- Várj már, Liz! - Neked talán Elizabeth! - Beth...? - kérdeztem óvatosan, megnyerő mosollyal, de szigorú, már-már jeges tekintete ismét kizökkentett. - Mit akarsz? - kérdezte egy fáradt sóhajjal, mintha azt remélné, hogy így hamarabb szabadul tőlem. - Korrepetálj matekból! - vágtam ki hirtelen az egyetlen logikus ötletet, ami eszembe jutott. Szerencsére elég hihető magyarázatot leltem, ugyanis sosem értettem eléggé a bonyolultabb matematikai műveleteket, az én életem a sport körül forgott inkább. Liz viszont versenykategóriának számított a témában, szó szerint. Bár magánélete láthatóan egyáltalán nem volt, és csak néhány barátot mondhatott magáénak, nem egy díjat szerzett már a sulinak különböző matematikai vetélkedőkön. Igazából ez volt az egyetlen oka annak, hogy tudtuk a nevét, mondhatni, ő volt a negatív példa, a csaj, akivel szóba állni sem érdemes, mert amellett, hogy semmi extra nincs benne, még kommunikációra bírni sem könnyű. Nem tudom, meddig állt ott, némán, mérlegelve a lehetőségeit, én megszólalni sem mertem. - Mit kapnék érte? - kérdezte végül rezzenéstelen arccal. - Nos... mennyi az órabéred? - vettem elő a legmegnyerőbb mosolyomat, egy korrekt alkudozás reményében. Elvégre nem szeretném, ha bárki azt hinné, csak azért sikerült megdugnom, mert sokat fizettem neki érte. - Nincs az a pénz, amiért elvállalnám! - vágott vissza, s meg kellett jegyeznem, ez igen frappáns válasz volt.