Egy fiatal lány, kinek élete cseppet sem mindennapi, találkozik egy gyilkossal. Érzelmek kavalkádja lepi el mindkét fél életét, de végül ki győz? Egy lány, ki csak boldog szeretne lenni, vagy egy hidegvérű gyilkos? Ki lesz az első áldozat? ~ 2017.8.10. - 2018.9.2. ~ ❤Első helyezés rejtély/thriller kategóriában: 2018.2.14 ❤ Többszörös első helyezett ❤

Újabb évaddal bővül a Bolondánia sztori. Egy évvel ezelőtt, ha valaki azt mondja nekem, hogy kijön a harmadik évad is, nem hittem volna neki. Viszont 2018-ben sem hittem volna neki, mikor megalakult a mi kis baráti társaságunk. Már több, mint három éve írom a Bolondánia történeteket - természetesen kizárólag a baráti társaságomnak - és még mindig nagyon szeretem ezeket a karaktereket. Nagyon a szívemhez nőttek ezek a karakterek, mindegyiket ugyanúgy imádom. Remélem az idősebb énem sem hagyja abba a könyv írását, és egyszer a felnőtt énem - át is írva remélhetőleg - kiadja néhány könyvben, majd eljuttatja azokhoz, akik ezeket a karaktereket képviselik és inspirálták.

Fogadjátok szeretettel az első saját történet sorozatom. Ha netán teszik akkor megköszönöm ha szavazol is rá! Jöhetnek a vélemények, megjegyzések Jó borzongást

Sose menj be az elhagyatott házakba! ~ Minden legendának van igazság alapja... ~ Vár a végzeted! Köszönöm a borítót: @Artemisgirl26

"Ahogy sétáltam a konyha felé, több fotográfiát is láttam a falon és más egyéb helyeken kitéve. Némelyiken felismertem Stolzot, de a legtöbb képen egy fiatal nő volt látható, többnyire pucéran vagy nagyon kevés ruhában, és az egész teste tele volt tetoválva. Mint hamarosan kiderült, ez a nő Coco volt. Miközben az undorommal küszködve igyekeztem úgy segíteni, hogy mennél jobban feltartsam, eldicsekedett vele, hogy valahol külföldön, talán Malajziában kurválkodott annakidején, a tetoválásait is ott csinálták, és irtó büszke volt a múltjára. Bár engem a legkevésbé sem érdekelt, hogyan kell a férfiakat ágyba csábítani, és miként kell a faszt helyesen megfogni, hagytam neki, hadd karatyoljon, legalább nyúlik az idő, Raymund addig is nyugodtan kutakodhat odabent. - Mennyi idős vagy, csillagom? [...] - Hamarosan tizenöt - feleltem. - Tizenötévesen én mán kétéve dógoztam. Imádtak a férfiak, és én is imádtam őket; tudtam, mi köll nekik. Ej, de a szépséget mán lerágta rullam az idő, de én mondom neked, hogy még ma is úgy lecumiznám Henri urat, hogy ódát írna Cocóhoz! Ha van egy kis időtök, akár még ingyér is... - Biztos vagyok benne, Coco, hogy a bátyám mindennél jobban szeretné ezt, de sajnos most nem maradhatunk ilyen sokáig. De feltétlenül megemlítem neki az ajánlatodat, és fel fog keresni. - Tegeztem, mert ezt akarta, és csak azért nem nevettem, mert a hányingerrel küzdöttem, és hogy ne szúrjam torkon a konyhakéssel, amivel az iszonyatos meggyes pitéjét vagdaltam szeletekre. De nem tettem, mert tudom, hogy Raymund nagyon csalódott lett volna, és egy újabb neuchâteli hulláról is gondoskodni kellett volna - arra meg most nem volt idő -, így csak vagdaltam azt az undorító süteményt, és elképzeltem, hogy Coco nyaka." - Anastasia, 1927. december 24.

"*** bal kezének ujjaival szétfeszítette a szemhéjamat - bármennyire erőlködtem, nem sikerült zárva tartani. Halk pukkanást hallottam, ahogy az elmebeteg némber a jobb mutatóujját a pupillámba döfte. Abban pillanatban leírhatatlan fájdalom hasított az agyamba, akárha meteoreső záporozna a koponyámban, erős, fémes szagot éreztem és elöntötte a forróság az arcomat. De még ekkor sem állt le, tolta befelé az ujját lassan és kíméletlenül, ameddig a koponyacsontban meg nem ütközött. Soha nem éltem át efféle kínokat, elképzelni sem tudtam, hogy ilyen létezhet, s ha nincs a számban az M1911 csöve, talán akkor sem tudtam volna ordítani a bénító fájdalomtól. Néhányszor megforgatta ujját a szemgödrömben, de csak amidőn kihúzta, ájultam el. Nincs róla sejtésem, meddig lehettem eszméletlen, de amikor magamhoz tértem, még mindig ott voltak, **** tűzforró tenyere tapadt a számra, és teljes súlyával nyomta a fejemet a párnába. - Na, hogy van a szeme felügyelő? Kacsintson ránk, ha lát - röhögött, és *** is nevetett vele. Nem reagáltam, így *** megint közelíteni kezdte az ujját, amire ösztönösen becsuktam a szememet, magam is csak ekkor fogtam fel, hogy teljesen ép. - Lát hát! Nem megmondtam, te uborkafejű? De valahogyan vissza kéne csinálni, hogy beteg legyen, túl jól van. - Én viszont kevésbé. - Lázad van? **** bólintott. - Akkor igyál belőle, csak ne idd ki teljesen. - Dehogy iszom belőle... Tudod, milyen az, amikor egy ilyenből iszol? Mintha a szennyvízcsatornából innál. - De a lázad elmúlna tőle? **** megint bólintott. [...] *** szemrebbenés nélkül döfött nyakon, **** pedig inni kezdte a véremet, de mielőtt a vérveszteségtől újfent elveszettem az eszméletemet, végigvágta a tenyerét és a nyakamra szorította." - Stolz felügyelő, 1926. november 20.

