A varázslatokkal és kalandokkal teli történet visszarepít minket egészen a huszadik század elejére. Egy olyan korba, amikor még autómobilok és lovaskocsik uralták a városokat, és az emberek nem a zsebükben hordták a telefonjukat. Megismerkedhetünk majd egy furcsa párossal, Sieghard úrfival, és egy mesebeli világból érkezett barátjával, Arnfrieddal. A két fiú pedig még gyerekként esküt fogad, hogy sosem hagyják el egymást. De vajon ez az eskü képes minden próbát kiállni? Legyen szó egy kibontakozó tiltott szerelemről, vagy A Háborúról, melyhez foghatót még sosem látott a világ? A történet folyamán szó esik arról, milyen is lehetett az élet az 1900-as évek elején a hajdani Német Császárság területén, hogyan viszonyult a világ a szodómiához, és milyen is lehetett olyan ászokkal együtt repülni az első világháború folyamán, mint a méltán híres Vörös Báró. Ui.: A történetben megjelenik trágár beszéd, erőszak, intim jelenetek, LGBT szál. És szó esik az első világháború minden szőrnyűségéről is.

Egy történet barátságról, szerelemről és két olyan ifjúról, akiket egy megszegett békediktátum és egy titkos szövetség hozott össze. Adrian és Kolja 1930 tavaszán találkozik a Kazán mellett kiépített harckocsis akadémián. A két ifjú még akkor nem is sejti, hogy az a két hosszú év, amit a kiképzésen töltenek, milyen röviddé és bonyolulttá fog majd válni számukra. Az önfeledt fiatalságukat egy kibontakozó tiltott szerelem és hazáik politikájának sötét leple borítja be. Adriannak és Koljának pedig döntenie kell, kockára teszik-e a jövőjüket vagy búcsút intenek egymásnak és a szerelemnek, amire vágytak.

„Amikor a szemébe néztem, nem láttam az egyenruháját, a kitüntetéseit... Csak az embert, aki volt mindez alatt. Amikor a szemébe néztem, magamat láttam." Nyikolaj már azzal megszegte az esküjét, hogy kényszeredett helyzetében az ellenség szolgálatába állt. Hát még azzal, hogy egy mindent eldöntő párbaj után nem csupán megkegyelmezett, de meg is mentette az ellenség életét. Valahol talán tartozott ennyivel. Életet életért. Tartozott egy aprócska esély megadásával, hogy hozzá hasonlóan Jäger is megszabadulhasson a fogságból, amiben élt. Jäger nem volt náci, hiába viselte a Waffen-SS egyenruháját. Egy bosszantó ördög volt, akit Nyikolaj sokszor a pokolra kívánt, de nácinak semmiképp sem nevezte volna. Talán tévedett, talán nem szabadott volna sem megmentenie az ezredest, sem a csapata mellé vennie. De bolond mód hinni akart, valami elfeledett gondolatban, netán egy szebb jövőben. Bolond mód hinni akart azokban a kedves mosolyokban, baráti közeledésben, amivel Jäger nyitni akart felé, de azóta minden megváltozott, az ezredest kiütötte a nyeregből, nem volt más, mint egy háborút vesztett, sebzett fogoly. És Nyikolaj nagyon jól tudta, mire képes egy ilyen lélek, hogy a törött felszín alatt miféle tűz tombol. Ő maga is ilyen lélek volt. A történet a T-34 című, második világháborús film nyomán írodott. A film ismerete nélkül is érthető, minden szükséges információ és jelenet idézve van.

1944 tavasza, keleti front. Wilhelm Freudenberger alezredes dühöng. Immáron nem csupán azért, mert önnön kollégái és felettesei a szokásukhoz híven kihozták a sodrából, de mindezek után még a szeretője is kikosarazta őt egy röpke telefonhívás közepette. A háborgó, sokat látott stuka pilótát csupán az ifjú rádiós lövésze tudja lenyugtatni. Timo az alacsony termetével, rozsdavörös hajával és dallamos hangjával nem csupán az alezredes szívébe lopta be magát egykor, de egyhamar a Geschwader közkedvelt Vörösbegyének/Robinjának is ki lett nevezve. Stukájuk motorja még le sem hűlt a legutóbbi csatájuk után, ők ismét a felhők közé emelkednek. Odafent ugyanis olyan témákat is megtárgyalhatnak, amiket a reptéren kifejezetten veszélyes lett volna és amik miatt akár fal elé állíthatták volna őket. A felhők közt biztonságban érezték magukat, még annak tudatában is, hogy halálos veszélynek voltak kitéve, ha egyedül repültek...

