Versformában kiírom a fejemből a gondolataimat, megakadályozva a teljes meghibbanásomat. Úgy döntöttem megosztom másokkal is a szerzeményeimet, nem gondolom, hogy kiválóak lennének, de mégis hátha valaki tud valamelyikkel azonosulni. Ha már egy elmét gondolkodásra késztet valamelyik versem, megérte kitennem őket.

Nem saját sztori! Úgy fordítottam! A történet közvetlen az FB2 után játszodik. Göthe és Tina küzdenek az őket, és barátaikat ért nehézségek miatt. Azonban a sors nem könnyíti meg a dolgukat. El kell, hogy döntsék kiket szeretnek igazán, és, hogy mit éreznek egymás iránt. Végül majd egymásra találnak? FIGYELEM! A történet nem kis mértékben drámai! Jó olvasást!🥰

,,Queenie nővérére nézet majd megölelte. -Ígérd meg, hogy mindig testvérek maradunk Teenie. Történjen bármi."

༺ ꧁༺ ✞♡ ༻꧂ ❝-Hiszen vérzik! - rettentem vissza, mikor megláttam, amint a lefelé tartott fehér rózsán végigcsorog a vörös, hemoglobinnal telített folyadék. -Igazán? - kérdezte felemelve kézfejét, amely továbbra is görcsösen a tüskés rózsát markolászta. - Igazán - nevetett. Erre volt szükségem. A nevetésére, a jelenlétére. És Isten tudtam, mert ha nem lett volna tisztában vele, nem küldött volna vissza erre a helyre.❞ ꧁༺♚⌕༻꧂ ❝Minden tekintetben legyőzöttnek éreztem magam. Semmim sem maradt, amivel visszavághattam volna. Nem volt fegyverem, sem pajzsom, nem volt menedékhelyem, erős váram, ahová menekülhettem volna. René de Fontaine méregetett pár pillanatig, ezt követően közelebb hajolt, mire ösztönösen is behunytam szememet, elfordítottam fejemet, arcom elé emeltem kezemet. Közelebb hajolt, majd ellökte magát a faltól, ezzel kiszabadítva engem is kalitkámból, börtönömből. Kinyitottam szememet, karjaimat természetes állapotukba helyeztem vissza. -A mihamarabbi viszont látásra, Rose Moticelli - tűnt el a fal mögött. ❞ ༻