my new list
21 stories
Nothing breaks like a heart by nameless_girl12
nameless_girl12
  • WpView
    Reads 69,790
  • WpVote
    Votes 5,110
  • WpPart
    Parts 21
"Ha egyvalamit megtanult ebből az egészből, az az volt, hogy milyen könnyű elveszíteni valamit, amiről azt hitte, hogy örökké az övé lesz. -Cassandra Clare"
Kötetlen sebeink by szelei_kiki
szelei_kiki
  • WpView
    Reads 61,717
  • WpVote
    Votes 3,440
  • WpPart
    Parts 68
Aki az árnyékában is a múlt sötétjét látja, annak talán a legnagyobb lépés, ha mégis a fénybe merészkedik. Sziráki Regina édesanyjával teljesen új életet kezdett, új helyen, új közösségben, de hamar megérzi, hogy hiába a sok új körülmény, ha ő maga hordozza magában azt a sok, régi sebet, amik alakították az utóbbi éveiben, a múlt árnyéka pedig még a mai napig a nyomában jár, és mindez nagyban hozzájárul ahhoz, hogyan éli meg az új életét. Lehetünk mások, lehet más az életünk egyik napról a másikra egy elhatározást követően? Meddig számít csak óvatosságnak, ha az esélyt sem adjuk meg, hogy olyan dolgokat engedjünk be az új életünkbe, amikkel kapcsolatban régen rossz tapasztalataink voltak? Vajon tényleg továbbléptünk már, ha még mindig kizárólag a múltban szerzett sebeink tanulságai alapján éljük az életünket? Egyáltalán továbbléphetünk mindenen előbb-utóbb, vagy néhány dolog egyszerűen csak velünk marad egy életre? A továbblépés jelentheti azt, hogy többet már nem tud mi visszahúzni? És ha önmagunk védelmében falakat húztunk fel magunk köré, vajon mennyire okos dolog hagyni, hogy mindezt valaki a szívünkig hatolva rombolja le? Egy történet egy tizenhat éves lányról, aki az elengedés nevében az új életébe is a váratlan dolgoktól elzárkózva lép át, egészen addig, amíg egy nap nem veszi észre, hogy már rég nem tud mindentől elzárkózni - és talán nem is akar többet. "Minden óvatosságból felépített falamat és észérvemet elhalványulni érzem, akárhányszor csak ránézek." *********************************************** Ez a történet néhány ponton kapcsolódik a Deja vu-sorozatomhoz, de itt az ott leírtak régebben megtörténtnek számítanak, illetve a kettő egymástól teljesen függetlenül is olvasható. Kezdés: 2023. aug. 28.
A szerelem képlete ✔️ by -Greti-
-Greti-
  • WpView
    Reads 647,573
  • WpVote
    Votes 35,143
  • WpPart
    Parts 35
𝙰𝚖𝚎𝚕𝚒𝚊 𝙿𝚛𝚎𝚜𝚌𝚘𝚝𝚝 szerencsés lány : érti és szereti is a matekot. Főleg a valószínűség számítást. Ennek tetejébe pedig nagy népszerűségnek örvend - tanárjai és a matlétacsapat körében. Azonban ki tudja számolni, mennyi arra az esély, hogy a nőcsábász, bunkó Jeremiaht megmentse a bukástól, és közben ne zúgjon bele az észvesztően jóképű fiúba? @- Greti - Minden jog fenntartva.©️ ♡2017 - 2018.07.04.
Resistance by HayesDaBaee
HayesDaBaee
  • WpView
    Reads 57,364
  • WpVote
    Votes 1,914
  • WpPart
    Parts 34
JOVAN COLLARD. As Head of Security, Jovan is expected to maintain the government within the wall. When a resistance group threatens to ruin the structure of their society, he ventures to find a way to take them over from the inside out. But things slowly turn to shambles when he finds himself falling in love with the woman who jeopardizes everything he's worked hard for. EILA KAHN. In a society with walls around the city and a one child policy, Eila is forced to figure out how to keep her brother alive. By joining a resistance group, she hopes to escape the walls and find a safe home for her and her brother. But her plans are disrupted when she's blackmailed by the one man who could get her and her brother killed. • Interracial @choxolate.doll
Mr Rude & Me (Undergoing Editing) by vintage-wifi
vintage-wifi
  • WpView
    Reads 18,717,449
  • WpVote
    Votes 402,735
  • WpPart
    Parts 85
What happens when Ms Innocent, Chelsea-Anne Richards is kicked out of her dorm room and has no place to stay? What happens when a curly-haired stranger offers her a place with his best friend? His best friend, Kyle Chambers aka Mr Rude. Rude is an understatement, not to mention that he's a womanizer too. He can't stand her and makes sure to mention it every time. She hates to admit it but the guy is drop-dead gorgeous. He looks like a page straight out of a Calvin Klein magazine. What happens when Chelsea is dragged into the dangerous rollercoaster that is Kyle's life? Will Chelsea be able to deal with all these changes? Also... will they ever be friends? Probably less. But... maybe M O R E. Join Chelsea and Kyle through their ups, downs, college life, ridiculous rules, illegal activities, many many arguments, psycho brothers, dangerous fathers, missing sisters, bitter exes, arch-nemesis and most importantly... their crazy, crazy friends. You don't want to miss it. #1 in dragracing [23/04/2020] #10 in roommates [23/04/2020]