Verát a gyász és a bosszúvágy a frontra üldözte, megszegve az ígéretet, amit kedvesének tett. Háború dúlt a hazájukban, nem bírta tovább ölbe tett kézzel nézni az eseményeket. Pilótának képezték, nem pedig ápolónőnek. Semmivel sem tudták több hasznát venni a kórházban, mint bármely másik egyszerű halandóét. Pediglen boszorkány volt, egykönnyen talpra állíthatta volna még a legelesettebb katonájukat is. De félt, rettentően félt, hogy Sztálin fülébe jutna mindez. Az Éjszaka Boszorkányai közé menekült, a rettegett bombázókhoz, akik tárt karokkal fogadták. Fiatal lányok, anyáskodó elvtársnők közt talált magának új családot, barátokat. Köztük nem félt, nem rettegett attól, hogy bárki is jelentené, miután egy-egy növényes főzete pikk-pakk meggyógyította fáradt, sebesült bajtársnőit. Egy csapat voltak, akik akkor sem ismertek félelmet, ha a német vadászgépekkel kerültek szembe. Vera nem félt, ha barátnői mellett repülhetett, de egy végzetes éjszakán magára maradt, és egyedül kell szembenéznie mindazzal a veszéllyel, amit a keleti front tartogathat számára...

Gottfriednak nem volt párja, ha csúzlival kellett legyekre vadászni. Ha az olimpián lett volna ilyen szám, bizisten nem csak nevezett volna, de az aranyérmet is elnyerte volna a Vezérnek. De mivel senki sem indított ilyen versenyszámot a kedvéért, és Gottfried sem éppen szívlelte a festőkből vált diktátorokat, így kénytelen volt kis lakása falai közt űzni a sportvadászatot. Azon a bizonyos augusztusi délutánon is legyekre vadászott, amikor úgy döntött, hogy a berlini olimpia forgataga helyett kis lakása nyugalmát és szeretője társaságát élvezné. De a pilótája megannyi ígéretet megszegve kalandozni indult, nem is sejtve, hogy mindezzel meg fogja változtatni mindannyiuk életét... (A Hattyú és a Vadász sorozat kiegészítő története)

"Azt mondják, New Orleansban az álmok valóra válnak." Ebben a szóbeszédben hitt Dimitri, mikor alig tizenöt évesen maga mögött hagyta Szentpétervárat, hogy olyan életet kezdhessen, amiben nem félelemből és fájdalomból teltek a napjai. Álmai munkahelyét megtalálta New Orleans hadtörténeti múzeumában, és legjobb barátját Hatiban, az orosz farkaskutyában. De a szerelem terén bárhogy keresett, az igazit senkiben sem találta. Hati pedig megelégelte barátja szívfájdalmait, és saját mancsába vette a dolgokat, amikor megismerte Sköllt és a gazdáját, Manfredot. A két kutya számára egyhamar bizonyossá válik, hogy gazdáik összeillenek és képesek olyan boldogságot egymás életébe csempészni, amire mindig is vágytak. A képből csupán Dimitri legújabb barátnőjét kell eltűntetni, amiben a nő csivavája, Hercegnő is igyekszik segítő mancsot nyújtani. Hati és Sköll ugyanakkor nem számol az esetleges akadályokkal, hogy Dimitri még egyetlen férfit sem talált vonzónak, hogy Manfred elvesztette a vőlegényét egy katonai bevetésen, és hogy mind a két férfi múltja tele van olyasfajta traumákkal, amikről mindaddig senkinek sem beszéltek.

"- Ezért gyűlölöm ezt az egészet - mormogta az orra alatt, egy helyben dülöngélve, nem tudva eldönteni, hogy odahúzódjon a kapitányához, vagy maradjon a helyén. - Utálatos, álnok dolog. - Micsoda? - kérdezte Manfred meglepetten. - A szeretet - felelte Rahim nyersen, szorosabbra fonva a karját a mellkasa előtt próbálva védeni magát az érzelmektől. - Olyan, mint a csizmába bújó skorpió. Miután megtapostad azt a dögöt, már csak imádkozni tudsz, ne legyen halálos a mérge." Egy afgán zsoldos, egy tengerészgyalogos veterán, Hindu Gyilkos és 108 nap, mely gyökerestül megváltoztatja két barát életét. (Társkeresésre képesítve történet kiegészítője)

"- Szereted őt? Sam nem tudott felelni. Nem értette magát a kérdést sem. Zavartan pislogott vissza az oroszra, aki csendben, elkeseredve várta a választ. Mintha Vaska tisztában lett volna azzal, hogy sosem fogják megválaszolni a kérdését. Sam nem tudott mit mondani, az igent ugyanolyan hazugságnak érezte, mint a nemet. - Bonyolult - felelte végül. - Meghalnék érte? Igen. Leélném mellette az életem? Nem. - És a gyűrűk? - Egyszerű dísznek vannak. Semmi több, mint a kutyákon a nyakörv. - Manfred nem így gondolja."