x reader || Sandy-chan dating kalandjai
10 stories
Csak Te [Oikawa Tooru × Reader] by Kaarma_224
Kaarma_224
  • WpView
    Reads 28,952
  • WpVote
    Votes 2,711
  • WpPart
    Parts 24
Ha az ember olyasvalakibe szeret bele aki még tudomást sem vesz róla az a világ egyik legrosszabb érzése. [Teljes Név] sem volt másképp. Ő is, mint az iskola összes többi lánya, szerelmes volt Oikawa Tooru-ba. Azonban a fiú az az ember volt aki talán még soha sem szentelt nagyobb figyelmet a lánynak. Még úgy sem, hogy egy osztályba jártak. Egyik nap azonban [Név] a fiú röplabda csapat edzőjének visz el egy papírt, amit alá kell írnia. Ez volt az első olyan alkalom, hogy beszélt a mogyoró barna hajú fiúval. Ezek után pedig valahogy rajta ragadt a gyerekes személyiségű srác, és a legjobb barátja is, Iwaizumi Hajime. Innentől vette kezdetét a két fiatal közötti kibontakozó érzelmek tengere és a rengeteg csalódás és férre értés. Az egoista Oikawával rendesen meggyűlik a baja szegény lánynak és nem egyszer érzi úgy, hogy teljesen lehetetlen az amit próbál elérni. Eközben nem is sejti, hogy a másik fél számára a sok sok lány nem jelent semmit, mert őt csak és kizárólag egyetlen egy személy érdekli. "- Miért érdekel téged ennyire, hogy miért sírok? - megbántott. Nem is értem mit hittem. Olyan soha nem lesz, hogy ő és én. Ezt azonban még mindig képtelen vagyok elfogadni. - Egy csomó másik lány is sír! Miért ... - kezdtem el már kiabálni a fiúval, de ő félbe szakított. - Engem nem érdekel másik lány! Csak Te! [...]" › Minden csak egy kis papírral kezdődött, azután pedig már nem volt más... Csak Te. • Káromkodás • Perverz jelenetek/cselekedetek || Helyesírási hibák előfordulhatnak!!! ||
Valóság | Kageyama × Reader | by miakry_trio
miakry_trio
  • WpView
    Reads 6,103
  • WpVote
    Votes 422
  • WpPart
    Parts 5
"Csak azért, mert valami felfoghatatlannak tűnik, nem jelenti azt, hogy nem lehet igaz." |Trágár szavak| |Sírásveszély| |Depresszió| Kageyama x Reader Kezdés: 2020. 03. 03.
Második esésre szerelem - Miya Osamu x Reader [oneshot] by Taroshi-chan
Taroshi-chan
  • WpView
    Reads 127
  • WpVote
    Votes 16
  • WpPart
    Parts 1
Bármennyire klisés, van akinek beválik az, amiről csak álmodni szoktak. Már, ha nem is szándékosan, de hasznos lehet egy cseppnyi ügyetlenség. Drága readerünk visszaemlékszik középiskolás éveinek csúcspontjára. Amikor beleszeretett abba a srácba, akiről nem is gondolta volna, hogy valaha egyeltalán szóba is áll. ~ Remelem tetszeni fog! Hirtelen belémcsapott a villám, hogy ez kell, és képtelen voltam nem leírni. Publikálva: 2022.04.04.
Játék [Kozume Kenma × Reader] by Kaarma_224
Kaarma_224
  • WpView
    Reads 62,378
  • WpVote
    Votes 5,519
  • WpPart
    Parts 35
Nem könnyű az ember élete, ha Kuroo Tetsurou húga ként tengeti a mindennapjait. Ezt pedig [Név] is megtapasztalta már az évek során. Mindenki ismeri aki a bátyját is, ez pedig néha már eléggé zavaró tud számára lenni. Hiszen még csak első éves a Nekomában és máris úgy ismeri mindenki mintha már 10 éve oda járna. A másik bökkenője a dolognak az, hogy valószínű a kakas fejű macska nem örülne annak, ha a lány elmondaná neki azt, hogy ő bizony szerelmes a legjobb barátjába. Aki nem más mint a gamer Kenma. Valójában a lány sem tudja pontosan, hogy mit is lát egy olyan srácban aki teljesen érdektelen a legtöbb dolog iránt. Valami mégis megfogta benne. Lehet egy bizonyos régi emlék. Viszont annak a dolognak egy másik véglete is van, ugyanis nem csak [Név] emlékszik annak a bizonyos délutannak minden percére, hanem Kenma is. "Amikor megláttam a fiút azonnal elő jött a dúrcás énem és ezt a tudtára is adtam. - Nem érdekel mit szeretnél! Nem vagyok olyan mint a hülye vidójátékaid amit elő veszel akkor ha szükséged van rájuk. Döntsd el végre azt, hogy mint akarsz, mert nem vagyok a játékszered! [...] - Nem akarok veled játszani... Csak... - kezdett bele a mondatába, a végét azonban már olyan halkan mondta, hogy nem értettem." Kozume Kenma × Reader » "Örülnék ha figyelnél rám!" ⚠️ Lehetnek benne perverzebb jelenetek ⚠️ Esetleg káromkodás || Helyesírási hibák előfordulhatnak!!! ||
Hoshiumi x Reader by ZorkaZmb
ZorkaZmb
  • WpView
    Reads 22
  • WpVote
    Votes 0
  • WpPart
    Parts 1
Y/n just got her period and has horrible cramps, so Hoshiumi decided to cheer her up a little bit (nothing smutty). If you find any grammar mistakes, feel free to correct me in the comments!
