Kedvencek ❤️
10 stories
Szívtipró  by nappali
nappali
  • WpView
    Reads 38,834
  • WpVote
    Votes 1,713
  • WpPart
    Parts 15
Cserfes, komisz, ám végtelenül jó szívű. Quinn Rosewood éppen a kamasz és a fiatal felnőtté válás állapota között stagnál. Szíve szerint maradna mindig gyerek és tinédzser, akinek semmi gondja nincs az életben, csak a házi feladatok elkészítése, és a dolgozatokra való felkészülés. Miután végzett a gimnáziumban és elindult a nyár, Quinn-nek hamar rá kell döbbennie, hogy az egyetem már a nyakán, nyári munkát kell keresnie, és a gyermek éveknek vége. Rhys Beckett talán az a fajta srác külsőleg, akire mindig is vágytál, ám belsőleg inkább azonnal menekülnél tőle. Hideg, mint a jég, szarkasztikus és arrogáns. Ő maga a megtestesült szívtipró, és egy igazi fekete bárány. Gyűlöl mindent, ami boldog, romantikus vagy művészi. Ez pedig minden, ami Quinn Rosewood-ban megvan. A kölcsönös utálatuk pedig egyre és egyre jobban olaj lesz a tűzre, miután kiderül, hogy elég gyakran lesznek egymás légkörében. Ez a nyár egyikőjüknek sem olyan, mint amilyet elképzeltek, de talán pont ezért lesz izgalmas, csavaros, fordulatokkal teli, de legfőképpen: szenvedélyes. "- Csak ma estére felejtsd el, hogy utálsz." 2024, Nappali®️
Álmok fogságában | mia cara II. by ddorcii
ddorcii
  • WpView
    Reads 93,511
  • WpVote
    Votes 3,845
  • WpPart
    Parts 42
.· 𝙞'𝙫𝙚 𝙜𝙤𝙩 𝙢𝙮 𝙢𝙞𝙣𝙙 𝙤𝙣 𝙮𝙤𝙪 ·. Diana Armani élete a tökéletesség határát súrolja, a lánynak mindene megvan, amire csak vágyhat: szerető család, támogató barátok, kitűnő tanulmányi eredmények és a nagy Ő. Diana azonban egy ideje úgy érzi, a megszokott kényelem és tökéletesség felbomlott, és az életében szereplő emberek igazi arcát nem is ismeri. A meglévő káoszt azonban tetőzi még valami, ami mély nyomot hagy a lány tudatalattijában, és amit egyszerűen képtelen kitörölni onnan, az álom újra és újra visszatér. Diana harcol az érzéssel, amit a különös vízió vált ki belőle, ám amikor az elveszett remény Ethan Walker személyében csillan fel újból, megadja magát. Az események sodrásába kerülve pedig félő, hogy összeroppan az elvárások alatt. ❝ - Biztos vagyok benne, hogy kitérő lenne a számodra. És amúgy is megszoktam már, hogy sétálok. - Ne kéresd magad, angyalka - nyúl felém, és mielőtt még reagálni tudnék az érintésére vagy arra, ahogyan szólított, megfogja a kezemet, és beültet az autóba. ❞ 𝗺𝗶𝗮 𝗰𝗮𝗿𝗮 𝗜𝗜. © ddorcii / 2025
Bíborvörös Gyűlölet (Szünetel) by Lizawriter3
Lizawriter3
  • WpView
    Reads 62,846
  • WpVote
    Votes 1,919
  • WpPart
    Parts 34
Az ellenségek meddig maradnak azok? És ez a határ mikor mosódik össze a mindent elsöprő szerelem fogalmával? Natalie Fowler és Zaiden Valdez. Azt gondolják szöges ellentétek de valójában több a közös bennük mint gondolnák. A történetük elején muszáj ráébredniük mivel ugyan azt a munkahelyet kapják. A kölcsönös utálatuk és a folyamatos kommunikáció halkan alakít ki egy enemies to lovers történetet. Mégis ők ezt hangosan élik meg. Az élet újra és újra egymás mellé sodorja őket így a menekülés vesztett opció...bár lehet már nem is akarnak menekülni? Ha kedvellek is akkor se vallom be elven alapozva kerülgetik egymást egészen addig amíg az a halvány ellenállás elmosódik teljesen. Az első könyvem olvashatjátok! Gondoltam kicsit megújítom a két legfontosabb főszereplőm történetét és továbbra is érkezem új részekkel! Ha új olvasó vagy akkor innen is köszönöm hogy adsz egy esélyt,ha pedig visszatérő vagy akkor köszönöm hogy itt vagy!💋❤️ Jó olvasást drágáim!🫶🏻
Szitterkedj by lilko_writer
lilko_writer
  • WpView
    Reads 157,343
  • WpVote
    Votes 5,573
  • WpPart
    Parts 22
Luna Brooke nyári munkát keres, hogy egy kis pénzhez juthasson, amiből majd az egyetemet szeretné kifizetni, bár addig még van bőven ideje, Luna előre tervező típus. Napokon belül meg is találta a számára megfelelő állást, ami nem más, mint bébiszitterkedés. Luna imádja a gyerekeket, szóval ez pont kapóra jött neki. Csodás nyár elébe nézhet, mellesleg valami olyat csinálhat amit szeret is, és ha ez nem lenne elég, még fizetnek is neki érte. Egy pár nap múlva kezdhetett is, a szülők minden fontos dolgot elmondtak Lunának, a lányukat pedig - Aurorát - tisztességesen bemutatták. Tündéri kislány, akárcsak egy meséből szabadult hercegnő. Igen, majdnem mindent elmondtak. Kivéve, hogy van egy fiuk is. Luna élete a feje tetejére áll, miután megismeri a srácot, - ráadásul volt barátja is megjelenik - aki folyamatosan csak idegesíti, egoista is, emellett pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy érdekli a lány.
