BNHA
14 stories
𝗦𝘇𝘂̈𝗿𝗸𝗲 𝘀𝘇𝗶𝘃𝗮́𝗿𝘃𝗮́𝗻𝘆 (Mha ff/OC+Bakugou) by -Quenoo-
-Quenoo-
  • WpView
    Reads 2,449
  • WpVote
    Votes 140
  • WpPart
    Parts 30
Egy olyan világban élünk, ahol egyesek szerint nem léteznek színek, egyesek szerint csak kivételesek láthatják, egyesek szerint pedig onnantól látod szinesen a világot miután megpillantottad a ,,nagy Ő-t". Viszont egyiknek sincs tényleges magyarázata, csak egy turományosan bizonyított betegség. Igazából a pupilla összehúzódásával megszűnik azoknam a sejteknek a termelése ami átengedi a színeket az agyba. Így az agyunk felfog ugyanúgy mindent, csak fekete fehérben. Ami egyedül normális működésre bírhatja a sejtek termelődését az ha a pulilla szinte teljesen kitágul hirtelen. Ezt kiválthatja az úgynevezett ,,szerelem első látásra" vagypedig felfoghatatlan félelem hirtelen, de így csak a szerelem maradt. Én nem vagyok e párti, eddig se volt túl fényes az életem, és nem hinném hogy ezen bármi változtathatna. A nevem Mizuko Ana, idén töltöm a 16-ot. Egyedül élek abból a pénzből amit anyám rámhagyott. A fél családom megöltem a képességemmel, és mondhatni antiszoc vagyok. Félévkor jelentkeztem a UA hősképzőbe, bár semmi kedvem a hősködéshez. Még régen aynám és a kisöcsém biztatott hogy legyek nagy hős, úgyhogy ebbe az irányba indultam el. -káromkodás/csúnya kifejezések -életuntság -🔞 néhol
Valódi mosoly (Boku No Hero Academia ff) by gaznii
gaznii
  • WpView
    Reads 3,151
  • WpVote
    Votes 214
  • WpPart
    Parts 20
Sakai Mao utálja a hősöket, mégis annak készül. Szándékában áll megmutatni, hogy úgy is lehet hős valaki, hogy tényleg akként viselkedik. Nem szereti a reflektorfényt, mert szerinte nem ez kellene a legfontosabb legyen, ennek ellenére mégis a UA-be jelentkezik. Ennek pedig annyi az oka, hogy tudja, ez a legjobb hősképző a környéken, és ő mindent meg akar tanulni, amit csak lehet. Mindezt a legjobb tanároktól, a legjobbak között. Mert úgy fejlődhet a legtöbbet, és minél jobb hős válik belőle iskolás évei végére, annál több embert tud megmenteni. Legjobb helyezések: #2 in mha (2021. március 11.) #1 in bnha (2021. június 18.)
BNHA - Eltűnt gyermek by Aka_Shirogami
Aka_Shirogami
  • WpView
    Reads 79,061
  • WpVote
    Votes 7,689
  • WpPart
    Parts 1
Mi történik, ha a gyermekkori osztálytársad, akit folyamatosan piszkáltál erősebb lesz nálad? Mi történik, ha az erő, amit kapott, az első számú hős ereje? És ha ezt te dühből elmondod a világnak? Mert csak emiatt lett jobb nálad? És utána az osztálytársadat elrabolják? Mert meg akarják szerezni ezt az erőt? És mindez miattad? És éjt nappallá téve kutatsz utána, hogy megmentsd? És egy évvel az eltűnése után rátalálsz? De mi történik, ha akit találtál már nem az, akit ismertél?
Az én hősöm |BNHA FF| by szaszuka
szaszuka
  • WpView
    Reads 5,338
  • WpVote
    Votes 480
  • WpPart
    Parts 6
Mindenki a hősöket ünnepli, a gonoszoktól már senki sem retteg mióta ezek a "jótevők" megjelentek a világon. A gyerekek mikor először előhívják a képességüket, különböző hősöket szeretnének utánozni. "Olyan leszek mint Endeavor" "Midnightra szeretnék hasonlítani" "Hős akarok lenni" "Mindenkit megmentek a világon" Ezek és még más rengeteg ezekhez hasonló mondat hagyja el a szájukat. Idegesítő és szánalmas. Ahányszor csak meglátok egy hőst, azt kívánom bárcsak ne léteznének. Egyikük sem kell a világnak.. De a legrosszabb az összes hős közül, All Might! Méghogy hős bálvány! Megmutatom én nekik...
