Könyveim
54 stories
𝐀𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́ by axellewriter
axellewriter
  • WpView
    Reads 329,953
  • WpVote
    Votes 825
  • WpPart
    Parts 3
[𝐢𝐦𝐩𝐮𝐥𝐳𝐮𝐬-𝐝𝐮𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚 𝐈𝐈. 𝐤𝐨̈𝐭𝐞𝐭] 𝐣𝐨𝐜𝐞𝐥𝐲𝐧 𝐟𝐥𝐨𝐫𝐞𝐬 - akinek függősége a védekezés 𝐢𝐬𝐚𝐚𝐜 𝐰𝐚𝐲𝐧𝐞 - akinek függősége a megvédés így köti össze őket az 𝐚𝐝𝐝𝐢𝐤𝐜𝐢𝐨́, de ők mindent megtesznek, hogy ne tudják. 𝐣𝐨𝐜𝐞𝐥𝐲𝐧 𝐟𝐥𝐨𝐫𝐞𝐬 erősebb, mint valaha. legalábbis muszáj annak lennie, mert úgy érzi, mindenhonnan támadás éri: az egyetemen lecsúszta az utolsó félévét, a hozzá legközelebb állók pedig a lehető legrosszabbul akartak segíteni neki, amivel azt érték el, hogy Jocelyn elrejtse a fájdalmait, és senkiben se bízzon meg. 𝐢𝐬𝐚𝐚𝐜 𝐰𝐚𝐲𝐧𝐞 dögösebb, mint valaha. legalábbis kénytelen, mivel edzésekbe fojtja a bánatát, és a rendkívül összekuszálódott életét próbálja helyrehozni. egyetlen biztos pontja sincs az életben, ellenben próbál erős maradni, ugyanis tudja, hogy egyszer valakinek még szüksége lesz rá... a helyzetük eléggé összekuszálódott, viszont azzal is számolniuk kell, hogy Isaac továbbra is Jocelyn tanára, Sawyer pedig egyre kevésbé bír a lányával, így kénytelen régi barátja, Isaac segítségét kérni az öntörvényű Jocelyn kordában tartásához... 𝑒𝑧𝑡 𝑎 𝑘𝑜̈𝑛𝑦𝑣𝑒𝑡 𝑎𝑧𝑜𝑘𝑛𝑎𝑘 𝑎𝑗𝑎́𝑛𝑙𝑜𝑚, 𝑎𝑘𝑖𝑘 𝑎𝑧𝑡 ℎ𝑖𝑠𝑧𝑖𝑘, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑚𝑖𝑛𝑑𝑒𝑛𝑡 𝑒𝑔𝑦𝑒𝑑𝑢̈𝑙 𝑘𝑒𝑙𝑙 𝑎́𝑡𝑣𝑒́𝑠𝑧𝑒𝑙𝑛𝑖. © 2023, axellewriter
Gyűlölve kívánlak II. -Vándorló érzelmek zivatara [BEFEJEZETT ] by DarkCherry666
DarkCherry666
  • WpView
    Reads 23,807
  • WpVote
    Votes 1,441
  • WpPart
    Parts 32
Sokszor érezzük úgy, hogy az a bizonyos kötelék végleg elszaladt. Végleg vége mindennek, viszont az Élet vagy a Sors alakítását nem lehet semmibe venni. Egyszer ezt az utat keserűen elkezdték, de vajon sikerül nekik mézédesen befejezni? Nataniel Scott és Szekeres Melani története. Egy elcseszett szerelem, egy bűnös szerelem és a vágyak árnyalatai újra találkoznak. Sikerül nekik megbocsájtani, és túl lendülni, minden egyes akadályon? Kapnak még egy új esélyt Együtt, vagy a méreg őket is elpusztítja? A SZTORI 18+-OS RÉSZEKET TARTALMAZ, ILLETVE TRÁGÁR SZAVAKAT! TESTI SÉRTÉS, ILLEGÁLIS SZEREK HASZNÁLATA, ERŐSZAK IS MEGTALÁLHATÓ A KÖNYVBEN! MINDEN JOG FENNTARTVA! A SZTORIT MÁSOLNI TILOS! Playlist a könyv végén található.
