" A magam fajta férfiak nem ismerik a szerelmet. Mi a birtoklási vágyat ismerjük, mely majdnem egyenlő a szerelemmel." Veszélyes ember tudok lenni; istentisztelő vagyok, de ha ellenségem akad, akkor kitudják hozni belőlem azt, amiről a családom neve annyira híres. Dubaj tett azzá, ami a jelenben vagyok, és ezt a hatalmat senki nem veheti el tőlem. Egyszer mégis az életemre törtek; volt egy gyönyörű nő, aki elvett belőlem egy darabot; a büszkeségemet. Fegyelmezetlen, vad és tüzes volt. Akkor még nem tudta, hogy ki vagyok. Megsebzett, a nevemet pedig a földbe tiporta. Évekkel később felkerestem, hogy visszavegyem, amit elvett tőlem. Az első pillantás mindent elárult, fordult a kocka. Oly hosszú idő után az első szavaim aláírták a végső rendeletét, hiszen ezeket a szavakat szántam neki; "Mindennap amikor tükörbe pillantok, eszembe jut az este, amikor a földbe tiportál. Emlékszel az arcomon található hegre? Mert azért jöttem, hogy a magam módján mindent visszavegyek." Nem illet személyiségemhez és nevemhez a bosszú, főleg nem ha egy nő ellen kell cselekednem. Ő aznap este a véremet vette, örök pecsétet hagyott az arcomon, melyet mindennap látok. A legkevesebb az, hogy visszaveszem azt, amit aznap este ő a földbe tiport. És itt vette kezdetét a bosszúm, mely időről- időre óriási fordulatot vett. Írta: kek_gyemant A könyvet másolni tilos!

Minden egy hülye elgyengült pillanatomban kezdődött. Mentségemre szóljon, hogy már több éve keseregtem egy annyira plátói kapcsolatban, hogy az már fájdalmasan röhejes volt. Minden embernek az életében volt legalább egy plátói szerelme, az enyém miért lenne más? Hát történetesen az én viszonzatlan kapcsolatom egy fedél alatt élt velem. És történetesen az öccse az ősellenségem volt, csakhogy ne legyen annyira unalmas a történet.