Tundii olvasólistája
197 stories
Halálos ítélet by nicetomeet_u
nicetomeet_u
  • WpView
    Reads 320,267
  • WpVote
    Votes 10,096
  • WpPart
    Parts 53
Enrico Luciano, - vagy ahogy az olasz alvilágban mindenki ismeri, Nino - egy kezén meg tudja számolni hány emberért tenné tűzbe a kezét. A szám nulla. Egy kezén viszont nem tudja megszámolni, hány ellenségével végzett már gyerekkora óta. Most pedig ő lett a legnagyobb szicíliai maffia feje. Enrico megfontolt, ravasz és soha senkiben sem bízik meg, néha még a saját családjában sem. Ninette Alexia Chapman olaszországi nyaralása során megismerkedik egy sármos, de rettentő öntelt bártulajdonossal. Az esze tudja, hogy nem kellene kedvelnie, de a teste nem hajlandó együttműködni. Ninette a nyaralás végeztével hazautazik Londonba, de nem tudja kiverni a fejéből a kék szempárt és azt a pimasz mosolyt. Végül újra egymásba botlanak, csak éppen egészen más körülmények között, mint ahogy képzelték. "Közülünk bárkit szeretni, felér egy halálos ítélettel, nem igaz?"
Vágyaim mocskos titka. +18 - BEFEJEZETT. by ancuss_
ancuss_
  • WpView
    Reads 609,700
  • WpVote
    Votes 8,528
  • WpPart
    Parts 40
" A hajam egyre jobban habosabb lett, így mindkét kezemet bevetettem a hajmosáshoz. Már majdnem végeztem mikor hirtelen megfogott egy erős kéz. Testem teljesen nekifeszült a hideg fali csempének. Kinyitottam a szememet, de sötét volt mindenhol. Lekapcsolták a lámpát. Basszameg. Valaki megtámadott. Az idegen hatalmas tenyerével megmarkolta a melleimet és morzsolni kezdte a még mindig kemény bimbómat. Mi a faszom ez? " Semmi sem tudja úgy feldobni az ember napját, mint egy munkahelyi titkos dugás a sötét zuhanyzóban. Az egész akkor fordul fel fenekestül, mikor Anna rájön hogy ki is volt azaz idegen, akivel élete egyik legjobb harcurozását élte át. Izgalmas játék veszi kezdetét Anna Black és Adam Rope között, akik egy cégnél dolgoznak és végtelenül iszonyatosan gyűlölik egymást. Vicces, szexi, trágár, kitalált, +18-as történet. Csúnya szavak dögivel lesznek benne :) #1. Magyar #1. Szex #1. Hun #1. Hungary #1. Wattpadhun #1. Káromkodás
Az Alvilág Csókja by writer_ket
writer_ket
  • WpView
    Reads 32,261
  • WpVote
    Votes 1,093
  • WpPart
    Parts 32
Lily csak egy átlagos lány volt, aki egy felejthetetlen nyaralás reményében érkezett Olaszországba. Nem sejtette, hogy egyetlen este, egyetlen találkozás mindent megváltoztat. Dominico veszélyes férfi. Egy olyan világ ura, ahol a hatalom, a szenvedély és a brutalitás kéz a kézben járnak. Soha senkit nem engedett közel magához. Soha nem csókolt meg senkit. Mert a csók számára nem egyszerű érintés - hanem függőség. És aki egyszer az övé lesz, az soha többé nem menekülhet. Amikor Lily belép Dominico bárjába, a férfi azonnal tudja, hogy meg kell szereznie őt. Nincs választás. Nincs menekvés. Lily az övé lesz, akár akarja, akár nem. De mi történik, ha a félelem lassan vággyá alakul? Ha a szenvedély fájdalommal vegyül, és a szerelem a legveszélyesebb bűnné válik? „Az Alvilág Csókja" egy sötét, szenvedéllyel és veszéllyel teli történet birtoklásról, függőségről és egy végzetes kapcsolatról, amely örökre megpecsételi két ember sorsát. Ez a könyv sötét romantikát tartalmaz, ahol a hatalom, a vágy és az erőszak kéz a kézben járnak. Történetünk nem a szívek és virágok szerelme. Itt a szerelem ural, a szenvedély fáj, és a csók sebez. 18 éven felülieknek ajánlott. Ez nem egy tündérmese. Ez az Alvilág Csókja.