Just be FREE (Harry Styles AU) by Lishiza
Lishiza
  • WpView
    Reads 174,291
  • WpVote
    Votes 6,321
  • WpPart
    Parts 65
,,Mint egy üstökös, úgy csapódott bele az életembe. Csábított, hazudott, átvert, összetört, és ezek ellenére is elérte, hogy teljesen beleszeressek. A szabadság volt a tét, amit ő megszerzett, de engem már nem segített ki a sötétségből...." Két teljesen ellentétes, abszolút nem átlagos huszonéves találkozása. Látszatra tipikus ,,rossz fiú-jó kislány" kötelék. De mi történik, hogyha az a maffia-vezér rossz fiú, mégsem az akinek mutatja magát? A felszín alatt ugyanolyan sérülékeny és érzelmes srác, mint mások... Annyi különbséggel, hogy képes feltétel nélkül szeretni, és védeni. Az eredeti sztori blogspoton: http://justbefree-harrystyles.blogspot.hu Facebook-csoport: https://www.facebook.com/groups/332953320186067/?fref=ts
Feltüzelt érzelmek  by liaaimagine
liaaimagine
  • WpView
    Reads 109,361
  • WpVote
    Votes 2,201
  • WpPart
    Parts 29
[Feltüzelt érzelmek 1. kötet] A szegénység olyan korlátokat szab, hogy az ember néha csak tűr és nyel. Máskor pedig erőt merít és lép. A főhös nő pontosan így tesz. Lép. De vajon jól teszi? A segítő kéz jót vagy rosszat jelent? Élete legnagyobb hibáját követi el vagy a legjobbat? // erősen +18 jelenetek // Amennyiben a történet leírás által nem sikerült eldöntened elolvasod-e vagy sem. Tekintsd meg Tiktok illetve Instagram profilom ahol sok részletet láthatsz. Szerintem az majd segít eldönteni merre billenjen a mérleg ha az itt írtak alapján nem sikerült megnyernem.
REED-Meghalnék a csókodért! |+18 | by DiamondBlack26
DiamondBlack26
  • WpView
    Reads 764,352
  • WpVote
    Votes 18,226
  • WpPart
    Parts 76
" Nekem nem elég a jó, a legjobbat akarom " - Reed.M " Nekem nem elég a szép, a legszebbet akarom " - Ricky.W Reederica Malone nem egy visszahúzódó,önbizalom hiányos kislány a kampusz udvarán,hanem egy erős,céltudatos nő aki megáll a saját lábán többnyire tizenhat centis tűsarkakon. Énekesnő lesz egy Passion nevű clubban ami London leg elitebb bűnözőinek gyűjtőhelye és a gazdag s egyben jóképű Richard Williams "Riky.W" tulajdonában áll. Ez a történet bemutatja az ő kis románcuk kezdetét elejétől a boldogan amíg megnem?Vagy mégsem?Vajon zökkenő mentesen megy majd az út odáig,hogy egymásba szeretnek? Vagy lesz akinek ez szemet szúr? Talán egy exbarárnő?Vagy egy féltő apa? Gyere és tarts velem,kövessük együtt Reed és Riky történetét. ~ Erős női karakter ~ Birtokló férfi karakter ~ Valós problémák feldolgozása ~ Tabuk nélkül ~ Maffia ~ Pszichés problémák/zavarok *Helyenként valós események alapján!* Ötletet meríteni a könyvemből szigorúan TILOS❗ +18 Helyenként trágár szavakat tartalmazhat. A történet saját,minden egyes mondat a fantáziám szüleménye. Minden jog fenntartva! A REEDERICA egy kitalált név,kérlek tartsd tiszteletben és ne használd fel.KÖSZÖNÖM! #1 CRIMINAL #1 PASSION #1 NIGHT #1 2020 #1 LONDON #1 FŐNÖK #1 RICHARD #1 KISLÁNY #1 2019 #1 SZERETŐ #1 HOT #1 CSÓK #1 HUNGARY #1 LÁNY #1 FIÚ #1 SZENVEDÉLY °°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Exem a mostoha bátyám?! by black_grace35
black_grace35
  • WpView
    Reads 183,085
  • WpVote
    Votes 4,121
  • WpPart
    Parts 42
