- Lennél szíves becsukni az ajtót? Bejön a huzat - pillantott hátra. Hirtelen meglepődtem, hiszen senkit sem ismertem, akit Huzatnak hívnak.. Aztán leesett. Vettem egy utolsó mély lélegzetet, beléptem és becsuktam az ajtót. - Mármint úgy értettem, kívülről csukd be. Áucs. Tehát tényleg nem loptam be magamat a szívébe. - Ne haragudj, amiért zavarlak. Az előbbiért szeretnék bocsánatot kérni. - Nem gond - tudta le ennyivel és figyelmét ismét a kezében lévő hangszernek szentelte. A szobára néma csend telepedett, a kevés zaj csupán a gitár hangolásából származott. Meg azért a lentről üvöltő zene is nyilván hallható volt, de az most nem számít. Hajrá Ana, egy ilyen kínos szituáció neked hazai pálya. Bátorságot merítve a fiú mellé sétáltam és próbáltam oldani a feszültséget. - Tudsz gitározni? - az őrangyalom most nyilván a fejét veri a falba, de esküszöm jobb nem jutott az eszembe. - Nem, ezzel a sajtot reszelem - válaszolta unottan.