M
42 stories
Szívtipró  by nappali
nappali
  • WpView
    Reads 39,358
  • WpVote
    Votes 1,733
  • WpPart
    Parts 15
Cserfes, komisz, ám végtelenül jó szívű. Quinn Rosewood éppen a kamasz és a fiatal felnőtté válás állapota között stagnál. Szíve szerint maradna mindig gyerek és tinédzser, akinek semmi gondja nincs az életben, csak a házi feladatok elkészítése, és a dolgozatokra való felkészülés. Miután végzett a gimnáziumban és elindult a nyár, Quinn-nek hamar rá kell döbbennie, hogy az egyetem már a nyakán, nyári munkát kell keresnie, és a gyermek éveknek vége. Rhys Beckett talán az a fajta srác külsőleg, akire mindig is vágytál, ám belsőleg inkább azonnal menekülnél tőle. Hideg, mint a jég, szarkasztikus és arrogáns. Ő maga a megtestesült szívtipró, és egy igazi fekete bárány. Gyűlöl mindent, ami boldog, romantikus vagy művészi. Ez pedig minden, ami Quinn Rosewood-ban megvan. A kölcsönös utálatuk pedig egyre és egyre jobban olaj lesz a tűzre, miután kiderül, hogy elég gyakran lesznek egymás légkörében. Ez a nyár egyikőjüknek sem olyan, mint amilyet elképzeltek, de talán pont ezért lesz izgalmas, csavaros, fordulatokkal teli, de legfőképpen: szenvedélyes. "- Csak ma estére felejtsd el, hogy utálsz." 2024, Nappali®️
Ha nincs ötleted by _dorus_
_dorus_
  • WpView
    Reads 135,703
  • WpVote
    Votes 1,363
  • WpPart
    Parts 42
Ezt a "könyvet" azért hoztam létre, hogyha nincs ötleted itt nyugodtan keresgélhetsz Amivel találkozni fogsz: - angol/magyar lány és fiú nevek karaktereknek - angol/magyar vezetéknevek - városok (országok szerint) - és ha megszáll az ihlet, akkor könyvcímek (ha valamelyik megtetszik írd oda, hogy használni szeretnéd!) Remélem hasznodra lesz ez a könyv, jó keresgélést!
A suli menője /✓ by Wiailla
Wiailla
  • WpView
    Reads 1,029,376
  • WpVote
    Votes 42,344
  • WpPart
    Parts 31
Alexander Jack Holder tervéhez csak egy lány kell, aki nem habarodik bele az első percben. És erre a makacs és iskolaelső Tori Ecery tökéletesnek bizonyosul, hisz a lány nyilvánosan is kijelenti, hogy nem rajong a beképzelt fiúért. Ám egy kis zsarolással még őt is rá lehet venni egy kamu kapcsolatra. Hazugságok, vonzalom, szerelem, csalódás és egy hatalmas titok.
Egy szót se róla by laraburnsauthor
laraburnsauthor
  • WpView
    Reads 6,298
  • WpVote
    Votes 479
  • WpPart
    Parts 4
Három különböző pletyka indult útjára, de vajon melyiknek volt alapja? Ki ölte meg Zara Wilsont? Egy nyugalmas kisváros, ahol soha nem történik semmi... Vagyis nem történt, amíg Zara Wilsont holtan nem találták a suli tornatermében.