Fejedelem /SZÜNETEL/ by jankaatics
jankaatics
  • WpView
    Reads 99,626
  • WpVote
    Votes 3,778
  • WpPart
    Parts 28
Damien Drago-Bucchia: Rejtélyes figura. A külsőleg szinte tökéletes férfi olyan titkok hatalmában van amit nem mindenki bír épp ésszel felfogni. Éppen ezért a bizalmasai száma jóval a minimum alatt van. Csak nagyon kevesen tudják ki is ő valójában. Lora Fell: Egy munka miatt kell Keizer-be költöznie azonban hamar rá kell jönnie, hogy jóval több dologban lesz része mint egy sima állás. A ház urának sok rejtegeni valója van amit Lora próbál tiszteletben tartani, azonban egyre több furcsaság üti fel a fejét a Drago-Bucchia birtokon.
Bébiszitter egy húszévesnek [regény] by linda_hart
linda_hart
  • WpView
    Reads 9,951
  • WpVote
    Votes 285
  • WpPart
    Parts 37
A tizennyolc éves, meglehetősen introvertált Jenny Cooper számára a nyár maga a megtestesült unalom. Aztán egy nap minden a feje tetejére áll. Új család költözik a szomszéd házba, Adamsék, akik kihasználják Jenny tapasztalatait a bébiszitterkedés terén, ugyanis a szülőknek a munkájuk miatt pár napra el kell utazniuk, és nem merik Maryt, a nyolcéves lányukat Chrisre, a húszéves, borzasztóan felelőtlen fiukra hagyni. Ahogy telnek a napok, Jenny egyre jobban belehabarodik a jó kiállású, rámenős szőke fiúba, és bár mindenféle abszurd helyzeteket kell átélnie, hamarosan világossá válik előtte, hogy a srác is táplál némi gyengéd érzelmeket iránta. Ám ez a gyorsan jött, felhőtlen boldogság nem tarthat sokáig, úgy tűnik, a szerencse csillaga most nem nekik kedvez. Rövidesen egy kontinensnyi szárazföld fogja elválasztani őket, és Jennynek rá kell döbbennie, hogy bizony nem a távkapcsolat az egyetlen nehézség, amivel az új közösségében szembe kell néznie. Vajon meg tud birkózni ezekkel az akadályokkal, és közben megtartani azt, aki számára a legdrágább? #2 youngadult (2024.09.) A borítóképhez felhasznált fénykép nem az én tulajdonom.
A Kalózkirály fogságában - Hullámok hátán 1. (Befejezett) by Szyszyyy
Szyszyyy
  • WpView
    Reads 161,130
  • WpVote
    Votes 11,196
  • WpPart
    Parts 18
Cordelia d'Aumale a tökéletes hajadon. A családtagjai Nagy-Britannia leggazdagabb és legbefolyásosabb emberei közé tartoznak. Cordelia-t kis kora óta arra nevelték, hogy ne hozzon szégyen a d'Aumale névre. A lány tökéletesen tud zongorázni, énekelni, hímezni, társalogni, a hírneve pedig kifogástalan. Épp ahogy egy fiatal Lady-től azt elvárják. Mindezek mellett még csodálatos külsőt is örökölt. Így hát nem csoda, hogy nap, mint nap házassági ajánlatokkal ostromolják. Az apja végül egy hercegnek ígéri a kezét, aki Amerikában él. Cordelia kénytelen hajóra szállni, hogy találkozhasson újdonsült vőlegényével. Ám a hajót megtámadják és a lány a hírhedt kalóz fogságába kerül, akit csak KalózKirályként emlegetnek. A lányt megbotránkoztatja a férfi primitív, úriemberhez nem méltó viselkedése és csupán azért fohászkodik, hogy végre véget érjenek szenvedései... Ám a KalózKirály kék szemei és buja szavai csábítóbbak, mint azt elsőre gondolta volna... És a tökéletes hölgy álarca kezd lehullani. * Történetünk a 19. század közepén játszódik. * Figyelmeztetés: A történet erotikus jeleneteket is tartalmazhat!!! 2017.szeptember.
