Yves Delamer olyan volt, mint aki éppen egy festőnek ül modellt. Tagjai mozdulatlanok voltak, kivéve a hajtinccsel játszó két ujját. Az időtlenség halvány aurája lengte körül. Yves Delamer örökké tudta varázsolni a múló pillanatot. Joseph emlékeibe kitörölhetetlenül bevésődött ennek a különös fiúnak a füzet fölé hajló, androgün szépségű arca... ...Nincs annál izgalmasabb és rejtélyesebb, mint amikor egy ember figyelmét felkelti egy másik ember. Egy megismételhetetlen, varázslatos pillanattól fogva ez a két ember összekapcsolódik. Láthatatlan, pókhálóvékony szál köti össze őket tudtukon kívül. Ők csak annyit veszne észre, hogy valami lassan elkezd megváltozni bennük. A világot a másikon keresztül kezdik el látni, és az a másik mindig ott lebeg, hogy árnyéka rávetülhessen az életre.

Minden a zsebtintatartóval kezdődött... és aztán a szerelemmel folytatódott. (A történet a fiúk saját idejében, de három évvel később játszódik.)

"A zene körbetáncolta a szobát, megérintve minden bútort, minden apró tárgyat. A hangok mint a szétguruló gyöngyszemek szóródtak szét körülöttük, és Alan úgy érezte, mintha a tenger hullámai simogatnák a bokáját. Jól ismerte a dallamot, talán százszor is hallotta már, de most mégis új volt, és ismeretlen... Mint a szívdobbanás - gondolta Alan. - Szívdobbanások az éjszakában."