Milyen érzés mikor egy pillanat alatt elveszítesz egy számodra fontos személyt? Milyen érzés mikor végre úgy tűnik, kezd leomlani a köztetek lévő fal, de aztán kilép az életedből, a fal pedig rád dől és nem szabadulsz alóla ki? Azt érzed, örökké az emlékének árnyékában fogsz majd tudni csak élni és magányra vagy kárhozva. Senki nem tudja őt pótolni. A külvilág felé egy erős, összeszedett képet mutatsz, miközben belül darabokban vagy, amit csak az a személy tudna összerakni, aki az életedben már nincs jelen. Elszakadni pedig nem tudsz, de valójában nem is akarsz a rá emlékeztető és a még vele összekapcsoló személyekkel és történésekkel. Minden és Mindenki csak Rá emlékeztet. Van, ami túlságosan is... Az 'Ismeretlen Extrákkal' c. történet folytatása.