Bl
26 stories
Honnan tudnám? by Piroslepke
Piroslepke
  • WpView
    Reads 54,243
  • WpVote
    Votes 4,357
  • WpPart
    Parts 37
"- Bocs, nem akartalak megijeszteni. - Békítően mosolyogtam felé, hátha most nem küld egyből melegebb éghajlatra, de tévedtem. - Az elzárás a 202-ben van. Ugyanaz a szürke, nagy pulcsi volt rajta, ami hétfőn. Teljesen eltűnt benne. Fekete hajtincsei kócosan, összevissza álltak, mint aki a padon szunyókált egész délelőtt. A szeme elég karikás volt, a szája sebes. Pocsék napja lehetett. - Ne bámulj! - Felhorkant és elfordította az arcát. Na jó... most egy kicsit zavarba jöttem. Tényleg nyíltan megbámultam, totál meg is feledkeztem magamról. - Matekfaktra jöttem, maradhatok melletted?" Alant semmi más nem hajtja előre, csak hogy bekerüljön az egyetemre és maga mögött hagyhassa eddigi életét. Az iskolában megkapja az okostojásoknak szokásosan kijáró enyhe kirekesztettséget, és mindemellett komoly anyagi nehézségekkel is meg kell küzdenie apja helyett. Mint ahogy az lenni szokott a könnyed sulis-tinis-romantikus történetekben, itt is hamar színre lép az "új srác", aki félelmetesen tökéletesnek tűnik, és négy sarkánál fogva fordítja ki Alan világát. FIÚxFIÚ történet
Orient (Befejezett) by NykaDelMar8
NykaDelMar8
  • WpView
    Reads 12,855
  • WpVote
    Votes 1,609
  • WpPart
    Parts 55
❤ 🚞 Mi van akkor, ha a híres festőművész és a szép fiatal fiú egymásba szeretnek, csakhogy egyikőjüknek már van társa? Mi van akkor, ha ez a szerelem az Orient Expressz elegáns kocsijaiban szökken szárba, miközben a havas török hegyeken halad át a luxusvonat? Mi van, ha úgy érzed, hogy megtaláltad a legjobb helyet a számodra, mégsem vagy képes elhagyni azt, akihez hosszú évek (és még annyi más) kötnek? Ezúttal ne válts vonatjegyet, csak dőlj hátra és kezdj a történetbe! 🚞 ❤ 🔞 jelezve. 2023. február 3-án kezdtem el publikálni. Véget ért 2023. július 18-án.
Over Again [BEFEJEZETT] by bertokt
bertokt
  • WpView
    Reads 82,713
  • WpVote
    Votes 7,120
  • WpPart
    Parts 100
Joshua és Nathan. Két teljesen különböző ember. Az egyik pornósztár, a másik fiatal, ártatlan és templomba jár. Hogy tud ez a két, egymástól teljesen különböző ember egy jól működő kapcsolatot kialakítani? Romba dönthet-e egy hazugság egy tökéletes kapcsolatot? Vagy a szerelem mindent legyőz? Hányszor és hányféle módon lehet újrakezdeni? Van egyáltalán újrakezdés? Ez az első történetem. (Lehet, hogy az utolsó is :)) Valójában csak a magam kedvéért kezdtem írni, de remélem, hogy lesz, akinek tetszik. Kérlek, hogy úgy olvassátok, hogy ez még csak nem is hobbi, csupán szórakozás/időtöltés. Eddig mindig csak olvastam, most gondoltam megpróbálok valamit leírni :) Figyelem! Szigorúan 18 éven felülieknek! (szexuális tartalom) Trigger Warning! Elkezdve: 2019. október 09. Feltöltés: Folyamatos (1-2 naponta új részek) Befejezve: 2020. március 10.