A legédesebb felejtés by BotosjessicA
BotosjessicA
  • WpView
    Reads 137,125
  • WpVote
    Votes 5,718
  • WpPart
    Parts 26
A❦ Nem tudom mit tegyek, vagy hová menjek. Beférkőzött az agyamba, fel forgatta az érzéseimet, és mindezt szándékosan. Nem tudom, mit érezzek, vagy gondoljak, utálom azt az érzést amit kelt bennem. Teljesen kifacsart önmagamból, más embert csinált belőlem. Megalázott, kihasznált, becsapott, és bántott. Leperegnek róla a szavaim, mikor könyörgöm, hogy engedjen el. Nem ereszt. És én nem tudom levenni róla a tekintetem, főleg akkor nem, amikor a teste az enyémhez simul. Azt kérem tőle, hogy maradjon távol tőlem, de nem tudok hazudni neki, és magamnak sem. Azt akarom, hogy jöjjön közelebb, faljon fel, és soha ne eresszen. Ezért gyűlölöm. N♤ Gyűlölöm őt, azt akarom, hogy szenvedjen. Hogy érezze azt a fájdalmat, amit én. Ezt akarom. Akarni akarom. De a szavaim össze ütköznek a tetteimmel. Fájdalmat akarok okozni neki, de nem megy. A szemei, az ajkai, az illata, a mozdulatai, a teste, teljesen elveszi a józan eszemet. Elbűvöl a mosolya. Kifordít önmagamból. Felemészt az érzés, amit kelt bennem. Hallgatok, és várok. Gyűlölnöm kellene, de nem tudom. Ahogy rám néz, a vággyal és haraggal kevert vegyes tekintetével, elfeledteti velem mindazt, amiért magamnál tartom. Fel akarom falni, azt akarom hogy az enyém legyen. Helyre akarom hozni a törött szárnyait, meg akarom gyógyítani a sebzett lelkét, úgy ahogy ő gyógyítja meg az enyém, pedig nem is tudja...
Gyűlölve szeretlek by laszlolauraa
laszlolauraa
  • WpView
    Reads 21,452
  • WpVote
    Votes 1,597
  • WpPart
    Parts 17
Forró, szeszélyes, meglepetésekkel teli spanyol szerelem a javából.| Carlos Sainz "𝘎𝘺𝘶̋𝘭𝘰̈𝘭𝘰̈𝘬 𝘦́𝘴 𝘴𝘻𝘦𝘳𝘦𝘵𝘦𝘬. 𝘔𝘪𝘦́𝘳𝘵? 𝘕𝘦𝘮 𝘵𝘶𝘥𝘰𝘮 𝘦́𝘯 𝘴𝘦, 𝘥𝘦 𝘦́𝘳𝘻𝘦𝘮: 𝘪́𝘨𝘺 𝘷𝘢𝘯 𝘦𝘻, 𝘦́𝘴 𝘢 𝘴𝘻𝘪́𝘷𝘦𝘮 𝘦́𝘭𝘷𝘦
ᴄʀᴏꜱꜱꜰɪʀᴇ |18+ ✔️ by pphoeniix_writer
pphoeniix_writer
  • WpView
    Reads 117,627
  • WpVote
    Votes 3,565
  • WpPart
    Parts 45
♠️ 𝙼𝚊𝚏𝚒𝚊 𝚛𝚘𝚖𝚊𝚗𝚌𝚎 ♠️ "Ha a szerelem láng, szívesen égnék érte".. ∼ Dimitri "Ő lett a drogom, én pedig túladagolásra vágytam".. ∼ Elena A történet 18+ 1. kötet. Tudom, nem tökéletes a történet, tele vannak/lehetnek hibákkal, de azért remélem elnyeri majd a tetszésedet, és nem okoznak majd nagy gondot olvasás közben. Próbálok fejlődni ezért kérlek ha építő kritikát/tanácsot szeretnél adni, ( azt megfogadom és odafigyelek rá, ezáltal próbálva én is tanulni, hogy még jobb legyek) azt kérlek tényleg építő kritikaként tudasd velem, ( NE "anyázással" "hát hogy van már ez megírva" "egy kalap szar az egész" és társaival.) Nagyon sok ilyen emberbe botltottam már wattpad-en, és ezt nem csak arra értem, hogy esetleg az én történetemhez írtak volna ilyet. Ha ezt nem emberséges módon közlöd velem, hanem a legalpáribb módon, akkor ezt kérlek tartsd meg magadnak, az ilyen negatív emberek véleményére egyáltalán nem vagyok kíváncsi, de viszont ahogyan már említettem pár sorral fentebb, ha normálisan ( és nem bántóan van megfogalmazva a kritika ) azt szívesen meghallgatom. :) Köszönöm, hogy végigolvastad a kis monológomat. Ui: Kellemes olvasást kívánok a történetemhez. :)
Lehetetlen Döntés by laszlolauraa
laszlolauraa
  • WpView
    Reads 25,170
  • WpVote
    Votes 1,322
  • WpPart
    Parts 21
SZÜNETEL Te mit tennél, ha az exed, aki iránt még mindig érzel, és az új barátod, akibe kezdesz bele szeretni egymás ellenségei lennének? Az exed egy maffia főnök, és az ő elkapásán múlik az új pasid karrierje. Segítenél a rendőr pasidnak? Vagy megmentenéd a volt barátod?