Az Élet Mindig Mást Akar by ViktriaIlls6
ViktriaIlls6
  • WpView
    Reads 174
  • WpVote
    Votes 7
  • WpPart
    Parts 6
Sarah Miller azt hiszi, hogy a családja átlagos.Mivan ha nem?Mivan ha a 10. osztály nem olyan lesz mint azt gondolta volna.Nem elég, hogy május végén a pasija olyat tett amit soha nem tud majd meg bocsátani.A legjobb barátnője hátba szúrása fel ébresztette Saraht, de mire? Nathan Cross mindent tudd Sarahról és a családjáról.A családja egy meg bízást add neki de mivan ha a családja közben meg változtatja a terveket.Natnek végig kell nézni azt hogy élete szerelme hozzá megy az öccséhez miközben ő tehetetlenül ott ül elől a jegyesével.Azt hiszi, hogy nem tehet semmit de ez tényleg így van? Ez egy kicsit dark romanc könyv lesz az elején még nem tűnik annak.De aztán a titkok el kezdnek elő bújni a sötétből ki a napfényre.Milyen sötétek lehetnek ezek a titkok és milyen hatással lehet a kettő főszereplőre? Ez az első könyvem szóval légyszi senki ne kövezzen meg ha béna és talán túl gyors lenne(csak az eleje lesz az). Még most próbálkozok és elégé félek pedig régi álmom könyvet írni. Tiktok:_azeletmindigmastakar_ Instagram:az_elet_mindig_mast_akar
Csak játszunk +18 by kati7451
kati7451
  • WpView
    Reads 14,639
  • WpVote
    Votes 168
  • WpPart
    Parts 25
Leila és Julian féltestvérek. Már kamaszként is éreztek valamit egymás iránt, de mindketten próbálták elnyomni. Évek teltek el. Az idő elmosta a közös családi vacsorákat, a nyaralásokat - de nem a feszültséget. Most Julian esküvőre készül. Tökéletes menyasszony, tökéletes jövő... és a tökéletes hazugság. Mert amit nem mond el senkinek, az az, hogy minden alkalommal, amikor Leila a közelében van, elfelejti, hogyan kell jó embernek lenni. Leila sem gyerek már. És most, hogy újra együtt élnek pár hétre - az esküvői előkészületek miatt - régi emlékek, és új vágyak is felszínre törnek. Egy ártatlan érintés. Egy éjszaka, amikor semmi sem marad titokban... Mi történik, ha a menyasszony árnyékában a tiltott viszony kap főszerepet? Ez nem egy klasszikus love story. Ez egy határfeszegető történet vágyról, bűntudatról, és egy döntésről, amit talán mindketten megbánnak. Vagy... talán mégsem? FIGYELMEZTETÉS: Ez a történet megrázó és explicit tartalmat tartalmaz. A sorok között erőszakos, érzelmileg felkavaró és szexuálisan egyértelmű jelenetek is szerepelnek, amelyek nem minden olvasó számára ajánlottak. Olvasását csak erős idegzetű, 18 éven felüli olvasóknak ajánlom!
Elveszett világ by EffiJasmineCarpenter
EffiJasmineCarpenter
  • WpView
    Reads 6,197
  • WpVote
    Votes 319
  • WpPart
    Parts 30
Serena Hazel Clark egy túlnyomó részt normális 16 éves. Introvertált, művész lélek és kissé önfejű is... najó, nagyon önfejű és akaratos, de mindezektől eltekintve teljesen normális. Egészen addig a napig, amíg a drogos bátyja, Nick azt nem állítja, hogy látta amint a barátnője egy másik haverját zabálta. Serena és bátyja Nick elég közel állnak egymáshoz ahhoz, hogy Serena elhigyje amit bátyja állít, még akkor is, ha az őrületes és hihetetlen. De mi történik amikor a rémálom valósággá válik, a föld pokollá változik, és egy diáklány mindennapjai többé nem az iskoláról és a barátokról szólnak, hanem a túlélésről, a veszélyről és a folytonos harcról a halállal.
