bxttyx_
𝐌𝐞𝐳𝐞𝐢 𝐁𝐨𝐫𝐨́𝐤𝐚, 25 éves érett nő, akinek fogalma sincs hol a helye a nagyvilágban. Mindennapjait Budapesten, egy kis kávézóban tölti, halálra dolgozza magát, hogy megélhessen, és ki tudja fizetni a lakbért, mellette a nagymamáját ápolja, ami ugyan csak nem könnyíti meg a dolgát, de lelkesen, pozitívan áll a dolgok elé, még akkor is, ha épp minden a feje tetejére áll. Így hát, csak beletörődik sorsába, és hagyja magát sodorni az árral.
𝐒𝐜𝐡𝐰𝐚𝐫𝐳 𝐀́𝐝𝐚́𝐦, vagy művésznevén Beton.Hofi, magyar rapper, zeneszerző, akinek igencsak összejött az élet, amikor is 2021-ben berobbant a közéletbe, mindenki rácsodálkozott tehetségére. Nem kerüli el a politikai témákat, nyíltan és éles hangon szólal meg a magyar közéletről, melyet a dalszövegeibe foglal bele. De mint tudjuk, a hírességé válás, aprócska hiba folytán is keresztbe teheti az ember életét. Az újságirók, egyáltalán nem fogják vissza véleményüket a híres Beton.Hofiról, és szívesen kitalálnak ezt-azt, csak is azért, hogy meghátráltassák őt.
A két lélek, akkor találkozik össze, amikor Ádám meglát egy kitépett újságcikk oldalát egy kávézó ajtaján, melyen ő szerepel, egy kicsit sem szép fényben. Belép a kávézóba, hogy felmérje a helyzetet, és ekkor látja meg Borókát, aki láthatólag hulla fáradtan szolgálja ki a vendégeket, erőltetett mosollyal az arcán.
Vajon mi lesz a kéttőjük története? Egy megrendelt kávé után véget is ér vagy a sors úgy dönt, hogy ennél többet érdemelnek?
© 𝐌𝐈𝐍𝐃𝐄𝐍 𝐉𝐎𝐆 𝐅𝐄𝐍𝐍𝐓𝐀𝐑𝐓𝐕𝐀!