Édes Alku by Natalie_Palmer
Natalie_Palmer
  • WpView
    Reads 385,492
  • WpVote
    Votes 12,897
  • WpPart
    Parts 52
Mit tennél, ha a szüleid össze akarnának hozni az ex legjobb barátoddal? Persze, hogy alkut kötnél vele! Skylar Lynch vállára súlyos teherként nehezedik a tehetős családdal járó elvárások, főleg, amikor 16 éves korában a szülei bele akarják terelgetni egy kapcsolatba a gyermekkori legjobb barátjával, Nicholas Blyeal. Lerombolva a köztük lévő kedves kapcsolatot. A ma már 18 éves, végzős Sky és Nick külön utakon járnak és olyannyira eltávolodtak egymástól, hogy szinte már egy légtérben sem képesek meglenni együtt. Egészen addig, amíg a helyzet arra nem kényszeríti őket, hogy alkut kössenek. AZ ALKU: Az egyetem megkezdődéséig elkell játszaniuk a szüleik előtt, hogy ők a tökéletes pár. A FELTÉTELEK: nulla érzelem és kötődés, csak és kizárólag színjáték. A CÉL: egy távoli egyetemen szabad élet. Na igen ám, de mivan akkor, ha ebben az utolsó végzős évben minden megváltozik? Ha egy különös idegen bukkan fel, megváltoznak az érzelmek és átrendeződnek az alku szabályai? Olvass bele ha többet megakarsz tudni, erről az őrült kapcsolatról. #1.ellenségbőlszerelem | 2023.09.14. #1.élet | 2023.09.16. #1.barátok | 2023.11.19. #1.ifjúságiirodalom | 2023.12.05. #1.lány | 2023.12.09. #1.hungary | 2023.12.17. #1.love | 2023.12.18. #1.hungarian | 2024.02.15. #3.szerelem | 2024.03.12. #1.iskola | 2024.03.29. #1.ifjúsági | 2024.06.03. #1.gimi | 2024.06.11. (A könyv kizárólag 16 éven felülieknek ajánlott❗)
A gyönyörű gyilkos by dibuszerika
dibuszerika
  • WpView
    Reads 668,338
  • WpVote
    Votes 32,883
  • WpPart
    Parts 47
Egy fiatal lány, kinek élete cseppet sem mindennapi, találkozik egy gyilkossal. Érzelmek kavalkádja lepi el mindkét fél életét, de végül ki győz? Egy lány, ki csak boldog szeretne lenni, vagy egy hidegvérű gyilkos? Ki lesz az első áldozat? ~ 2017.8.10. - 2018.9.2. ~ ❤Első helyezés rejtély/thriller kategóriában: 2018.2.14 ❤ Többszörös első helyezett ❤
Bakancslista | ✓ by _capitulatus_
_capitulatus_
  • WpView
    Reads 148,823
  • WpVote
    Votes 6,333
  • WpPart
    Parts 15
• Mert a szerelem és a gyűlölet között csak egy hajszálnyi hasadék húzódik • Lydia Blace a harmadik évét kezdi egy gimnáziumban, a csodálatos New Orleans városában. Bár főszereplőnk élete külső szemmel tökéletesnek tűnhet, hisz szülei vezetik az állam legnagyobb luxus hotel láncát, az iskolában is remekel, valamint a baráti körével együtt, szép kis hírnévre tettek szert az évek során...a látszat néha igenis csal. A Blace család hét éve szörnyű tragédiát szenvedett aminek következtében a szülők munkájukba menekültek, Lydia bátyja pedig teljesen elszigetelődött a hugától, aki magára maradt a bűntudatával. A lány viszont kiválóan játsza a szerepét miszerint az élete habos torta, cseresznyével a tetején, mindaddig amíg az iskolai év elején, a kelleténél jobban össze nem zörren a végzős Ryan Smith-szel. Ryan megelégeli a lány pimaszságát,az állandó feleselését és felajánl neki egy fogadást, miszerint ha a lány teljesíteni tudja vele a haverjai által összeállított Bakancslistát, a fiú abbahagyja a lány szekálását és elismeri, hogy ér annyit, mint ő. Lydia bizonyításvágya túlnő a józan eszén és belemegy a fogadásba. Az elkövetkezendő pár hónapban számos közös kihívás vár rájuk, melyet élőadásban követhet nyomon az egész iskola. A verseny viszont váratlan fordulatot vesz, mikor Ryanben meginog valami és bűntudata lesz minden eddigi miatt, amit a lánnyal tett. A kiengesztelési hadművelet közben valami félre sikerül és a fiú megijed a saját érzéseitől. Visszavonulót fúj...Lydia viszont nem tűri az érzelmeivel való játszadozást. ©_capitulatus_ | 2019 Jó olvasást! <3
lopott csókok by takamifox
takamifox
  • WpView
    Reads 52,154
  • WpVote
    Votes 3,539
  • WpPart
    Parts 24
. . . ér akkor bármit is a szerelem, ha mind a két fél rettegi kimutatni? . . . cornelia a mosoly megtestesült angyala, belülről szívének szilánkjaival megtöltve. mikor megcsókolja az életében egyetlen botladozó fiút, ő maga se tudja eldönteni, hogy ott belül javult a helyzet, vagy csak rosszabb lett... 《 kezdet: 2019/ február 05 》
Ocean by HeemsE
HeemsE
  • WpView
    Reads 289,465
  • WpVote
    Votes 11,145
  • WpPart
    Parts 28
"Lefogadom, nem tudtad, hogy te voltál a kedvenc szórakozásom. " A tizennyolc éves Bethany és Alexander évek óta ismerik egymást. Alex a tipikus nőcsábász, úgy dönt, hogy a gimis éveit meg szeretné élni a haverjaival, sok alkohollal és az illegális versenyzésekkel. Bethany mindig próbál inkább a háttérben maradni, ám akaratlanul is folyton bajba sodorja magát és végül minden szál a bájos szomszédjához, Alex-hez köthető.