• 𝙿𝚊́𝚗𝚒𝚔𝚋𝚊𝚗 𝚟𝚎𝚕𝚎𝚍 • (𝙱𝚊𝚔𝚞𝚐𝚘𝚞 × 𝚁𝚎𝚊𝚍𝚎𝚛) [BEFEJEZETT✔︎] by Bakugou_Katsuki2005
Bakugou_Katsuki2005
  • WpView
    Reads 15,438
  • WpVote
    Votes 1,085
  • WpPart
    Parts 21
[Teljes Név] egy átlagos 16 éves lány, de nem annyira átlagos, mint akinek mindenki hinné. A szülei meghaltak egy autóbalesetben, ezért a nagynénjéhez költözik egy Tokió közelében lévő faluba, majd onnan tovább vándorol a fővárosba, hogy hősnek tanuljon a UA-ben, ahogy a szüleinek megígérte. A nagynénje nem bánik vele kesztyűs kézzel, és még az is rátesz egy lapáttal, hogy pánikbetegséggel küszködik. És amikor találkozik a mogorva Bakugou Katsukival, aki látszólag utálja, akkor megtapasztal egy új érzést, amit még soha nem érzett. - "Fel kell állnod, ahhoz hogy tovább lépj." Ez a sztori főként azoknak szól, akik nem hisznek magukban vagy esetleg pánikbetegséggel küszködnek vagy bántalmazzák őket, és nincs segítségük. ༄ 18+ ༄ Bántalmazás ༄ Depresszió ༄ Káromkodás Az az én valós sztorim csak kicsit átírtam. Fogadjátok szeretettel! #1 in mha category: 2021. 10. 18. Kezdés: 2021.08.08 - 2021. 11. 02. ~ A könyv a saját ötletem, úgyhogy ne másoljátok kérlek engedély nélkül ~ ©Bakugou_Katsuki2005
Egy megtört lélek helyreállítása by Szofi_05
Szofi_05
  • WpView
    Reads 4,135
  • WpVote
    Votes 315
  • WpPart
    Parts 25
"Senki nem születik egyenlőnek" - ezt nem csak Izuku Mdoriya tapasztalta meg már gyerekként. Imagawa Yuriko egy kis Japán faluban lakik, ahol csak neki van képessége attól függetlenül, hogy szinte az egész világon elterjedtek a természetfeletti erővel született emberek. Az emberek elég régimódi gondolkodásúak ezena téren, így amikor a kislány abba a korba ér, a családja elküldi egy másik városba tanulni, ahol nem is sejti, hogy mennyi minden vár majd rá. A borítóért köszönet: @han-in-the-building 😘 Egy idő után megjelennek trágárabb kifejezések 2021.02.14: #1 in superpower #1 in myheroacademy #2 in nature #3 in shoto #3 in power #9 in hősakadémia 2021.03.15. (14-én nem tudtam megnézni): #3 in nature #6 in bakugou #7 in superpower #8 in myheroacademy #9 in hősakadémia #9 in shoto #9 in shouto (ennek is nagyon örülök 🥺) I luv y'all ❤️😘
Napjaim a Gonoszok Ligájánál by _Akira___
_Akira___
  • WpView
    Reads 9,955
  • WpVote
    Votes 986
  • WpPart
    Parts 30
Tömény hülyeség. Avagy az oc-m a Gonoszok Ligájában. Csak akkor olvasd el, ha maradandó agykárosodást akarsz szenvedni! Biztos vagy benne? Hát jó, én szóltam...
✔️A way to say goodbye. ✔️[Bakugo x Reader x Midoriya] ✔️(HUN)✔️Befejezett✔️ by Murasaki-Merry666
Murasaki-Merry666
  • WpView
    Reads 16,375
  • WpVote
    Votes 1,268
  • WpPart
    Parts 31
Véget ért az első év a UA- hősakadémián. Kezdődhet a következő második év. Az immáron 2-a osztályba egy külföldi cserediák érkezik. [Név] azért jött ide, hogy felfejlessze testét annyira, hogy kibírja saját képességeinek erejét. Rögtön a második napon megkedveli az egész osztály, hála nővérének, aki már 15 éves kora óta profi hero. [Név] utol szeretné érni testvérét és ezért mindent megtesz. De segítséget is kap. Az első év végére az osztály legjobbjai közé tartozó Bakugou Katsuki és Midoriya Izuku a szárnyaik alá veszik a lányt. [Név] mindkét fiút megkedveli, talán túlságosan is. Pedig tudja, hogy nem lehetnek együtt örökké. Hiszen [Név] csak egy évet lehet, a hősakadémián, utána vissza kell térnie a nővére által vezetett szervezethez, és profi hero-ként dolgoznia testvére mellett. Egy év vajon elég idő ahhoz, hogy elég erőssé váljon? S vajon el tudja e engedni őt új családja, ha majd letelik az idő? Káromkodás mert ez Bakugou :D Remélem tetszeni fog! [Utóirat: Ez a történet egy olyan második évről szól amely előtt nyáron NEM történtek meg azok az események amik a 3. évadban. Mivel a cselekményben szükséges hogy All Might még ne lepleződjön le és az is hogy a gyerekek még külön lakásban legyenek nem pedig kollégiumban.] 2020.03.22. - #1 in bokunoheroakademia
[𝑩𝒏𝒉𝒂 𝑿 𝑹𝒆𝒂𝒅𝒆𝒓] (Befejezett) by Just_Hoshi-
Just_Hoshi-
  • WpView
    Reads 113,332
  • WpVote
    Votes 5,202
  • WpPart
    Parts 92
A cím mindent elmond xD - Aki rá talál erre a könyvemre figyelmeztetem hogy 13 évesen írtam (majdnem 14) és nem nagyon volt tapasztalatom az írásban így nagyon sok hiba van benne, és nagyon cringe!! Xd