Tiltott Gyümölcs by laszlolauraa
laszlolauraa
  • WpView
    Reads 136,504
  • WpVote
    Votes 5,151
  • WpPart
    Parts 31
Charles és Devina találkozása a pilóta barátnőjének köszönhető. Viszont senki sem sejtette, hogy megismerkedésük így fog alakulni... ‼️Szombatonként jön rész.‼️ "ᴀ ᴛɪʟᴛᴏᴛᴛ ɢʏᴜ̈ᴍᴏ̈ʟᴄs ᴍɪɴᴅɪɢ ᴇ́ᴅᴇsᴇʙʙ, ᴀ ɴᴏ̋ᴋɴᴇᴋ ᴇ́s ᴀ ғᴇ́ʀғɪᴀᴋɴᴀᴋ ᴇɢʏᴀʀᴀ́ɴᴛ ᴀᴢ ᴋᴇʟʟ, ᴀᴍɪ ᴇʟᴇ́ʀʜᴇᴛᴇᴛʟᴇɴ, ᴀᴍɪᴛ ɴᴇᴍ ᴋᴀᴘʜᴀᴛɴᴀᴋ ᴍᴇɢ, ᴀᴍɪᴇ́ʀᴛ ᴋᴜ̈ᴢᴅᴇɴɪ ᴋᴇʟʟ. ᴀᴋᴋᴏʀ ɪs, ʜᴀ ᴀᴢ, ᴀᴍɪ ᴍᴀ́ʀ ᴀ ʙɪʀᴛᴏᴋᴜᴋʙᴀɴ ᴠᴀɴ, sᴏᴋᴋᴀʟ ᴇ́ʀᴛᴇ́ᴋᴇsᴇʙʙ ᴠᴀ́ɢʏᴜᴋ ᴛɪᴛᴋᴏs ᴛᴀ́ʀɢʏᴀ́ɴᴀ́ʟ."
Dance, Football and Other Loves (magyar) by JulieEagles
JulieEagles
  • WpView
    Reads 481,270
  • WpVote
    Votes 19,754
  • WpPart
    Parts 59
Macy Harrington a szülei halála után, azt hitte kicsúszik a talaj a lába alól. A nagymamája segítségével sikerült túlélnie a nehéz időszakot és újra talpra állnia. Viszont tudta, hogy sosem lesz már a régi. Abbahagyta a táncot és új hobbikkal próbálta elterelni a gondolatait. Két év magántanulás után viszont újra visszatér az otthonába és a régi iskolájába, megpróbálja normális diákként végig járni a végzős évet. De, amire nem számított, hogyha visszatér a régi életéhez az előhozza nemcsak a boldog, hanem az olykor szörnyű múlt emlékeit is. Legjobb helyezés: #10 in Football 2018.07.19. #8 in Ifjúsági irodalom 2018. 05. 23. #5 in Ifjúsági irodalom 2016. 11. 17.