Ajánlottak
10 stories
Démon a szobámban [Story of the Silver Demon] ✅ by RyuuAn
RyuuAn
  • WpView
    Reads 231,146
  • WpVote
    Votes 18,881
  • WpPart
    Parts 47
A történet eleje akár átlagosnak is tűnhet: Adott egy lány, név szerint Kitayama Machiko, aki igencsak magának való és távolságtartó mindenkivel. Ennek oka nagy részt talán az, hogy első szerelme, Kojima Seiji is abba a gimnáziumba jár, amibe ő és nem elég, hogy a fiú nem fogja fel, kapcsolatuknak már rég vége, folyamatosan zaklatja a lányt az iskolán belül és kívül is. Machiko szerencsére talál maga mellé egy remek testőrt az új fiú, Shirokawa Kazuma személyében, aki nem csak, hogy titokzatos és lehengerlően jóképű, de figyelemfelkeltő, ezüstös haja mellett furcsa szemszínnel rendelkezik. Kazuma már az első napján megkedveli a csendes lányt, ami szinte elkerülhetetlen, lévén, hogy a későbbiekben padtársak lesznek, túltengő buzgósága miatt pedig egyből kiharcolja magának Seiji riválisának címét. Ezek után Machiko természetesen kénytelen a fiúra támaszkodni, akinek alig néhány nap alatt sikerül bevergődnie magát valahogyan a lány életébe és lakótársakká válnak. Később azonban lehull a lepel, és a titokzatos fiúról kiderül, hogy valójában egy emberhússal táplálkozó démon, aki Machiko felfalásával tervezte elérni az örök életet. Figyelem! Előfordulhatnak trágár szavak és intimebb jelenetek! (Ajánlott: 16+) https://demonaszobamban.blogspot.com I. Story of the Silver Demon ✅ II. Story of the Black Demon (Ongoing) Legjobb helyezés: #6 in Fantasy ❤❤❤ #1 in Thriller #1 in Kaland
A maffia ölelésében by Bernadett2818
Bernadett2818
  • WpView
    Reads 387,158
  • WpVote
    Votes 11,249
  • WpPart
    Parts 57
Egy váratlan éjszaka, amely mindent felforgat. !! A későbbiekben 18+ részeket is tartalmazhat!! "-Maggie tudod, hogy előlem nem fogsz tudni megszökni bármennyire is próbálkozol.- megint ez az érzés, a sarokba szorított kisegér érzés." "Letusoltam, majd egy lenge pizsamát felkaptam és úgy indultam vissza a szobába, de meglepetésemre nem egyedül voltam. -Te mégis mi a francokat keresel itt?"
𝐴 𝑀𝑎𝑓𝑓𝑖𝑎 𝐾𝑎𝑟𝑗𝑎𝑖𝑏𝑎𝑛 by m_fruzsinaa
m_fruzsinaa
  • WpView
    Reads 94,218
  • WpVote
    Votes 2,149
  • WpPart
    Parts 53
Előzetes A rideg ès jègszívű fiatal maffia vezèr aki már ezrek halálát vègignèzte, ès puszta kèzzel oltott ki több száz emberi èletet,annak szívèt el rabolta ès eszèt el csavarta egy lány aki mindenestől fel forgatta èletet.
Maffia szívébe zárva✅️ by mira20006
mira20006
  • WpView
    Reads 473,653
  • WpVote
    Votes 11,686
  • WpPart
    Parts 78
Elizabeth Wolf egy makacs, önfejű lány aki a Maffia örököse. Egy nap apja kijelenti, hogy hozzá kell mennie a lánynak a másik Maffia fejének fiához(édesapja legjobb barátjának fiához) Vajon Eliza hogyan reagál erre a kijelentésre? Engedelmeskedik apjának? Néhol előfordulnak trágár szavak illetve 18+-os részek. 🔞 Ez volt az első történetem(igyekszem kijavítani a hibákat benne) Jó olvasást nektek!🦋
Maffia gyermekei.   by Sekina_
Sekina_
  • WpView
    Reads 13,548
  • WpVote
    Votes 958
  • WpPart
    Parts 49
-Halmozz el gyönyörű hazugságokkal és boldoggá teszlek,csak hadj legyek a tied.- A Bang családban egyetlen lány van. Apja nagyon félti hisz rengeteg ellensége van, így jobbnak látja ha nem nagyon megy el otthonról lánya egyedül , vagy ha elmegy akkor csak az egyik bátyjával mehet ki a ház területéről! Lánya betöltötte a 16. életévét így már kezdi unni a szabályokat és fell lázad szülei ellen. Ekkor jön egy váratlan ajánlat Bang családnak. Vajon hogy reagálnak rá? -káromkodás -fegyverek -stb - a személyek tulajdonságai eltérnek a valóságtól!!! #straykids-🥇04.06 #yongbok-🥇04.08 #brothers-🥇04.08 #I.N-🥇04.07 #chan-🥇05.03 #mommy-🥇05.12 #yongbok-🥇05.21 #3RACHA-🥇05.27 #3RACHA-🥇06.27 #brothers -🥇06.27 #leefeliy-🥇08.22
Belém bonyolódtál by angeloliviaaaa
angeloliviaaaa
  • WpView
    Reads 148,796
  • WpVote
    Votes 6,126
  • WpPart
    Parts 39
Dylan hirtelen eltűnése után vajon hogyan zajlik az élet? Szerelem, szenvedély, zűr. Valaki azt mondja,"játszunk a saját szabályaim szerint", ez a valaki pedig Jenna. Dylan és Jenna egy véletlen folytán újra találkoznak, de mi lesz később?
