💕
11 stories
Please don't touch me✔ by Dgi_Rebeka
Dgi_Rebeka
  • WpView
    Reads 93,614
  • WpVote
    Votes 9,415
  • WpPart
    Parts 34
FIGYELEM! Régi történet hibákkal, a javításig még nem jutottam el, valószínűleg nem is fogok. Ennek ellenére fent hagyom, mert a reakciókból ítélve nektek, olvasóknak sokat jelent valamiért, és örülök, ha ki tudlak titeket szakítani a valóságból egy kicsit, meg én is szeretem ezt a sztorit a hibáival együtt is.:D Ari húsz éves. A középiskola elvégzése után egyből munkába állt egy Henry's Pub nevű kocsmában, ahol jelenleg is dolgozik. Minden éjszakát itt tölt a vendégekkel flörtölve és a munkatársaival, Inarival és Liljával viccelődve, kellő szarkazmussal állva bármilyen helyzethez. Mélyen belül azonban utálja az egész helyzetet és csak arra vár, hogy valaki kimentse őt egyhangúvá vált életéből. Lauri tizenkilenc éves, még csak most fejezte be a középiskolát, szeptembertől pedig a Tamperei Egyetem padjait fogja koptatni, ahol társadalomtudományt fog tanulni. Addig azonban még van pár hónapja, ő pedig elhatározta, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Elhatározta, hogy leküzd mindent, ami a múltban történt vele, leküzdi az érintésektől való rettegését és megpróbál élni egy kicsit. Vajon mi sül ki abból, ha ennek a két fiúnak az útjai keresztezik egymást? A borító képéért hálás köszönet a Bing AI-nak.
Spark Explosion (ORIGINAL) by timitoth23
timitoth23
  • WpView
    Reads 17,879
  • WpVote
    Votes 1,346
  • WpPart
    Parts 37
...mert egy kis szikra is elég ahhoz, hogy valami gyönyörűt és veszélyeset hozzon létre. Dominik egy olyan srác, aki mindenkit maga elé helyez, kitartó, és keményen dolgozik mindenért, hogy elérje, amit akar. Az iskolában mindenki ismeri őt, az állandó jókedvű fiút. És persze Konrád is figyeli őt távolról. A szőkeség elég nyers stílusa híres a koliban, de csak kevesen tudják, hogy milyen is valójában. Dominiknak esélye adódik, hogy megismerje az igazi Konrádot, és amint egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a barátaik is úgy olvadnak össze egy nagy csapattá, ami teli van pletykákkal, esti kártyázásokkal. Kettejük története két különböző személyiség összehangolódásáról, barátokról, közös programokról, a reggelekről, sok motyogásról, összeakasztott kisujjakról és megannyi szeretetről szól. Történet írásának időtartama: 2023. 02. 01 - 2023. 06. 02.
Fehér nyakkendő by Nasu04
Nasu04
  • WpView
    Reads 120,859
  • WpVote
    Votes 9,776
  • WpPart
    Parts 62
[BL] A történet a távoli jövőben játszódik. Dwight tizenkilenc éves perfectus fiú, akinek teljesen felfordul az élete, amikor a Rendszer férjéül választja az alacsonyabb társadalmi rétegből származó Raint, akivel a Párválasztó teszt alapján száz százalékosan összeillenek - a fiúk azonban nem igazán érzik maguk között a kémiát. A különös házasságot a környezetük több tagja is elítéli, köztük Rain bátyja, a város rossz hírű körzetében élő Caleb, aki az első pillanattól fogva nem hajlandó elfogadni a Rendszer döntését, azonban az erős ellenszenve mögött lehet több is meghúzódik, mint amit a felszínen sejteni lehet. Avagy szövevényes dráma sok rejtéllyel, hatalmi játszmákkal és persze boys' love-val, néhol meghintve egy kis/nagy adag angst-tal. Nyomokban azért humort is tartalmaz! ;) ⚠️ Figyelmeztetések, jellemzők: ⚠️ ○ A sztori meglehetősen könnyedén, tinisen indul, de ez ne tévesszen meg benneteket, mert később elég komoly, érzelmileg felkavaró témákat is érint. ○ A történetben többször megjelenik obszcén beszéd, fizikai erőszak, bántalmazás, illetve a szereplők közül többen is a szürke sávban mozognak. Ha ezek után sem riasztottalak el, akkor jó szórakozást kívánok és szeretettel várom a véleményedet!
