piciiikiniii olvasólistája
70 stories
Ha elég, hát elég by dagdrivare
dagdrivare
  • WpView
    Reads 31,187
  • WpVote
    Votes 2,856
  • WpPart
    Parts 23
A Pál utcai Fiúknak, a Lónyay utcai Református Gimnázium legmenőbb fiúbandájának nincsen énekese, Nemecsek Ernőnek pedig nincsen jövője. Ha részt akarnak venni az X-faktor szeptemberi válogatóján, egymásra vannak utalva, de az együttműködés nem megy zökkenőmentesen. Miközben Boka kétségbeesetten igyekszik egyben tartani a csapatát, és megírni végre egy önálló dalt, addig Nemecsek azért küzd, hogy megérhesse a húszat, Barabás nyelvvizsgázik, Csónakos és Csele tengerimalacot mentenek, Kolnaynak röplabdabajnoksága van, a Vörösingesek rivális bandája pedig sorra dobja ki a Youtube-ra a jobbnál jobb önálló dalokat. Ez a nyár mozgalmasabbnak ígérkezik, mint bármelyikük várta volna. Avagy az elkerülhetetlen boyband AU, amit senki sem kért, de mindenki kap. A történet futott már egy kört az internet egy másik sarkában, de gondoltam itt is futtatom egy kicsit, mert miért ne. Feltöltés minden kedden. Ajánlom pinetre3-nak, akinek egy elszólása adta az inspirációt ahhoz, hogy belekezdjek a történetbe, a borítót pedig köszönöm Tia Marshnak.
📆Kockázatos szerelem𓆗 /18+/ by EszterBdii
EszterBdii
  • WpView
    Reads 112,423
  • WpVote
    Votes 2,520
  • WpPart
    Parts 59
"-Nem is gondoltam volna, hogy egy pszichopata gyilkos barátnője, majd később a felesége leszek." Maga a történet egy fiatal lányról szól, akit végig csak be csaptak, és hazudtak neki. Végül ő is ugyan olyan hidegvérű gyilkossá vált, akikkel körbe volt véve. M: gyilkosság, dráma, szerelem, maffia, s3x, trágár beszéd Kitalált történet alapján!
𝐓𝐑𝐔𝐒𝐓 | ❏ 𝘒𝘢𝘸𝘢𝘬𝘪 𝘹 𝘳𝘦𝘢𝘥𝘦𝘳 by HollowHorns
HollowHorns
  • WpView
    Reads 101,140
  • WpVote
    Votes 3,614
  • WpPart
    Parts 16
↳ ❝ 𝐈𝐌 𝐍𝐎𝐓 𝐆𝐎𝐈𝐍𝐆 𝐓𝐎 𝐇𝐔𝐑𝐓 𝐘𝐎𝐔 ❞ ➫ ♯ 𝐊𝐀𝐖𝐀𝐊𝐈 𝐔𝐙𝐔𝐌𝐀𝐊𝐈∿ ! ❝ He's just a kid, a kid who's been hurt his entire life. Since when do children suffer like this?-❞ ✘ 𝐈𝐌𝐏𝐎𝐑𝐓𝐀𝐍𝐓 ❑ ⌇ 10+ ♡༄ؘ ˑ Will contain fluff, angst, sexual themes and manga spoilers. Read if you're okay with this. ↳ 𝙆𝙖𝙬𝙖𝙠𝙞 𝙭 𝙍𝙚𝙖𝙙𝙚𝙧 ┈┈┈┈┈┈┈┈┈┈┈┈┈ ©𝐇𝐎𝐋𝐋𝐎𝐖𝐇𝐎𝐑𝐍𝐒
Advent a Pál utcában 2020 by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 34,733
  • WpVote
    Votes 2,316
  • WpPart
    Parts 23
Adventi naptár a Pál utcai fiúkkal, hogy szebbé tegyék számotokra az ünnepi készülődést. Párosok: BokÁts, Bolnay, Bonakos, Cselnakos, Cseri, Nemecsek/Idősebbik Pásztor - Minden történet önálló, de lesznek olyanok, amik vissza utalnak az előzőre. - A párosok (főszereplők) a címben lesznek feltüntetve. - #ittmindenkimeleg A bétázást nagyon (nagyon-nagyon) köszönöm Abigélnek. @Abigel_Szello
Sally Face  by MiraTomori
MiraTomori
  • WpView
    Reads 3,257
  • WpVote
    Votes 153
  • WpPart
    Parts 28
Új hely új iskola új barátok új ház.... Egy fiatal lány vagy aki új helyre költözik. A szerencsétlenséged felül múlhatatlan. Így botlasz bele egy fiúba kivel előre szólnak hogy ne barátkozz. De mivel nem tartod be ezt a figyelmeztetést furábnál furább dolgokra derül fény. És miközben egyre közeledtek egymáshoz a dolgok csak bizarabbak és ijesztőbbek lesznek. S ahogy egyre közelebb jártok a dolgok nyitjához az ellenség sem szunyad tovább...
Egymás szemében (PUF - Cselnakos) by Abigel_Szello
Abigel_Szello
  • WpView
    Reads 34,170
  • WpVote
    Votes 3,587
  • WpPart
    Parts 50
PUF - Cselnakos adventi kalendárium. Minden nap jön két új rész karácsonyig. Remélem, tetszeni fog :) Csónakos és Csele, ahogyan egymást látják az évek alatt.
Összezárva (PUF -  BokÁts, Cselnakos) by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 46,094
  • WpVote
    Votes 3,771
  • WpPart
    Parts 29
Bokának fura álmai vannak. Csónakos nem akar felnőni. Cseléék kőgazdagok. Nemecseknek áldott jó szíve van. Áts Feri túl rejtélyesen tökéletes. Pásztor Ádám túlságosan élvezi a munkáját. Ki ezzel, ki azzal, de valaki mindig össze van zárva valakivel. Fandom: A Pál utcai fiúk Páros: BokÁts, Cselnakos, Nemecsek/Idősebbik Pásztor, minimál Bolnay Figyelmeztetés: Összezárva klisé, káromkodás, Bétázta: @Szello_Abigel . Köszönöm! ❤️
3100 szó (PUF) by Wit131
Wit131
  • WpView
    Reads 26,066
  • WpVote
    Votes 2,621
  • WpPart
    Parts 31
A hónap minden napjára egy száz szavas szösszenet a Pál utcai fiúkkal. Harmincegy csipet fluff, hogy mosolyt csaljak a maszk-takarta arcokra. Boka nem depis, Nemecsek él.
Az emlékezés ára (PUF - Áts/Nemecsek) by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 25,073
  • WpVote
    Votes 2,076
  • WpPart
    Parts 17
Kérés: Ernő balesetet szenved és teljesen elveszti az emlékezetét. A baleset után az egyetemen első nap éppen Feritől kér segítséget. Feri először persze nem érti a helyzetet, aztán... Kulcs: amnézia Fandom: A Pál utcai fiúk Páros: Áts Feri/Nemecsek Ernő Figyelmeztetés: Klisé hegyek
Lány a Pál utcában! Boka X Reader by KittiDri
KittiDri
  • WpView
    Reads 5,252
  • WpVote
    Votes 169
  • WpPart
    Parts 8
Keresztneved K/N, Teljesneved T/L/N. A Rákos utcában laksz Nemecsekékkel szemben. Idén költöztetek oda és nem ismersz senki mást a környéken csak Nemecseket. Olyan iskolába jársz ahova csak fiúk járnak és megismerkedsz a fiúkkal. Ha több mindent szeretnél megtudni akkor olvass bele! A könyv KittiCatAUlover könyvén alapul.