„- ...amikor pedig megrázza a kereplőjét, az ég és a föld az ő hangját hallgatja, és az egész világegyetem meghajlik előtte. Odanézzen, monsieur Josef! Így húzza ki a rontást a betegből! A dobok most egészen halkan peregtek. A varázsló az egyik fekete csirkét tartotta a lábainál fogva, amely egyféle bűnbakként szolgálhatott, vagy magát a démont jelképezte. Néhány kört írt le vele a földön fekvő fölött - jobbra is, balra is -, majd hirtelen lecsapott gyomortájékra, és úgy tűnt, mintha valamit keservesen húzna kifelé a görcsökben rángatódzó betegből. Amikor végre sikerülni látszott neki, diadalmasan felkiáltott, és ökölbe szorított jobb kezét magasba tartotta, hogy a hallgatóság is megbizonyosodhassék a sikerről. Aztán fölemelte a csirkét, öklét a csőréhez illesztette és belefújt, a madarat pedig késlekedés nélkül a tűzbe vetette. A dobok felhangosodtak, a közönség és a harcosok üdvrivalgásban törtek ki, és a beteg rángása, aki minden bizonnyal eszméletét vesztette, alábbhagyott. A csodaorvos újabb csirkét vett ki a ketrecből, és a következő gyékényhez lépett. Az emberek lecsöndesedtek, a zene elhalkult, és az inyanga megismételte a rítust. Amikor az utolsó pácienshez, a törzsfőhöz ért, halálos csönd uralkodott el, a harcosok megmarkolták a dárdáikat, és feszülten figyeltek - a levegőben tömény félelem vibrált. Bongani is közelebb húzódott hozzám. - Most következik atyám - suttogta baljósan, és kezét a tenyerembe csúsztatta. - Amikor az utolsó csirke is a lángok martalékává lesz, a loango bedühödik és testet ölt." - Josef, 1925. május 31.

"Rezignáltan vettem tudomásul, hogy hozzávetőlegesen tíz másodpercem van, elérni a kijáratot. Közben a Néma Johann felocsúdott döbbenetéből, amiért ki merészeltem gúnyolni a fogyatékosságát, és ordenáré szitkok közepette utánam eredt. Na, ezt jól elintézted - gondoltam. Ekkor még elfuthattam volna, ki az ajtón, fel az utcára, be a Fordba, hogy csak a keréknyomokat meg a porfelhőt találta volna odakint, de nem voltam hajlandó még egyszer meghunyászkodni. Ha már az a sorsom, hogy egy veszett barom ma éjjel halálra verjen az Elysiumban, akkor azt méltósággal fogom viselni. A végén mégis hóhérom ellen fordult a végzet. Az egyik asztalon szemem sarkából egy súlyos, itallal teli palackot vettem észre. Megragadtam a nyakánál, és a lendülettel, amivel megfordultam, szétzúztam az épp ütéstávolságba lépő Néma Johann fején. A férfi megtorpant, szemei meglepetéstől és fájdalomtól kerekedtek el. Azonnal kétujjnyi széles, sötétvörös folyam eredt meg homlokán, majd hirtelen az egész arcát elöntötte a vér. A nagydarab, szívós fickó úgy rogyott össze, mint egy letaglózott ökör. Lehanyatló feje iszonyatosat csattant a ragacsos járólapokon. Én sztoikus nyugalommal lehajoltam hozzá, és kihúztam a mellényzsebéből kikandikáló százfrankosomat. - Egy ideig nem a pénz miatt fog fájni a fejed, barátom - súgtam bágyadtan a fülébe. Csodálkozó szemeibe üresség költözött, és még pont el tudtam lépni, mielőtt a feje körül növekvő sűrű, sötét tócsa elérte volna cipőm orrát." - Raymund, 1921. április 15.

Kim SeokJin csak boldog akart lenni. Egész életében tűrte, hogy a családjának a tagjai jobb esetben levegőnek nézik és kiközösítik omega léte miatt. Egy nap békésen sétálgat az erdőben, amikor egy idegen alfával találja szemben magát. Mi lesz most? ez jár folyamatosan az omega fejében.

Sziasztok! Végre visszatértem egy új storyval. Ez a könyv nagyon erős horror, de persze a 18+ os tartalom sem maradhat ki. Nem fogom magam visszafogni káromkodás terén sem. Remélem tetszeni fog!😘 Puszillak titelet❤😘 "-Hagyj békén te rohadék!- üvöltök rá egy nyuszis maszokos férfire. - Miért tennék ilyet?- Kérdezi tőlem a hangját eltorzítva. - Mert vérzel.-Remegve válaszolók. ,, •18+ • 21+ • Eléggé beteg tartalom. • Saját felelőséggel olvasd! • Nagy esély a rémálomra ( Ha 10 éves vagy) Befejezve=2022. 10.24 2022.11.03= 1.# jennie