NightmareGale14
* Dorian és Elias ötrészes történetének negyedik kötete *
Dorian és Eli ennél boldogabbak már nem is lehetnének. Végre együtt vannak, a baráti körükben és a családjukban is minden rendben, Eli nagyapja látszólag örökre kilépett az életükből, ráadásul mindketten úgy érzik, a múlt okozta sebeik javarészt begyógyultak. Minden tökéletesen a helyére került. Vagy mégsem?
A végzős évük elérkeztével mindkettejüknek meg kell küzdenie a nagy kérdéssel: mi leszek, ha nagy leszek? Dorian teljesen biztos a válaszban, hiszen már tíz évesen kinézte az egyetemet, ahová menni szeretne, és a kezdetektől mindent belead, hogy be is jusson. Eli viszont csak kérdőjeleket lát, ha a jövőjébe tekint. Ötlete sincs, mihez akar kezdeni a gimi végeztével, pedig már minden barátja kiválasztotta, merre akar menni, az unokatestvére pedig idén már New Yorkban kezdi meg a tanulmányait a Cornellen.
Ez az év több kihívást tartogat a fiúk számára, mint várnák. Doriannek egyre keményebben kell tanulnia, és az úszást sem árt komolyabban vennie, ha be akar kerülni az álom iskolájába. Eli-nak eleget kell tennie tavalyi ígéretének, és a fociedzések mellett kóruspróbákra is be kell járnia, hogy részt vehessen a csapattal minden versenyen, ezzel együtt pedig Tristan is újra megjelenik az életében.
Vajon Dorian eléri élete álmát? Elias megtalálja, merre akar menni? Tristan bele akar majd szólni a fiúk kapcsolatába? Milyen hatással lesz Dorianre, hogy Eli miatt többet kell majd látnia régi zaklatóját? Na, és Matt meg tud végül békélni Eli-jal?
Megannyi kérdést veszi körbe a fiúkat, de végül biztosan lesz egy út, ami megfelel számukra.