Levadászva by TokyosisReal
TokyosisReal
  • WpView
    Reads 111,178
  • WpVote
    Votes 6,040
  • WpPart
    Parts 32
Mi jut eszedbe legelőször mikor meghallod azt a szót hogy "Maffia"? Valószínűleg a sok vérontás, harc, gyilkosságok, kiképzések, fegyverek, és még sorolhatnám. A hétköznapi embereknek minden bizonnyal ez egyenlő lehet a pokollal. Amíg más gyerekek babázva, és kisautókkal játszva nőnek fel itt kissé máshogy működnek a dolgok. Nálunk a lövészet, harcművészet és önvédelmi kiképzések magas fokú ismeretei és elsajátítása volt amivel minden egyes nap foglalkozni kellett. Számomra ez vállt normálissá. Nem vagyok átlagos. De őszintén? Sosem bántam. Már a születésem pillanatában megpecsételődött a sorsom. Az a kötelességem hogy egyszer tovább vigyem, és erősítsem a családi "vállálkozást". Egészen kiskoromtól kezdve erre neveltek és képeztek. Nem erősségem a kertelés és a bájolgás amire nyilván már ti is rájöttetek. Hogy tudjátok kiről fog szólni ez a nem mindennapi történet, adok egy kis segítséget hozzá: Xamirának hívnak, és apám által a Fehér Tigrisek maffiaszervezet következő, és egyben első női vezetője leszek. De előtte bizonyítani kell a családomnak hogy méltó kezekbe kerül majd a "trón". Ennek jelképeként feladatom, hogy legfőbb ellenségünk, a Fekete Sárkányok vezetőjének fejét vegyem. Ősidők óta tart a két csoport közti harc. Sosem sikerült felülkerekedni a másikon így az én küldetésemmé vállt hogy ezen változtassak. Akárcsak a Yin és Yang. romantikus 1.hely🏅 maffia 1.hely 🏅 losangeles 1.hely 🏅 fiúxlány 1.hely 🏅 munka 1.hely 🏅 amerika 1.hely 🏅 california 1.hely 🏅 fegyver 2.hely 🏅 szerelem 1.hely🏅 utazás 1.hely 🏅 hungarian 1. hely 🏅
Levadászva - A Vörös Mambák bosszúja  by TokyosisReal
TokyosisReal
  • WpView
    Reads 34,958
  • WpVote
    Votes 2,644
  • WpPart
    Parts 23
-Vége a játéknak! - álltam meg előtte fegyverrel a kezemben. Erős testfelépítése volt, de az arcát csak körvonalakban tudtam felmérni mert egy fekete csuklya takarta. - A Harry Potterben érzed magad vagy mi? - Látom a humorod az évek során sem kopott el - vágta rá mély hangon. Ahogy kiejtette ezt a pár szót egy ismerős érzés kapott el: - Mutasd magad! - Kezdek megsértődni hogy még mindig nem ismertél fel. - válaszolta egy halk nevetés kíséretében majd elindult felém, ahogy kiért a fényre egy mozdulattal hátradobta a fekete anyagot az arcából - Pedig nem először találkozunk......... "Ha tűzzel ölsz, tűz által vészel el. Akit gyűlölet vezérel, az maga is égni fog..." ❗️Levadászva folytatása ❗️
Tied vagyok (+18)  BEFEJEZETT by xxlexiwoodxx
xxlexiwoodxx
  • WpView
    Reads 1,294,902
  • WpVote
    Votes 25,875
  • WpPart
    Parts 64
2019.októbere A szöveg tartalmaz trágár beszédet valamint (+18)-as jeleneteket. Csak saját felelősséggel olvasandó! Ha szereted a szerelmes és maffia könyveket akkor ne hagyd ki ezt sem! Az egyik főszereplő, Lex éli mindennapjait Los Angelesben, a legjobb barátnőjével, Lucyval. Egyik nap Lexi idegesen jött haza munkahelyéről. Mindeközben vihar kerekedett föl, így elhatározta, hogy rövidít és az erdőn keresztül megy haza. Egy ideje ott olálkodik és teljesen eltéved. Távolról hall egy hangot, mire megfordulhatna arra minden elsötétül, azaz elrabolja a Maffiavezér. Onnantól kezdve teljesen felfordul az élete. #family 2020.03.20. 🥈/ 2020.08.29🥇 #maffia 2020.04.09 🥉/ 2020.04.10 🥈/2020.04.12-2020.08.01🥇 @Nasa_girl Fegyvertelen inspirált neki vágni
Felejtésnek Indult.<Befejezett✅️..2..> by csakegykonyvemlesz
csakegykonyvemlesz
  • WpView
    Reads 203,580
  • WpVote
    Votes 6,704
  • WpPart
    Parts 73
Nathaniel és Emily fiáról fog szólni ez a történet.Természetesen be lesz fejezve. Scott Weil és Avery Hale történetébe leshetsz bele. Scott vajon át tudja verekedni magát a megpróbáltatásokon,és le tudja győzni a gyász keserű ízét Avery miatt?Vagy benne marad az önsajnálat óceánjába?! Avery Scott mellett tud maradni,és segíteni neki,vagy a lány türelme is véges?Megéri feláldozni saját magunkat a másikért?Itt ki fog derülni. Részlet a könyvből: -Nem akarod az érintésem Avery? Fejrázással válaszolok neki,mire felhúzza a szemöldökét.Halványan felfelé görbül az ajkainak a sarka,és átfogja egy kézbe a csuklóm. Baljával az állam alá nyúl,és kényszerít,arra,hogy belenézzek a halálomba. Abba ami a sírba visz. -Csókolj meg.-suttogja a számra. lehetnek benne trágár szavak és karikás részek