahol nyert elment ünnepelni haverjával ahol segít egy középiskolás gyereknek, és itt kezzdődik minden. -BL - 16+, 18+ részek előfordulhatnak -trágár beszéd
Megvagy kiscicám  (JiKook ff. 18+)  بقلم itx_simba_
itx_simba_
  • WpView
    مقروء 91,938
  • WpVote
    صوت 4,037
  • WpPart
    فصول 26
- Innen nem szabadulsz kiscicám- suttogta rekettes hanggal a fülembe- hiába küzdesz ellenem akkor is az én tulajdonom vagy és velem fogsz maradni- mosolyodott el - Ha az eletembe is kerül akkor is kijutok innen- mondom lehajtott fejjel majd kirántom a kezemet a szorításából majd kikerülöm de megéreztem egy kezet a nyakamon - Figyeld meg hogy megtörlek, idő kérdése mikor de megfoglak- szoritotta a nyakamat. Egy halvány mosolyt villantott, homlokon puszilt és elengedte a nyakamat- csak figyeld meg- majd elment
+7 أكثر
Kettő egyért /Bts- Taehyung FF/ بقلم VictoriaStyles9707
VictoriaStyles9707
  • WpView
    مقروء 240,313
  • WpVote
    صوت 18,256
  • WpPart
    فصول 80
Yuri mindig segített a legjobb barátnőjének, nem volt ez másképp akkor sem, amikor egy pasit kellett becserkészni. Minden erejével azon volt, hogy Taehyung-ot a barátnője közelébe csalja és olyan helyzeteket teremtsen, ahol a két jómadár egymásra találhat. Az viszont nem szerepelt a tervei között, hogy a sok ravaszság közben eltöltött idő alatt ő is megkedveli a férfit. Titokban tartja az érzéseit, hogy ne bántsa meg a legjobb barátját, de ez nehéz és nem tudja, meddig bírja még.
+7 أكثر
Valamit érzek... (JIKOOK) بقلم ANITA895
ANITA895
  • WpView
    مقروء 45,063
  • WpVote
    صوت 3,711
  • WpPart
    فصول 20
Minden akkor kezdődött mikor kaptunk egy hónap szünetet mind a heten. És éppen ezért úgy döntöttünk elutazunk Hawaii-ra. Sosem volt számomra közömbös Jimin, de a nyaralás alatt valami megváltozott. Valamit érzek...