Folyamatban
14 stories
Rózsaszín köd Józsefváros felett by Lindsay_727
Lindsay_727
  • WpView
    Reads 3,123
  • WpVote
    Votes 378
  • WpPart
    Parts 33
A nyolcadik kerületben felnőve Niki kamaszkorát végigkísérték a balhék, most viszont maga mögött akarja hagyni a múltat. A végzős évére új osztályba kerül, még érettségi előtt szeretné kitalálni, mihez kezdjen az életével. A kosárcsapatban megismerkedik Dorkával, aki egyben osztálytársa is; jó tanuló, kiegyensúlyozott lány, tehát első látásra Niki teljes ellentéte. De ahogy a tanév során fokozatosan megnyílnak egymásnak, kiderül, hogy több a közös bennük, mint először gondolták. Nikinek hamar megtetszik Dorka, ezt sokszor kölcsönösnek érzi, de saját bizonytalansága miatt nem meri megtenni az első lépést. Hiába vesz sok mindent félvállról, és sosem volt gondja azzal, hogy kiálljon magáért, komoly érzésekben neki sincs sok tapasztalata. Vajon sikerül Nikinek elhinni, hogy nem csak Dorka hozhat pozitív változást az ő életébe, hanem ő is képes lehet jó hatással lenni a másikra? Időközben vajon megtalálja a saját útját az életnek nevezett káoszban? És ki mondta, hogy Józsefváros felett nincs rózsaszín köd? Figyelmeztetések: A történet cselekménye során előfordul trágár beszéd, erotikus jelenetek, könnyűdrog-fogyasztás, visszaemlékezés szinten szó esik bántalmazásról, függőségekről, alkoholizmusról. Alapvetően könnyed hangvételű sztoriról van szó, ami a YA-NA határán mozog. Ajánlom gimiseknek, és bárkinek, aki szívesen emlékszik a középiskolás éveire, annak minden bizonytalanságával, kínjával és jó pillanatával együtt. (PTSD garantált :D ) 2025. 09. 24. #1 Budapest #1 lélektani #1 comingofage #1 karakterfejlődés #1 kosárlabda 2025. 10. 03. #1 GL
PÁRMONDATOK by tekaslany
tekaslany
  • WpView
    Reads 379
  • WpVote
    Votes 54
  • WpPart
    Parts 9
kamaszkori titkok és vágyak néhány mondatban elmesélve
Mindenre van egy első alkalom by Dorothix
Dorothix
  • WpView
    Reads 829
  • WpVote
    Votes 84
  • WpPart
    Parts 15
Sháry Ella megrögzötten ragaszkodik a megszokott gyermeki életéhez. Huszonhárom évesen még mai napig egy hétvégét se volt hajlandó távol tölteni az otthonától, még a barátai kedvéért sem. Sháry Ella ugyanis nem akar felnőni. Mit tehet az ember mégis, ha kénytelen távol maradni a meleget adó otthontól egy aprócska probléma miatt? Kénytelen felnőttként helyt állni. És mit tehet az a lány, aki élete első huszonhárom évét nem tudta egyedül irányba állítani? Elkezdi begyűjteni az összes olyan alkalmat, amit felnőttként először tett meg. Kezdve azzal, hogyan is békélhet meg egy nála alacsonyabb, vadidegen pasival, akinek a lakásában kénytelen élni. ❗️FIGYELEM❗️ A történet habár romcom, de szerepelnek benne mélyebb témák is, mint a betegség feldolgozása, kapcsolat függőség. A benne szereplő orvosi vonatkozások (tünetek, vizsgálatok) klinikai lefolyásukat tekintve valóságosak, DE egy valós (nem egy fiktív, könyvbe illő) kórházban a beteg-orvos kapcsolatokhoz nem hű! ❗️Mindenki saját felelősségre olvassa!❗️
Hősök útja || Irodalmi valóságshow a Helló TV műsorán ✓ by viv-le-chaos
viv-le-chaos
  • WpView
    Reads 3,840
  • WpVote
    Votes 587
  • WpPart
    Parts 41
Nézzen be ebbe a páratlanul izgalmas és lenyűgözően hiánypótló irodalmi valóságshow-ba, és ismerje meg a Helló TV legújabb csillagait: a bestseller-státuszért megküzdő írókat! A tévécsatorna a méltán piacvezető Eklektika Könyvkiadóval együttműködve hozta el Önöknek az év legizgalmasabb vetélkedőjét, hogy felkutassa azt az amatőr tehetséget, aki leginkább méltó a kiadói szerződésre és a vele járó művészi hírnévre. Százötvenkét beérkezett kézirat közül válogatták ki azt a hetet, ami most esélyt kap az élő adásban való megmérkőzésre. Hét ígéretes tehetség költözik be most a Hősök útja íróműhelyébe, hogy változatos feladatok során bizonyítsák írói készségeiket. A fordulók pedig mindannyiuk jellemét próbára teszik, számtalan izgalmas konfliktust és kemény döntéshelyzetet teremtve. Vajon ki lesz elég rátermett a győzelemhez? És mi történik, ha ráébrednek, hogy a tétek messze túlmutatnak a műsorbéli teljesítményükön?
