TAMI
4 stories
Szabályszegők MEGJELENT! by VorosViktoria
VorosViktoria
  • WpView
    Reads 304,408
  • WpVote
    Votes 2,857
  • WpPart
    Parts 3
KERESD A KÖNYVESBOLTOK POLCAIN! Lucy Sokáig úgy gondoltam, hogy képtelen vagyok szerelembe esni. Defektesnek éreztem magam, amiért egyetlen srác sem hozta felszínre azt a lángot, amit a korombéliek legalább egyszer már átéltek. Így hát mindent vagy semmit alapon megkerestem a szociológia szak leghelyesebb srácát egy olyan ajánlattal, amit talán még én magam sem gondoltam át teljesen. De hát egyszer élünk, nem? Dominic Nincs is annál megdöbbentőbb, mint mikor egy szűz lány arra kér, hogy legyél az alkalmi partnere. Már pedig Lucy ezzel a kéréssel fordult hozzám, én pedig szinte azonnal el is utasítottam. Meg voltam győződve, hogy jó döntést hoztam egészen addig, míg szemet nem vetett Zane-re, a röplabda csapat feladójára. Attól a perctől fogva tudom, hogy a nemleges válaszommal nem mentettem meg, sokkal inkább taszítottam egy sokkal nagyobb őrültségbe. Azt pedig nem hagyhatom, hogy élete feltehetőleges legnagyobb hibáját kövesse el vele. Helyettem. © Minden jog fenntartva! 2023 - Vörös Viktória
Ne tedd ezt velem! by JasminAlexaDrew
JasminAlexaDrew
  • WpView
    Reads 27,998
  • WpVote
    Votes 1,051
  • WpPart
    Parts 18
Milyen egy kapcsolat szerelem nélkül? Milyen az ha nincs meg a láng, a szikra, ha nem érzel semmit mikor megérint vagy megcsókol? Elmondom neked. Unalmas. Most biztos azt gondolod, "Engedd el! Miért pazarlod az időtöket? Egyszer élünk..." Erre is válaszolok neked: bizonyos idő után elkezdődik a kötődés, ragaszkodás, amikor úgy érzed, ha elveszíted, akkor elvisz egy darabot belőled. Mert a részeddé válik. Mintha a legjobb barátodat veszítenéd el. És mi van akkor, ha valaki mással megvan az a szikra? Adél, a történetünk főhőse épp egy ilyen "unalmas" kapcsolatban van Rolival. De megismer valakit, aki olyan számára, mint a friss levegő. Hogy mit tesz? Azt hiszem túl sok kérdés ez egyszerre. Elsőre talán klisének tűnik, de lesznek itt még meglepetések! (Mint például a felbukkanó ex, aki mindkét fél életét felbolygatja, és olyan érzéseket kelt Adélban, amilyeneket még soha senki.) U.i: Ha homofób vagy, esetleg kellemetlenül érint ha két lány kerül közelebbi kapcsolatba, kérlek keresgélj tovább. Ne haragudj rám! Köszi!
Egyszer éltem, kétszer haltam.. by sokomodakinimod
sokomodakinimod
  • WpView
    Reads 3,332
  • WpVote
    Votes 77
  • WpPart
    Parts 6
Tiborcz Hanna (24) fogja a sátorfáját, a 10 éves korában kapott plüssmackóval egy szemétnyi szemrehányásal és érzelemmel, bizakodással és egy körömvégnyi reménnyel, majd elköltözik otthonról. Bízik abban, hogy az élet megkezdéséhez elég 250 km-re költöznie onnan, ahol a család gyökerezik. Ott majd megismerkedik valakivel, aki majd betömi azt a lyukat mellkastájékon, bal kéz felől. A pozitív gondolatait pedig megköti, mint a beton, a negatívakat pedig vele együtt szellőzteti ki. Arról viszont nem szólt a fáma, hogy közbeszól egy baleset és ez felrúgja mindazt, amit elképzelt magának.
NEM BESZÉLÜNK RÓLA by sokomodakinimod
sokomodakinimod
  • WpView
    Reads 41,187
  • WpVote
    Votes 851
  • WpPart
    Parts 14
Lara első kapcsolata nemrég ért véget, újult erővel szakad rá a szexualitással együttjáró sóvárgás és vágyakozás. Nem ismert terepeket akar felfedezni, habzó szájjal és kíváncsisággal, a mondhatni legszokatlanabb partnerekkel. Ki fog derülni az eltitkolt kapcsolatai közül valamelyik? Képes lesz Somával normalizálni a viszonyát? Lehet köztük több is, mint puszta vonzalom? Egy elkalandozott tinédzser, aki önreflexióival próbál meg jó döntést hozni.