Fuck Yourself Bro! • befejezett by kektea
kektea
  • WpView
    Reads 435,626
  • WpVote
    Votes 20,856
  • WpPart
    Parts 21
❝ - Kérj bocsánatot. - rivalltam rá. - Majd ha alattam kéjesen nyögsz és a nevemet sikítva éred el a gyönyört kedvesem. - mondta mosolyogva. Egy pillanatra merőn néztem a fiút. Most jól hallottam, amit hallottam? ❞
A Lépcsőfiú (1. rész) by BlueDarrence
BlueDarrence
  • WpView
    Reads 4,822
  • WpVote
    Votes 479
  • WpPart
    Parts 12
~Igaz történet egy meleg fiú tollából~ Annak idején semmi gondom nem volt. Jól éreztem magam a lányok közt, normálisan teltek a mindennapjaim, olvastam, elvoltam magammal. Aztán gimibe kerültem és fenekestül felfordult az életem... Szereztem pár barátot, Ákost viszont különösen megkedveltem. Egy hosszú összezártság után végül kénytelen voltam ráébredni, hogy tetszik nekem a fiú, ettől kezdve pedig folyamatos harcot kellett vívnom saját magammal. Első lépés: reménytelen harc önmagad ellen. Kettes lépés: gyötrelmes elfogadás. Hármas lépés: rájönni, hogy a dolognak lehet jó oldala is. Négyes lépés: küzdj a szívedért! (Az első könyv a kilencedik osztályos történéseket meséli el.) (14 éves kortól) //2021. március//
That Boy From The Forest by CMoonChildM
CMoonChildM
  • WpView
    Reads 26,132
  • WpVote
    Votes 2,036
  • WpPart
    Parts 47
●FIÚxFIÚ SZERELEM! SAJÁT FELELŐSSÉGRE!😊🏳️‍🌈● Zahn Zemin egy árva, 20 éves fiú, aki egyedül tölti mindennapjait. Az erdőben él egy kis faházban, éppen az ellenséges Nyugati-és Keleti Birodalom választóvonalán. Egyetlen festmény szolgál "társaságául", ami róla és néhai szüleiről készült. A fiú unalmasan telő napjait felkavarja a titokzatos Huan, akire vadászat közben talál rá. Kapcsolatuk elején nehezen értik meg egymást, ugyanis az idegen nem sokat mond el magáról, így Zemin nem biztos benne, hogy megbízható, ámde együtt töltött napjaik során a két fiú egyre közelebb kerül egymáshoz. Mikor a dolgok rendeződni látszanak Huan személyazonosságára fény derül, ami feszültséget és akadályokat vet fel a két fiatal között. Vajon elég erős a köztük lévő kapocs, hogy együtt legyőzzék azt, ami előttük áll? Mondjuk egy egész birodalmat? 𝐒𝐳𝐢𝐚𝐬𝐳𝐭𝐨𝐤! Az idegen szavak, amik be vannak csillagozva, az oldal alján a magyar jelentésükkel fel vannak tüntetve! Ha bárkinek van észrevétele és hibázom, kérlek jelezzétek! Nem tanulok kínaiul, így csak az internet adta információk által tudok tájékozódni, ami valljuk be, nem mindig pontos :D 🥇08.28---boyxboy 🥇08.28---gay •••Kezdés: 21.07.09.•••
A vörös fonál (HOB ff) (BEFEJEZETT) by SelenaFoster0
SelenaFoster0
  • WpView
    Reads 42,181
  • WpVote
    Votes 3,172
  • WpPart
    Parts 20
A szerelem vörös fonala láthatatlanul megköttetett. Shi Qingxuan, a volt menyasszony különös kéréssel fordul Hua Chenghez. Szeretné (követeli), hogy egy időre fogadja be magához jó barátját, Xie Liant, aki nemrég elvesztve a munkahelyét, már nem tudja fizetni lakása bérlését. Hua Cheng belemegy (nincs más választása), és álmában sem gondolta, hogy volt menyasszonya jó barátja ennyire szerencsétlen figura. Arra végképp nem gondolt, hogy beleszeret.
Jól áll a fehér by AmabelBl
AmabelBl
  • WpView
    Reads 6,296
  • WpVote
    Votes 417
  • WpPart
    Parts 5
+18! Xie Lian állást kap egy feltörekvő cégnél, és még aznap belefut egy nagyon jóképű idegenbe. Szószerint, jelentős kárt okozva. Hogy térítse meg? Az idegen előáll a megoldással, de jó lesz ez így? (HOB sztori, modern köntösben) Kép: @Ambasa_01 on twitter
Hazugságok között -saiouma- by NOEL---
NOEL---
  • WpView
    Reads 2,904
  • WpVote
    Votes 236
  • WpPart
    Parts 16
BEFEJEZETT Csak két átlagos fiúk voltak az elején. De egy szerellem felborította az ők átlagosnak mondható életüket. Valyon mi lessz a vége ennek az elnem fogadott szerellemnek? ❗❗❗Yaoi, 18+, családon belüli erőszak, káromkodás❗❗❗
Akkor fogadjunk! by Edison_Amon
Edison_Amon
  • WpView
    Reads 19,742
  • WpVote
    Votes 1,173
  • WpPart
    Parts 25
"- Úgysem mered. Tudtam, hogy még egy kis fogadástól is vissza riadsz... - mondta félmosollyal - De hát te már csak ilyen vagy, nem igaz, Mio? Még mindig olyan vagy, mint régen. - vigyorodott el még jobban, szemei egészen gúnyosnak hatottak. - Nem vagyok gyáva! - kiállatottam, majd határozottan kezet nyújtottam neki, tettemre már fogai is kivillantak úgy mosolygott, elfogadta jobbomat és megszorította. - Ezzel a fogadás megkötetett! Holnap találkozunk kicsi fiú! - kacsintott rám, majd kérdésekkel és megremegő ujjakkal otthagyott." 1# shounen - 2019. 05. 13 4# - önbántalmazás - 2019.02. 06 1# - titkok - 2019. 05. 13 1# - barátok - 2018. 05. 17 1# - véletlen - 2018. 09. 19 407# - boyxboy - 2019. 05. 08 2# - fiúxfiú - 2018. 05. 01 1# - titok - 2019. 05. 09 1# - depresszió - 2018.09. 22 1# - gyilkosság -2018.09. 19 5# - fegyver - 2018. 09. 26 9# - fogadás - 2018. 09. 26 1# - shounen - 2019. 05. 08