Ilyen-olyan novelláim by Kerekhegyi_Marton
Kerekhegyi_Marton
  • WpView
    Reads 587
  • WpVote
    Votes 55
  • WpPart
    Parts 4
Itt olvashatjátok a novelláimat. Mivel elsődlegesen regényíró vagyok, ezért túl sok ilyen tartalmam nincsen, ennek ellenére gondoltam, kiteszem ezeket is, hátha valakinek kedve támadna olvasni néhány rövidke kis történetet.
All-in - Mindent egy lapra (interaktív regény) by AKeyguard
AKeyguard
  • WpView
    Reads 373
  • WpVote
    Votes 26
  • WpPart
    Parts 6
A Royal Dice kaszinó az emberi szörnyek játszótere, amiben minden alkalmazott a Szerencse Áldását viseli. Ezen a helyen négy alkalmazott mégis megpróbálkozik a lehetetlennel; megpróbálja megtalálni a Jolly Jokert, amivel kiválthatják magukat erről a helyről, hogy visszatérhessenek a valóságba. A Szerencse forgandó... de vajon milyen irányba viszi őket?
Te kellesz nekem by birokatalin
birokatalin
  • WpView
    Reads 494
  • WpVote
    Votes 67
  • WpPart
    Parts 9
Flóra csupán barátnőivel akart csevegni, de miattuk kínos helyzetbe is kerül, mert akkor bukkan fel Márk, mikor Flóra kijelent pár dolgot vele kapcsolatban. Nincs más hátra, mint elpucolni onnan...
Tündér-mese by Nihilsson
Nihilsson
  • WpView
    Reads 2,271
  • WpVote
    Votes 371
  • WpPart
    Parts 21
A hétköznapi élet nem mindig könnyű. Néha vicces, máskor fárasztó, idegölő, boldogító vagy épp szomorú. Petra is ezekkel a hétköznapi gondokkal küzd a mindennapokban. Sokszor nem találja a helyét, sem önmagát, fogalma sincs, miért dolgozik a munkahelyén (a Közepesen Megoldhatatlan Ügyek Osztályán), és gyakran botladozik a világban, igazi kis kétbalkezesként. De a kétbalkezesek is megérdemlik a boldogságot, bár az élet nem mindig tündérmese. Petra azonban egy valódi tündér..., aki társaival együtt itt él mellettünk, a jelen Budapestjén. A borító a csodálatos @beccaelle munkája (aki fantasztikus borítókat készít és remek történeteket ír), nagyon szépen köszönöm!
Sortök by ZeeynaRose
ZeeynaRose
  • WpView
    Reads 298
  • WpVote
    Votes 54
  • WpPart
    Parts 12
Néhány soros mindennapi apróságok, amiket megtapasztaltam. Megosztom veletek néhányukat, ha van kedvetek olvassatok és meséljetek ti is. Figyeljetek arra, hogy lesz benne káromkodás és szarkazmus!
Az új fiú - Nem számít, melyik oldalon álltál by raymondtravis
raymondtravis
  • WpView
    Reads 2,239
  • WpVote
    Votes 160
  • WpPart
    Parts 40
Nem számít, melyik oldalon álltál. Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt az a végzetes lövés eldördült. Arról beszélt, hogy nem számít, melyikünk fogja meghúzni a ravaszt. Arról, hogy a kezemben lévő pisztoly nem a győzelmet szimbolizálja. Arról, hogy bármit is teszek, az egy pecsét lesz a halálos ítéletem véglegesítéséhez. Ha ő húzza meg a ravaszt, véget ér a játék. Ha én húzom meg, emberileg lenullázom magam. Egyértelmű volt, hogy abból a párbajból már sehogy sem jöhetek ki győztesként. Mindent megtett azért, hogy tönkretegyen. Alaposan kitervelte, hogy hogyan fogja kirántani a lábam alól a talajt. Hogy hogyan fogja besározni a nevemet. Hogy hogyan fog szembefordítani azokkal az emberekkel, akik a végsőkig kitartottak mellettem. Minden gondolatom, minden lépésem, minden, amit azért tettem, hogy megállítsam őt, ehhez a pillanathoz vezetett. Olyan voltam számára, mint egy bábu a sakktáblán. Arról beszélt, hogy cserben hagytam valakit. Valakit, aki egykor nagyon fontos volt számomra. Valakit, aki nem érdemelte meg, hogy elengedjék a kezét. Valakit, aki mellett a végsőkig ki kellett volna tartanom. Arról beszélt, hogy megérdemeltem a bosszú minden egyes percét. Arról, hogy nem számít, melyik oldalon álltam, veszítettem.