Egy embert szerettem egész életemben nem volt mindig kedves és azt sem biztos,hogy ő valaha szeretett,de örökké boldog lesz a szívem, amiért én ismertem ebben az életben. Végül megmutattad,lelked s a szíved és azt is,hogy megéri szeretni téged,végre éreztem,éreztem azt a szerelmet ami nem öli meg a szilánkos lelkem sokkal inkább felemel és az óvó karjaiba zár, féltve a világtól. -Szeretsz engem? Néztem rá csillogó szemekkel. -Minden meghal bennem,de téged szeretlek. II. -Gyilkoljuk egymást csókkokkal szavak helyett.- BEFEJEZETT❗
Elrendelve. (B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T). by DarkRoseLea
DarkRoseLea
  • WpView
    Reads 85,557
  • WpVote
    Votes 3,276
  • WpPart
    Parts 71
Vannak pillanatok, amikor az élet nem kérdez. Egyszerűen csak dönt helyetted. Elrendez dolgokat, kijelöl utakat, és rád kényszerít szerepeket, amelyekről sosem gondoltad volna, hogy a tieid lehetnek. Ez a történet nem egy tündérmese. Ez egy lányról szól, aki túl korán nőtt fel, aki egy olyan férfi mellé került, akit nem ő választott - és akinek a tekintetében nem várt válaszokat talált saját sebeire. Egy házasságról, ami csak papíron volt kötelesség, de a valóságban sokkal többé vált. Egy kislányról, aki két világ határán született. És egy férfiról, aki azt hitte, hogy képtelen szeretni... mígnem beleszeretett. Ez nem a kezdet, amit akartak - de talán az, amire szükségük volt.
Küzdj meg érte!  ❕️B.E.F.E.J.E.Z.E.T.T.❕️ by FranciskaMolnr0
FranciskaMolnr0
  • WpView
    Reads 190,614
  • WpVote
    Votes 8,916
  • WpPart
    Parts 87
Alina és Tristan szerelmi története. Kalandos utazásra invitállak téged most. Két fiatalt ismerhetsz meg általam. Akik szinte az első perctől vonzódnak egymáshoz. Alina, fiatal, gyönyörű nő. Nem vágyik másra csak, hogy boldog lehessen, de nehéz helyzetben van. A családja férfi tagjai, eléggé megnehezítik ezt neki. Tristan egy MMA harcos. Ebben nőtt fel, csak ezt ismeri. Súlyos balesetéből felépülve, most először tér vissza a ringbe. Nem létezett számára más, csak a harc. Egészen mostanáig! Tarts velem és ismerd meg az ő történetüket! ❗️🔞 Trágár szavakat, erotikus részeket tartalmaz🔞❗️
Hibánk neve szerelem by lilko_writer
lilko_writer
  • WpView
    Reads 92,160
  • WpVote
    Votes 2,814
  • WpPart
    Parts 23
Üresség. Sötétség. Magány. Gyász. Talán ezekkel a szavakkal jellemezném az elmúlt hónapom. Sőt, nem is talán, biztos hogy így jellemezném. A családommal nyaralni indultunk mikor egy őz kiszaladt elénk az útra, így a vízbe hajtottunk. Csak én éltem túl. A szüleim a helyszínen életüket veszítették. Rokonaim nincsenek. Árva maradtam. Árva... Egészen 2023. Június 10. napjáig. Ugyanis, egy család örökbe fogadott. A New York-i lányból Los Angeles-i lett. Hurrá.. a család Woods néven ismert, pénzes kis társaság, egy fiúval. Patrickkel. Patrick az a tipikus "leszarom" stílusú ember, és ki nem állhat. Hogy miért? Én magam sem tudom, az első szava hozzám az volt hogy "sosem foglak szeretni". Vagyis, mondata, igen ez határozottan egy mondat. Én sem kedvelem, túl makacs. Nem leszünk öri-barik az is biztos. A nevem Alexa Lincoln, - vagyis Woods, azt hiszem - ez lenne az én kis életem.
Baby Girl II.  by loveyouihateyou
loveyouihateyou
  • WpView
    Reads 30,630
  • WpVote
    Votes 1,824
  • WpPart
    Parts 23
Baby Girl 2.kötet