Csillaghullás by Abigel_Szello
Abigel_Szello
  • WpView
    Reads 34,985
  • WpVote
    Votes 4,036
  • WpPart
    Parts 26
„Amikor Osszián belépett a lakás ajtaján, és hallotta, hogy az anyja a konyhában a Magányos angyalt énekli, tudta, hogy ez a nap nemsokára még rosszabb lesz." Azt azonban nem is sejtette, mennyire. A postafiókjában titokzatos e-mail várja, hogy a feje tetejére állítsa az életét - közli ugyanis Ossziánnal, hogy a Wattpad hemzseg a róla és iskolatársáról, Fazekas Bálintról szóló meleg fanfictionöktől. Osszián, aki eddig boldog tudatlanságban élte az életét, és fogalma sem volt róla, mi az az A/B/O vagy mit jelent a slash, azonnal pontot akar tenni az ügy végére, ehhez viszont Bálint segítségére van szüksége. Mikor azonban a Wattpad népe nem rgeagál kétségbeesett próbálkozásaikra, Osszián és Bálint egyre drasztikusabb eszközökhöz folyamodnak... És Osszián lassan rájön, hogy a fanfictionök világa nem is áll olyan távol a valóságtól. „A történet fiúxfiú szerelmet tartalmaz, valamint tizennyolc éven felülieknek szól a sok szex miatt. Én szóltam! Felelősséget nem vállalok." Csak viccelek 😊 „Remélem, szeretni fogjátok!" ❤ A fantasztikusan szuper leírás @dagdrivare érdeme!
Dear Homophobe - Befejezett by DemonaPsycho
DemonaPsycho
  • WpView
    Reads 3,083
  • WpVote
    Votes 259
  • WpPart
    Parts 10
2. évad a nem előrre látható jövőben. De egyszer lesz, sok ötletem van. Alec nem volt oda a költözésért, ahogy új gimire se vágyott soha. Mindezek tetejébe, amikor először lép be új osztályába, rögtön ez a mondat fogadja: Undorodom az összes hozzád hasonló buzitól! És bár nem neki szól, nem mondhatnánk, hogy feldobja a kedvét, lévén, hogy Alec igen határozottan melegnek vallja magát. Remek kezdet, nem igaz? Pár megjegyzés a történethez: - igen, a homofóbia fontos szerepet játszik benne, de nem egy tanulmányt írok, légyszi mindenki tartsa észbe, hogy ez csupán a szórakoztatás kedvéért íródott, és a leírt viselkedés se nem tökéletesen valósághű, se nem ilyen könnyen elnézhető - Mindannak ellenére, amilyennek látszik, ez nem egy túl angst olvasmány, inkább könnyedebbre vettem a hangulatot (mint mondtam, ez nem feltétlenül egy homofóbiát boncolgató olvasmány sry), de akadnak nehezebben befogadható részek is, szóval saját felelősségre - az eleje tényleg sztereotipikus meleg hater és kissé gagyi... de később jobb lesz, csak éljétek túl az első egy-két fejezetet pls - igen, a sztori bl (fiúxfiú), és úgy +16 (akad benne némi +18, de nem egy pornóról beszélünk)
Gyémánt (Original Story) by Selly_Blackbird
Selly_Blackbird
  • WpView
    Reads 34,360
  • WpVote
    Votes 3,535
  • WpPart
    Parts 37
Azt mondják, a gyémánt csak egy darab szén, ami kivételesen jól kezeli a stresszt. Bence, a jó szándékú és önfeláldozó másodéves pénzügyhallgató elvállalja, hogy korrepetálja statisztikából a számokat valamilyen rejtélyes oknál fogva gyűlölő Áront. Az együtt töltött délutánok alatt Bence - a múltbéli traumái ellenére - egyre jobban megkedveli a szorongó fiút. Egy véletlen felfedezés és egy szörnyű éjszaka után azonban a tét sokkal nagyobb lesz, mint egy sikeres év végi vizsga. Bence pedig az önként vállalt felelősség súlya alatt kezdi úgy érezni, hogy minden egyes döntésével csak saját lába alól rántja ki a talajt... Áron, Bence és barátaik képesek megedződni az élet szorításában, hogy végül gyémántként ragyoghassanak - vagy a nyomás erősebbnek bizonyul, és szénporrá aprózódnak? Kezdés: 2022. május 28. Befejezés: 2023. szeptember 16.
