Csak a Tiéd Vagyok /Jikook
Majd leragadtak Jimin szemei, lassú mozdulatai intő jel volt Jungkook számára, finoman de céltudatosan megragadta Jimin kecses csuklóját és elkezdte a másik irányba húzni, ki a diákok tömege közül.
Majd leragadtak Jimin szemei, lassú mozdulatai intő jel volt Jungkook számára, finoman de céltudatosan megragadta Jimin kecses csuklóját és elkezdte a másik irányba húzni, ki a diákok tömege közül.
-Senki se szeret téged. -Tudom... - - -Előszöris szeretném, ha kitörölné az ötöst amit beírt. Nem vagyok kurva, nem azért voltam magával együtt, hogy javítsak. - - >> Jikook ;) Tanár×Diák 18+
Jimin haptefóbiával éli mindennapjait. Nem könnyű kivetettnek lenni egy olyan helyen, ahol az életben maradás a fő cél. Egy nap lehetősége nyílik feljutni egy teljesen másik világba. Az már más kérdés hogy hogyan. (Ez az első könyvem itt, szeretnék tőletek olvasói megértést kérni, hisz nem a legszebb a megfogalmaz...
Jimin és Jungkook már jó pár éve ismerik egymást, azonban ez nem akármilyen ismerettség. Első osztály első napján találkoztak először és azóta ki nem állhatják a másikat. Folytonos szivatás folyik kettejük között, ezzel megkeserítve mindkettejük és a körülöttük lévő emberek életét is, akik rosszkor vannak rossz helyen...
013...a szám ami titkon összeköti őket. A törékeny, remény vesztett Jimint, és a kemény, látszólag szívtelen Jungkookot. Jiminnel ellentétben Jungkooknak megvan mindene. Hatalom, tekintély, pénz...minden amiről egy maga fajta ember álmodozhat. Park Jimin pedig a karmai közé keveredik. De miért, és mi haszna lesz belől...
Nagy volt a szája és szertelen a természete. Fent hordta az orrát, de nem volt mire. Egy sztriptízrúdon pörögve robban be az életembe. Buldózerként tarolt le mindent, amit eddig erősnek és megingathatatlannak hittem. Felforgatta a bárom, a környezetem, az egész életem, kifordított a világomból, és nem káoszt hagyott m...
"- Amúgy jól vagy? - Kicsattanok- feleli, majd hirtelen feljebb tornázva magát változtat eddigi helyzetünkön, és most már ő néz le rám, ami hihetetlen zavarba ejtő még így is. Talán Jimin pirulása mégsem a fűnek volt köszönhető. - Fantasztikusan érzem magam hála neked. Miattad minden olyan tökéletes, még a tökéletlen...
FINISHED STORY! "-Jimin, én is megbántam valamit, amiért minden nap megszakad a szívem. Jimin rám emelte a tekintetét, és fennebb ült, hogy jobban a szemembe tudjon nézni. -Mi az? Te is megbántad a csókot igaz?-kérdezte szomorún -Nem Jimin-shi. Én azt bántam meg, hogy aznap este Yunára vigyáztam nem pedig rád.-válaszo...
Jimin és Jungkook lassan három éve szobatársak egy kollégiumba. Tudni illik művészetire járnak. Az évek során megszokták egymást, de egy este Jimin nem jókkor ér vissza a kollégiumba... Vajon a két szobatárs milyen viszonyba lesz ezzek után ? *jikook * drogok/kábítószerek *perverz jelenetek *perverz megjegyzések *hom...
Egy herceg és egy erdőben nevelkedett fiú története. - egy herceg fiú, aki vadásznak álcázva magát segít egy fiún, akit már kis kora óta védelmez. De egy nap, minden annyiba vesz. Vajon minden rendbe jön? A két fiú újra egymásra talál? Más is lesz közöttük barátság vagy viszonzatlan szerelmen kívül? Ha érdekel...
-Nem lenne szabad tudod jól.- mondta szégyenlősen, kipirulva. -Nem tudok neked ellenállni, Jungkook, sajnálom.- válaszoltam.
Jimin egy sikeres modell akinek új fotósra van szüksége, mert az előző szexuálisan zaklata. Jungkook egy frissen végzet fotós nagyon meg lepődik mikor Jimin öt választja. De el vállalja és így indul kis kalandjuk...
Érzrem magamon a tekintetét mint ha fel akkarna falni.
Ki ne szeretne egy kis cuki háziállatot? Park Jimin magányosan éli napjait, ezért úgy dönt magához vesz egy házikedvencet, kinek a Jungkook nevet adta.
Jimin megidézi Jungkook-ot, a szexi démont az árvaházban elszenvedett bántalmazások miatt. Figyelmeztetés: homoszexuális tartalom, esetenként erőszakos jelenetek és trágár szavak. Kiskorúaknak nem ajánlott.
"A pokol üres, mert minden ördög a felszínen van." 🔞‼️
amelyben a nyomi jungkooknak nagyon, de nagyon tetszik a nagy bátyó legjobb barátja. és úgy tűnik ezt nem tudja kontrollálni. Ezt a történetet nem én írtam, csak fordítottam! az összes jog @bubyjeon-é aki twitteren írta a történetet. .˚ ͙190616 - 190804 ͙˚.
Minden akkor kezdődött mikor kaptunk egy hónap szünetet mind a heten. És éppen ezért úgy döntöttünk elutazunk Hawaii-ra. Sosem volt számomra közömbös Jimin, de a nyaralás alatt valami megváltozott. Valamit érzek...
Egy hirtelen baleset volt az egész és egy fiatal látása veszett oda. Jimin egy átlagos gimnazista, aki egy autóbalesetben elvesztette látását, így vakon kell megküzdeni a minden nap felmerülő nehézségekkel, majd összeütközik egy éppen szétszórt és céltalan személlyel, akinek célt ad. Név szerint Jeon JungKook.
"-Játszd el, hogy a barátom vagy!-Kértem meg, vagy talán inkább parancsoltam Jimin-nek, aki szemöldökét felhúzva, ámde unottan nézett fel rám. Kezében továbbra is a pohár Whiskyt szorongatta, s abba ivott bele, közben csípőjével a pultnak támaszkodott, míg szabad kezével is azt markolta. Türelmetlenül dobogtam lábamma...