..
4 stories
Fétis || ✔️ by No_kindness
No_kindness
  • WpView
    Reads 379,554
  • WpVote
    Votes 17,255
  • WpPart
    Parts 42
Milyen is egyetemistának lenni? Szabadság, kevés szülői kontroll, jobbnál jobb bulik, megannyi emlék, amikre később boldogan emlékezünk vissza. Nem hiába van az a mondás, hogy az egyetemi évek lesznek életünk legszebb és legmeghatározóbb évei. Már akinek. Bogdán Stefánia most kezdi el második évét az egyetemen, hogy véghezvigye a tanulmányait és hivatásos gyógyszerész legyen belőle. A nagyszájú, "ami a szívemen, az a számon" típusú lánytól eléggé messze áll a szakma, pláne úgy, hogy a tanulás mellett az egyetemvárosban lévő kocsmában dolgozik. Ő az, aki antiszociális módra igyekszik a lehető legtávolabb maradni a banzájoktól, ezzel is megelőzve a bajt és a felesleges stresszforrást, hiszen az egyetlen célja, hogy a diplomáját a kezében tarthassa. Azonban, hogy jobb kollégiumi elhelyezést kapjon a következő szemeszterre, kénytelen lesz feláldozni az elveinek egy részét és segítőként részt venni a gólyatáborban, hogy segítse a leendő elsősöket. Ráday Konrád harmadéves jogász hallgató, aki nemcsak a bizonyos és sokat emlegett "A" kollégiumi épületnek a bizottsági tagja, hanem emellett a jogi kar hallgatói önkormányzatának az elnöke, van beleszólása a dolgok alakulásába, csak úgy mint például egy gólyatábori tematika kialakításában, totális ellentéte Stefániának, mind természetben, mind pedig gondolkozásban. Egyetlen este a gólyatáborban képes kettejük életét olyan mértékben összekötni, ami a későbbiekben is hatással lesz a tetteikre. Pedig azt szokás mondani, hogy ami a gólyatáborban történt, akkor az ott is marad. De mi történik, hogyha mégsem? [ CJE SOROZAT ELSŐ RÉSZE ]
A Maffia Család by MosolygoVani
MosolygoVani
  • WpView
    Reads 4,946
  • WpVote
    Votes 66
  • WpPart
    Parts 41
Két ember egymásra talál, de mindenki ellenük van. A fiú mindent megtesz hogy megvédje a lányt ahogyan csak tudja, magától is távol akarja tartani. A gengsztervilágtól akarja a legjobban megóvni de a tervei nem úgy sülnek el ahogyan kellene. Vajon túléli a szerelmük a legveszélyesebb helyzeteket is?
Celeste by Written_death
Written_death
  • WpView
    Reads 188,009
  • WpVote
    Votes 6,203
  • WpPart
    Parts 34
/befejezett/ Egy lány, aki rossz társaságba keveredett. Egy rosszfiú. Egy betegség. Két elcseszett élet. Egy szerelem.
A szőke, az antiszociális és a pszichopata - Befejezett by DemonaPsycho
DemonaPsycho
  • WpView
    Reads 6,983
  • WpVote
    Votes 606
  • WpPart
    Parts 15
Tehát van egy szőke srác, aki csak szidja az eget, hogy belekeveredett, aztán a nyomozó, aki valahogy jobban szeret magányosan aludni, mint dolgozni, és egy piti bűnöző, aki keres valakit. Ők hármuk feladata lesz, hogy elkapjanak egy hírhedt sorozatgyilkost, a Fekete Fojtót. És persze hármuk közül többen is rejtegetnek valamit. ~ Esélyes egy átírásra, mert ehj de össze van csapva ~ Borítóm Lysa Milner mesterműve ^^