|Tulajdonom Vagy| by kek_gyemant
kek_gyemant
  • WpView
    Reads 272,307
  • WpVote
    Votes 15,924
  • WpPart
    Parts 76
" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel." Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve annyira híres. Dubaj tett azzá, ami a jelenben vagyok, és ezt a hatalmat senki nem veheti el tőlem. Egyszer mégis az életemre törtek; volt egy gyönyörű nő, aki elvett belőlem egy darabot; a büszkeségemet. Fegyelmezetlen, vad és tüzes volt. Akkor még nem tudta, hogy ki vagyok. Megsebzett, a nevemet pedig a földbe tiporta. Évekkel később felkerestem, hogy visszavegyem, amit elvett tőlem. Az első pillantás mindent elárult, fordult a kocka. Oly hosszú idő után az első szavaim aláírták a végső rendeletét, hiszen ezeket a szavakat szántam neki; "Mindennap amikor tükörbe pillantok, eszembe jut az este, amikor a földbe tiportál. Emlékszel az arcomon található hegre? Mert azért jöttem, hogy a magam módján mindent visszavegyek." Nem illet személyiségemhez és nevemhez a bosszú, főleg nem ha egy nő ellen kell cselekednem. Ő aznap este a véremet vette, örök pecsétet hagyott az arcomon, melyet mindennap látok. A legkevesebb az, hogy visszaveszem azt, amit aznap este ő a földbe tiport. És itt vette kezdetét a bosszúm, mely időről- időre óriási fordulatot vett. Írta: kek_gyemant A könyvet másolni tilos!
Maffia-trilógia I. Körközéppont ✔ by EquestrianHeart444
EquestrianHeart444
  • WpView
    Reads 320,318
  • WpVote
    Votes 9,003
  • WpPart
    Parts 50
Sosem sejtettem volna, hogy pont velem történnek meg, ezek a szörnyűségek. Főleg, hogy ezek után valahogy újra és újra magához vonz ez az alvilág. Egy nyugodt életet szerettem volna. Na ez minden csak nem nyugodt. 16 éves kortól ajánlott! Minden jog fenntartva! !Figyelmeztetés!: !Stockholm-szindróma! !Vér! 2020. dec. 24-2021. márc. 29
Szerelmem a király by ReginaSzab6
ReginaSzab6
  • WpView
    Reads 32,100
  • WpVote
    Votes 1,307
  • WpPart
    Parts 95
A fiatal és jóképű Andrew herceg apja halála után megörökli a trónt, és a reményvesztett férfi egy egész ország uralkodója lesz. De élete nem csak a politikáról és a hadjáratokról szól, hanem a nőkről is. Felesége nem marad örökké a kedvence, ugyanis feltűnik a palotában egy lány, aki leveszi a királyt a lábáról és megmutatja neki milyen is az igaz szerelem. ❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ ❃ུ۪ ❀ུ۪❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ ❃ུ۪ ❀ུ۪❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ Egy romantikus, kalandos, humoros és néha egy kicsit erotikus történet, egy kitalált világ régi korában. Olvass bele, ha érdekel! ❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ ❃ུ۪ ❀ུ۪❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ ❃ུ۪ ❀ུ۪❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ Kezdés ideje: 2021. November 7. ❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ ❃ུ۪ ❀ུ۪❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ ❃ུ۪ ❀ུ۪❃ུ۪ ❀ུ۪ ❁ུ۪ 𝚉𝚎𝚗é𝚔, 𝚊𝚖𝚎𝚕𝚢𝚎𝚔 𝚒𝚑𝚕𝚎𝚝𝚎𝚝 𝚊𝚍𝚝𝚊𝚔: 𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼.𖤣𖥧𖡼 Patrik Watson - Je te laisserai des mots Rachel Chinouriri - So my darling Magnificent Century Kosem - Anastasia Song Sufjan Stevens - Mystery Of Love Sia - I forgive you