Bad Boy Roommate  ✔︎✔︎ by grraciie_
grraciie_
  • WpView
    Reads 59,687,311
  • WpVote
    Votes 1,489,378
  • WpPart
    Parts 71
after a prank gone terribly wrong, hayden jones is sent across country to caldwell academy, a school for the bitchy, the dangerous and the rebellious. and if that wasn't bad enough, it becomes much worse when hayden is accidentally put in the male dormitory, landing her in a room with the school's notorious heartbreaker, chase everett. [not edited...like at all]
Raven: His First Everything by _dat_one_girl_
_dat_one_girl_
  • WpView
    Reads 5,827,194
  • WpVote
    Votes 155,205
  • WpPart
    Parts 66
When Raven agrees to help sheltered Cassian complete his list of firsts in exchange for cash, it's strictly business-until their deal ignites an undeniable chemistry neither of them saw coming. *** After making a deal to finish her last year at Briarwood Academy in exchange for a shot at her dream job, 18 year old Raven Castillo has one mission: graduate and get out. No fights. No distractions. No complications. Cassian Hawthorne has spent his life buried in books, sheltered by his overprotective parents. But with college looming, he's ready to change that. He has a list of firsts to complete, and the unbothered new girl seems like the perfect person to help him. *** She needs the cash. He needs the experience. It's just business... until addictive kisses, lingering touches, and stolen glances make it anything but. What happens when their deal turns into something neither of them can control? Will they allow these sparks to fly, or will their personalities be far too different to carry on? ☪︎ ִ ࣪𖤐 𐦍 ☾𖤓 𝐁𝐚𝐝 𝐆𝐢𝐫𝐥 𝐱 𝐆𝐨𝐨𝐝 𝐁𝐨𝐲 [CAN BE READ AS A STANDALONE] #1 in goodboy #1 in badgirl #1 in badgirlgoodboy #1 in plottwist #1 in forbiddenlove #1 in bucketlist #1 in eroticromance #2 in romance #2 in steamy #2 in lovestory #3 in teenromance
Ride or Die - [BoyxBoy] by d1rtydisco
d1rtydisco
  • WpView
    Reads 11,133,520
  • WpVote
    Votes 475,742
  • WpPart
    Parts 136
Rava Weston is the definition of the ideal son. He follows the rules, smiles when he should, and never causes trouble. His future is laid out-while he has just enough space to secretly chase his own quiet dreams of becoming a teacher, so long as he plays the role his parents expect. But when he's forced to attend a family summit back in Italy, everything starts to unravel. Because Gio Fontana will be there. Gio is reckless, magnetic, too rich for his own good. He's got cops who know him by name, and NOT because they're friends. His motorcycle is his greatest love, and rules don't seem to apply to him. He has a reputation that makes fathers lock their doors. Especially Rava's father. Rava and Gio, never got along. But this time, the tension feels like hunger more than hate. And as the days stretch on, Rava's perfectly safe world starts to slip through his fingers, because what's building between him and Gio is forbidden. Not just risky. And it might be the first real thing Rava's ever felt. 🥇 #1 - gay 🥇 #1 - rivals 🥇 #1 - enemiestolovers 🥇 #1 - forbiddenlove 🥇 #1 - lgbtfiction 🥇 #1 - bxb 🥇 #1 - bl 🥇 #1 - bxblove 🥇 #1 - boyxboy 🥇 #1 - biker 🥇 #1 - Italy 🥇 #1 - denial 🥇 #1 - angst 🥇 #1 - gaylove 🥇 #1 - gayfiction 🥇 #1 - fluffy 🥇 #1 - mxm 🥇 #1 - bisexual 🥇 #1 - gaycouple 🥇 #1 - love 🥇 #1 - mlm 🥇 #1 - funny 🥇 #1 - obsession 🥇 #1 - lgbtromance 🥇 #1 - traveling 🥇 #1 - fatalattraction 🥇 #1 - grumpyxsunshine 🥇 #1 - slowburn 🥇 #1 - queer Also available on Amazon, physical + Kindle version with extra spicy scenes ✨
Az Egyetem Hangjai by Mici2345667
Mici2345667
  • WpView
    Reads 3,010
  • WpVote
    Votes 435
  • WpPart
    Parts 47
Vannak emberek, akik úgy nőnek fel egymás mellett, hogy egy idő után már senki sem tudja, hol végződik az egyik története, és hol kezdődik a másiké. Alita West és Esthon Colt egész életükben ott voltak egymásnak. Két szomszéd. Két legjobb barát. Két ember, akik kívülről nézve pontosan ismerték a másikat. Legalábbis ezt hitték. Mert a felnőtté válás nemcsak új lehetőségeket hoz magával, hanem titkokat, veszteségeket, hibákat és olyan döntéseket is, amelyek lassan megváltoztatják még a legerősebb kötelékeket is. Miközben Alita a zenében próbálja megtalálni önmagát, Esthon egyre inkább elveszik a saját útkeresésében. Mindketten ugyanabban a városban élnek, ugyanazokat az utcákat járják, mégis napról napra távolabb kerülnek attól, ami valaha természetes volt közöttük. És néha a legnehezebb dolog nem az, hogy elveszítünk valakit. Hanem az, hogy végig kell néznünk, ahogy lassan idegenné válik. Sok történetet hallottunk már a legjobb barátokból lett szerelmesekről. De mi történik akkor, ha a történet nem ott ér véget? Mi van akkor, ha a legjobb barátokból szerelmesek lesznek... majd újra barátok... végül pedig semmivé válnak egymás számára? Egy történet barátságról, családról, zenéről, gyászról, hibákról és azokról az emberekről, akik akkor is nyomot hagynak bennünk, amikor már nem tudjuk, hogyan érjük el őket. A borító AI segítségével készült!