Szerelem Dallamai I. - Egy pillanatra | ✔ by NightmareGale14
NightmareGale14
  • WpView
    Reads 13,119
  • WpVote
    Votes 1,529
  • WpPart
    Parts 26
* Dorian és Elias ötrészes történetének első kötete * Dorian családja elköltözött Texasból, amikor a fiú tíz éves volt. Három évvel később iskolát kellett váltania, ám az új helyen is csak egy emberre számíthatott, mint barátra. Elias, Adrian, Mike és David Dorian minden napját megkeserítik; leggyakrabban szavakkal bántják, időnként azonban az is előfordul, hogy meglökik, a fejére öntenek valamit, esetleg bedobják az iskola mögötti kukák egyikébe. És hogy miért történik mindez? Dorian White tizenhét éves, szemüveges, vörös hajú, szeplős, gyenge... és meleg. A rengeteg piszkálás és múltbéli csalódásai miatt nem hiszi, hogy valaha talál valakit, akivel boldog, kiegyensúlyozott kapcsolata lehet. A szerelmet azonban hajszolja, bármit megadna azért, hogy tartozhasson végre valakihez, akit végre nem viszonzatlanul szeret. Dorian négy év alatt már hozzászokott az iskolai zaklatásokhoz, kezdi úgy érezni, már meg sem tudják érinteni a szavak és lökdösések. Egyik nap azonban Elias Reed, a fő zsarnok hirtelen közeledni kezd a fiúhoz. Dorian nem érti, mi történik. Lance-szel, Elias ikertestvérével egyöntetűen arra jutnak, hogy itt vagy történt valami, vagy Elias újabb módot talált rá, miként keserítheti meg Dorian életét.
Hat kerék [Hell-páros trilógia 1.]│✓ by Phan_Noya
Phan_Noya
  • WpView
    Reads 35,653
  • WpVote
    Votes 2,919
  • WpPart
    Parts 57
(Szívtempó 2.) Ő tipikusan az a fajta ember volt, akit látásból megvetek. Vagyis csak ezt hittem, és ő is ezt hitte rólam. Utána pedig az elmormolt kérdékesre a válasz döntötte el, hogy merre is haladt tovább a kapcsolatunk. Én csak száguldásra vágytam, de neki muszáj volt belém ütköznie. Ez lett a mi tragikus balesetünk. Köztünk már nincsenek titkok, de mi együtt egy titok vagyunk. 》Folytatás: Bokszutca [ Kapcsolódó történet: Éjszakai parkoló ] ❗️Helyesírási és nyelvtani hibák előfordulhatnak! Borítót tervezte: Elgee (ig: @/le.an.studios) 2023.10.15.- 2024.09.13.
Az ördög fasza után kettővel by Abigel_Szello
Abigel_Szello
  • WpView
    Reads 30,459
  • WpVote
    Votes 3,521
  • WpPart
    Parts 25
Milánt a lógása és bukása miatt egy nyárra száműzetésre kényszerítik egy tanyára, az ördög fasza után kettővel. Az apjával kell laknia, akit alig ismer. A tanya ráadásul tele van állatokkal, és ott a Futóbolond is, aki felborzolja Milán amúgy sem nyugodt idegeit. Vajon sikerül visszajutnia valahogy Pestre, ahol a barátai és Dávid vár rá, vagy kénytelen lesz eltölteni egy hosszú és unalmas nyarat az alföldi tanyán? Friss kéthetente vasárnaponként!