Rainy day [ Dazai x reader] BEFEJEZETT by SakuraOsamu24
SakuraOsamu24
  • WpView
    Reads 14,727
  • WpVote
    Votes 1,028
  • WpPart
    Parts 23
Egy valaki akit valaha ismertem és szerettem. Egy valaki aki nagy változást hozott az életembe. És teljesen átformált. Azon a napon tettem egy ígéretet. Egy ígéret azon a bizonyos esős napon. A történet bizonyos részei nagyban eltérnek az animétől és annak cselekvésétől. A szereplőknek itt nincsen képességük!
Gyerekkori jegyesek Atsumu x reader (Haikyuu ff) by fffbetty
fffbetty
  • WpView
    Reads 18,053
  • WpVote
    Votes 1,772
  • WpPart
    Parts 30
" - Hogy szeretlek. Hogy mennyire hiányzol, a röplabdáról való áradozásaim. Hogy mennyire örülnék ha hazajönnél. Ilyesmik. - mosolygott rám, én meg teljesen lesokkolva néztem rá. - Mivan? - nyögtem ki döbbenten. Meglepettségemet kihasználva lehajolt hozzám, majd mikor az arcaink egy szintbe kerültek, a szemeimbe nézett, és megcsókolt."
Hᴀɪᴋʏᴜᴜ!! Bᴏʏғʀɪᴇɴᴅ Sᴄᴇɴᴀʀɪᴏs [HUN] [Kᴇ́ʀᴇ́sᴇᴋ ᴢᴀ́ʀᴠᴀ] by EmiChan2
EmiChan2
  • WpView
    Reads 200,365
  • WpVote
    Votes 9,391
  • WpPart
    Parts 85
Hᴀɪᴋʏᴜᴜ ғɪᴜ́ᴋ, ᴋᴜ̈ʟᴏ̈ɴʙᴏ̈ᴢő ʜᴇʟʏᴢᴇᴛᴇᴋʙᴇɴ ᴀ ʙᴀʀᴀ́ᴛᴏᴅᴋᴇ́ɴᴛ, ɪʟᴇᴛᴠᴇ x ʀᴇᴀᴅᴇʀᴇᴋ~
A magas megmentő! [Tsukishima x reader] by AmiraStrk
AmiraStrk
  • WpView
    Reads 443
  • WpVote
    Votes 28
  • WpPart
    Parts 5
A bevezetőbem benne lesz minden lényeges dolog!
Nagy Ő? [Oikawa x reader] [✔] by cup-of-rei
cup-of-rei
  • WpView
    Reads 17,017
  • WpVote
    Votes 1,391
  • WpPart
    Parts 7
A nagy Ő. Aki a tökéletes szőke hajával, kék szemével és villanó mosolyával elfog jönni érted. Fehér lovon jön, hogy elvigyen a kastélyába. És boldogan éltek, amíg meg nem haltok. *** A másodéves (Név)-chan, miután elment a férfi menedzser, átveszi a röpi klub feladatait. Közben találkozol VELE. Mogyoró barna hajával, barna szemeivel, nőcsábász mosollyal. Nincs jogsia, ugyan is minden idejét a röpinek szenteli. És nagyon úgy tűnik inkább más lánynak csapja a szelet... Kezdés: 2018.09.28. Befejezés: 2019.03.29. [BEFEJEZETT KÖNYV.]